Munkahelyi stresszkezelés – coping-tréning


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A stressz önmagában nem jó és nem rossz – csak tőlünk függ, milyennek ítéljük, s az is, hogy hagyjuk-e, hogy legyűrjön bennünket, avagy megküzdünk vele. A stresszre adott hatékony választ, azaz a sikeres megküzdést nevezi a pszichológia copingnak, amelynek stratégiája és technikái az egyre szélesebb körben hozzáférhető coping-tréningeken elsajátíthatók. Az 1993. évi XCII. tv. a munkavédelemről 54. § (1) Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében a munkáltató köteles figyelembe venni a következő általános követelményeket: d) az emberi tényező…

A stressz önmagában nem jó és nem rossz – csak tőlünk függ, milyennek ítéljük, s az is, hogy hagyjuk-e, hogy legyűrjön bennünket, avagy megküzdünk vele. A stresszre adott hatékony választ, azaz a sikeres megküzdést nevezi a pszichológia copingnak, amelynek stratégiája és technikái az egyre szélesebb körben hozzáférhető coping-tréningeken elsajátíthatók.

Az 1993. évi XCII. tv.
a munkavédelemről

54. § (1) Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében a munkáltató köteles figyelembe venni a következő általános követelményeket:
d) az emberi tényező figyelembevétele a munkahely kialakításánál, a munkaeszközök és munkafolyamat megválasztásánál, különös tekintettel az egyhangú, kötött ütemű munkavégzés időtartamának mérséklésére, illetve káros hatásának csökkentésére, a munkaidő beosztására,
a munkavégzéssel járó pszichoszociális kockázatok okozta igénybevétel elkerülésére;

87. § E törvény alkalmazásában:
1/D. Foglalkozási megbetegedés: a munkavégzés, a foglalkozás gyakorlása közben bekövetkezett olyan heveny és idült, valamint a foglalkozás gyakorlását követően megjelenő vagy kialakuló idült egészségkárosodás, amely a munkavégzéssel, a foglalkozással kapcsolatos, a munkavégzés, a munkafolyamat során előforduló fizikai, kémiai, biológiai, pszichoszociális és ergonómiai kóroki tényezőkre vezethető vissza, (…)

1/H. Pszichoszociális kockázat: a munkavállalót a munkahelyén érő azon hatások (konfliktusok, munkaszervezés, munkarend, foglalkoztatási jogviszony bizonytalansága stb.) összessége, amelyek befolyásolják az e hatásokra adott válaszreakcióit, illetőleg ezzel összefüggésben stressz, munkabaleset, lelki eredetű szervi (pszichoszomatikus) megbetegedés következhet be.

5/A. Munkahigiénés vizsgálatok: a munkakörnyezetben lévő kóroki (fizikai, kémiai, biológiai, ergonómiai, pszichoszociális) tényezők feltárására, szintjének, továbbá a végzett munkából és a munkakörnyezet hatásaiból adódó megterhelés mennyiségi meghatározására alkalmas eljárások, valamint olyan vizsgálatok, amelyek eredményeként javaslat tehető a munkából és a munkakörnyezetből származó egészségkárosító kockázatok kezelésére (csökkentésére).

Természetesen nemcsak a megváltozott gazdasági helyzet, az átalakuló munkahelyi, szervezeti struktúrák, a csökkenő létszám miatt megnövekvő munkateher és a bizonytalanságérzés felerősödése az oka annak, hogy mostanában a szervezetfejlesztések legfelkapottabbjai a coping-tréningek, illetve a stresszkezelés legkülönfélébb módozatait felvonultató képzések és szolgáltatások.

