Ford Mustang Mach-E GT – Csak combra gyúr


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Felső testre már felesleges edzenie, alapból hangsúlyos a kiállása a Ford elektromos SUV-modelljének. A Mach-E Mustang GT-verziója apróságokban húzza magára a figyelmet, de leginkább a combos teljesítményre koncentrál.

A Mach-E elektromos modell egy új világba repíti a Mustang-rajongókat, ezt már korábban kifejtettük az olvasóknak, amikor is az akkor még alapmodellnek számító AWD-meghajtású 351 lóerős modellt fogtuk vallatóra. Akinek ez kevés volt, az már az „igazi” mustangos teljesítménnyel felvértezett GT-verziót is választhatja, ami már 487 lóerővel kecsegteti az igazi sportautós élményre vágyókat.

Ford Mustang Mach-E GT

4,74 méter hosszú, 1,88 méter széles és alig 1,6 méter magas az elektromos Mustang SUV kupé, tengelytávja sem kicsi, 2984 mm (A szerző felvételei)

Tengelyenként egy-egy villanymotor tolja a Mustangot, a Mach-E 4X névre keresztelt összkerékhajtás alapból jár hozzá, természetesen mechanikus kapcsolat nélkül, elektronikus szabályozással osztja bődületes, 860 Nm nyomatékát a kerekekre. Mérhetetlen nyomatékával az összkerékhajtás rendszere sem bír mindig, padlógázas indulásra hallani, hogy küzdenek a gumik. Ennek ellenére remek tempóban gyorsul, ütésszerű megindulása kemény igénybevételt támaszt az utasok szervezetére. Téli gumikkal is 4,4 másodperc alatt éri el a százas tempót, végsebességét az alapmodelléhez képest megemelték, a GT-nél 200 km/h-ban limitálták. Egyébként alapból az új Mach-E rendkívül jól neveltnek tűnik.

Ford Mustang Mach-E GT

Féktelen paci a Mustang Mach-E GT, 4,4 másodperc alatt teljesíti a 100 km/órás sprintet, maximum 200 km/h-val repeszthetünk vele

Futóműve viszont borzolja a kedélyeket, GT-modellből kiindulva extrém feszesnek gondolnánk, és az is, kelleténél is feszesebb hangolást kapott, amit leginkább akkor ad tudtunkra, amikor rossz minőségű aszfalton száguldunk vele, ilyenkor a hátsó sorokban helyet foglalók kimondottan kellemetlenül érezhetik magukat, pedig kimondottan kényelmes a második sor. És ha már itt tartunk, nem okoznak csalódást a Brembo-fékek, rettenetesen harapnak, a hirtelen ránk szabaduló fékerő hatása pont olyan erős, mint a hátbavágásszerű gyorsulása, itt egyedül az adagolhatóság az, amit szokni kell. Kormányzása is tökéletes, apró mozdulatokkal is pontosan irányítható, így minden komponenst értékelve összességében igen élvezetes a GT használata. Remek érzés fűzni vele a kanyarokat, adaptív futóműve is ilyenkor hozza az elvárt eredményeket, amiben persze nagy szerepe van a mélyre ültetett akkumulátoroknak is, SUV építési mód mellett a lehető legalacsonyabbra építették a remek súlypont elérése érdekében. A Drive Mode használata szükségessé válhat, Active, Whisper és Untamed vezetési módokból választhatunk, amelyből utóbbi az, amely kihozza belőle a Mustangot, a szó jelentése is erre utal, meg nem szelídített dologról szól.

Ford Mustang Mach-E GT

487 lóerőt diktál a két benne rejlő villanymotor, 860 Nm nyomatékát az E4X névre keresztelt összkerékhajtás sem képes mindig megzabolázni

Az eltérő hangulatvilágítás mellett a legvadabb beállítás már mesterséges, akusztikus motorhang-imitálással is rendelkezik, a GT dühösen morog gyorsításkor, lassú tempónál tompán morog, ami szerencsésen kiiktatható, de a vadság továbbra is megmarad. Többet enged a menetstabilizáló kanyarból kitörve, kimozdul a fara, egy pici farolásra is rávehetjük, de mindvégig stabilan és magabiztosan viselkedik, ha érzi, hogy bénázunk vagy túltoltuk, akkor azonnal több nyomatékot küld az első tengelyre, így stabilizálva az állapotot.

Ford Mustang Mach-E GT

A 15,5 colos kijelző kezelése egyszerű, a magyar nyelvet nem ismeri, de mellőzi a bonyolult menüket és a rendszer „over-the-air” frissítésekkel fejleszti önmagát

A spórolás is fontos eleme lenne, erőltetett menetben az áramfelhasználása igen magas, figyelembe véve, hogy 487 lóereje 2348 kilogrammot mozgat, nem is számítunk kiugró eredményre. Normál, hétköznapi használat során 20 kWh-s átlagot produkál, ami 342 kilométeres hatótávot jelent. Normál körülmények közt tettük próbára, 15 fokos hőmérséklet mellett 100 kilométeres tesztút alatt 21–22 kWh-s fogyasztást adott meg nekünk. Vegyes, várostól az autópályáig minden lehetőség közt használtuk. 18–19 kWh közt alakult a fogyasztása, míg nem használtuk az autópályát, városi körülmények közt akár 16 kWh-ig letekerhető az energia-fogyasztása. A tesztút megkezdése előtt csurig töltöttük, amire a Mach-E válasza 349 kilométeres hatótáv megtétele volt, száz kilométer után 75 százalékos maradt a töltöttség, ami 253 kilométerre lenne elegendő.

Ford Mustang Mach-E GT

Gyönyörű a kidolgozottsága a 20 colos felniknek, 245/45-ös gumik kerültek rájuk, opciósan teljesen fekete színben is kérhetők

Városban érdemes kipróbálni az adaptív sebességtartó ACC-rendszert, amelyben kiválóan működik az araszolófunkció, igaz, komótosan, szinte energiafelhasználás nélkül mozgatja az autót, precízen elindul és megáll a sorral együtt. Kicsit sportosabbra véve a figurát, kihasználva a teljesítményét, 30–33 kWh-s átlagot is elérhetünk, amivel a 290 kilométeres hatótáv épphogy összejött. A rekuperációnak fontos szerepe van a nettó 91 kWh-s kapacitású, 376 cellából álló lítiumion-akkumulátor visszatáplálása során, az egypedálos módnak nincs közvetlen elérése, csak a kijelző menüjéből tudjuk aktiválni. Viszont meglepően jó a használati értéke, a menetpedált finoman kezelve a fékpedált teljesen ki is tudjuk iktatni a használatból, köszönhető annak, hogy állóra is fékezi, ha a helyzet úgy kívánja. Ha ezt nem használnánk, de a rekuperációt azért néha igen, akkor az irányváltó közepén elhelyezett L betűvel jelzett gombocskával aktíválható – bár itt gyengébb a rekuperáció, mint i-pedál esetében –, de más elérési lehetősége nincs. Tölteni váltóárammal maximum 11 kW-tal tud, egyenárammal 150 kW-tal is lehet, amikor 10 perc alatt majd 100 kilométernyi energiát vesz fel.

Ford Mustang Mach-E GT

11 kW-os töltőn 8,5 órát kell várakoznunk, ha „teletankolnánk”

Tesztautónk az „ide nézzetek” színében pompázik, amely a konfigurátor szerint 390 ezer forintos felárral Cyber Orange néven fut – egyszerűen elbűvöli az utca emberét. A háromrétegű metál árnyalat a benzingőzös rajongókat is elcsábítja, kétségtelenül remek látvány, amihez nagyban hozzájárul dögös, 20 colos kerekei mellett a fekete tető; egy-két plusz, az aerodinamikai hatékonyságot növelő karosszérianyílás és a hangsúlyosabb alsó légterelők adják a GT látványelemeit. A kerékjárati ívek is színre fényezettek, apró módosítás a lökhárítók rajzolatán is látható, valamint hátul, az eredeti rajzolatú Mustang-lámpák közt a vágtázó lovacska helyett egyszerű GT-feliratot kapunk. Hagyományos hűtőmaszk nem kap szerepet az elektromos autók terén, az alapmodellnél díszcsík mellett fényezett felületet kapnánk, de a GT esetében egy mintás műanyagelem került, így elektromos autóhoz képest sportosabb feelinget ad.

Ford Mustang Mach-E GT

Igényes tekerőgombokat találunk, a hatalmas kijelzőbe integrált hangerőszabályzó kimondottan látványos, a menetirány-választó is ösztönösen kezelhető

Igazi egyediség a Mach-e esetében, hogy az ajtónyitás gombbal történik, majd egy kis szárnyacska segíti kitárni; a zárás nem ilyen egyszerű, ami a kis lakat érintésével történik, és sajnos nem világít a sötétben. Valamint furcsa megoldás az is, hogy a hátsó ajtó nem kapott szárnyacskát, így a kipattanó ajtón az utasnak kell fogást találnia a nyitáshoz.

Ford Mustang Mach-E GT

Az elülső, 100 literes rakodórekesz mellett ott van még a 402 literes csomagtér, ami a hátsó üléstámlák ledöntésével 1420 literre bővíthető

Belül is hasonló a helyzet, egy pár aprósággal harap rá a GT-felszereltség a sportos génekre. A GT-logókon kívül csak az ülés széles vállkarimái azok, amiről esetleg egy nagyobb teljesítményű modell juthatna az eszünkbe. Ezért is furcsa, hogy az ülések ülőlapja, mint a combtámasz, nem állítható, ahogy a fejtámla magassága sem. Az már alapból furcsa, hogy nem lehet kellően „mustangosan” mélyre engedni az üléseket, nagyon SUV-os a pozíció benne, és magasabb utasok esetében a fejtámla a tarkó közepéig sem ér. De maga az ülés kényelmes, az elektromos deréktámasz jó irányba emeli a kényelmi faktort, úgy, mint a hatékony ülésfűtés, amely a leggyengébb fokozaton is pillanatok alatt átmelegít minket. Bár a fűtéssel nincs gond, esetében az E-Heat-rendszer pillanatok alatt meleget ad nekünk, a kormányfűtéssel összehangolva akár automata üzemmódban is figyel minket, mikor esne jól több meleg a számunkra.

Ford Mustang Mach-E GT

Az ajtónyitás gombbal történik, majd a kis szárnyacska segíti kitárni, a hatalmas hangfal az ajtóban kapott helyett, a fejtámla fix, viszont otthonos a hangulat a szövetdekorációtól

A hatalmas, 15,5 colos, álló elhelyezésű kijelző mindenképp az utastér éke, a beleintegrált forgókapcsoló, amivel a hangerő szabályozható, egyedi és látványos megoldás. A magyarul nem tudó menük között válogathatunk, a kijelző alsó része fix megjelenítést garantál, itt a hőmérséklet-szabályzó, a szélvédők fűtése és az ehhez szorosan kapcsolódó dolgok kaptak helyet, de ha a levegő áramlási irányát szeretnék szabályozni, akkor egy külön gombbal egy, a teljes képernyőre felpattanó oldalról kezelhetünk további beállításokat. A vezető előtti műszerfal pici, 10 colos, és csak minimális információt ad. Középpontjában a biztonság áll, az autó felülnézeti rajza került középre, melyen a sávelhagyás-figyelmeztető és az ütközésmegelőző rendszer figyelmeztetéseit jelzi, jobb oldalon a kilométeróra, míg a balon a megtehető távolság, az akku töltöttsége és – használat esetén – a navi információi jelennek meg.

Ford Mustang Mach-E GT

A kormányon normál gombok vannak, a dizájn egyszerű, fogása viszont jó, kellemes, fűtéssel is kényeztet minket

Szép és otthonos megoldás, hogy a műszerfalra szövetborítás került. Az általános minőség jó, de vannak folyamatosan nyöszörgő elemek az utastérben, ami ennek ellenére csendes, nagyobb tempó esetében sincs zavaró szélzaj. A hatalmas üvegtető hangulatos, de teljesen fix és árnyékoló roló sem csatlakozik hozzá. A futómű kemény hangolásától eltekintve hátul is kényelmesen ülhetünk, a láb- és a fejtér az 1,8 méter feletti magasságúaknak is elegendő.

Ford Mustang Mach-E GT

A Mach-E jelenleg 28,3 millió forintos alapáron érhető el, a Prémium után a GT a legmagasabb és legerősebb konfiguráció, 36,9 millió forintért

A Mustang mindig is vonzotta az emberek tekintetét, és ez alól a Mustang Mach-E sem kivétel. Ebben a színben egyenesen „vérlázító” látvány, nincs ember, aki ne fordulna utána. Mindennek persze borsos ára van, 36,9 milliótól indul a GT-verzió. Sokat is ad cserébe, felszereltsége magas, teljesítménye alapján azt kapjuk, amit szerettünk volna, letaglózó menetdinamikát sok játékossággal, ehhez hangolt futóművel, és halk, csendes utasterével sok boldogságot képes adni.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.