A másik oka e tendencia kialakulásának egy, az Unióban már 2002-ben megfogalmazott stratégia (89/391/EGK keretirányelv), amely a stressz által okozott, hatalmas mértékű kiadások csökkentését, azaz a stresszt okozó, a dokumentumban pszichoszociális kockázatoknak nevezett tényezők visszaszorítását tűzte ki célul. Az ok nyilvánvaló: a stressz a második leggyakoribb, munkához kapcsolódó egészségi probléma, az Európai Unió munkavállalóinak ma kb. 20 százalékát érinti. Az összes kieső munkanap több mint fele a stresszel függ össze, az elemzések már 2002-ben, az EU akkori 15 országában a munkához kapcsolódó stressz éves gazdasági költségét 20 milliárd (!) euróra becsülték. Az új tagállamok belépésével ez az összeg megsokszorozódott, s könnyen belátható, hogy a nemzetközi pénzügyi válság következményei is tovább fogják növelni azoknak a számát, akiknek a munka által okozott vagy súlyosbított, stresszel kapcsolatos vagy egyértelműen abból fakadó problémájuk van.

E stratégiaalkotó dokumentum nyomán szerte az Unióban jogszabályokban rögzítették a tagállamok a stressz, mint a betegségek egy jelentős részének kiváltó oka elleni fellépés módját és eszközeit. Ez az irányelv és a tagállami szinten előírt jogszabályok a munkahelyi stresszt határozottan a munkahelyi biztonság és egészségvédelem hatálya alá helyezik. Előírják, hogy a munkahelyi stresszt ugyanolyan logikus és szisztematikus módon kell megközelíteni, mint a többi egészségügyi és biztonsági problémát: a kockázatkezelési modell alkalmazásával, a megelőző intézkedésekre különleges hangsúlyt helyezve kell törekedni a csökkentésére.

Ennek megfelelően Magyarországon egy évvel ezelőtt került be a Munkavédelmi törvénybe egy apró, ám fontos módosítás, amelyet azóta – némi túlzással – „stressztörvényként” emlegetnek (lásd a keretes kivonatot). A törvénymódosítás a munkavédelem körében kötelezővé tette a munkáltatók számára a megelőzést és a védekezést az ún. pszichoszociális kockázatok gyűjtőnéven emlegetett stresszfaktorokkal szemben (is), a védekezés hiányát pedig, akárcsak egy vegyvédelmi vagy tűzvédelmi mulasztás esetén, komoly szankciókkal rendeli büntetni. A törvény betartását az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség ellenőrzi, amely az előírások megszegését a mulasztás jellegétől függően akár több millió forintos bírság kiszabásával is büntetheti.

Egyes szakmák, hivatások tekintetében persze jogos a kétely egy ilyen rendelkezés betarthatóságával kapcsolatban. A jogászok esetében csakúgy, mint az orvosok vagy a pilóták munkájában a stressz kiiktathatatlan tényező. De tekintettel a stresszre visszavezethető megbetegedések növekvő számára, az ebből fakadó, számszerűsíthető károk elképesztő összegére, nem is szólva a személyiségben, családokban keletkező, jóvátehetetlen társadalmi hatásokról, egyértelmű, hogy mindent meg kell tenni a stresszfaktorok csökkentése érdekében.

A stressz kiváltó okai egyénenként eltérők lehetnek, a törvény ezeket gyűjtőnéven pszichoszociális kockázatokként nevesíti. A fogalom a törvénynek a defínícióra tett kísérlete ellenére is meglehetősen rugalmas, sok minden sorolható ide. Vannak általános, minden szektorra jellemző kockázati tényezők, mint például a dolgozói létszám csökkentése, a tevékenységek kihelyezése, a feladatok és a készségek tekintetében a rugalmasság iránti megnövekedett igény, a határozott időre szóló (munka)szerződések szaporodó alkalmazása, a munkahelyi bizonytalanság és a munka intenzitásának növekedése (nagyobb munkateher és nyomás), valamint a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtésének nehézségei tekinthetők ilyennek.

A felsorolt tényezők mellett léteznek egyes munkaterületekre, hivatásokra jellemző, egyedi és speciális stresszorok is, a jogászok esetében ilyenek például az ügyfél helyett és érdekében hozott döntés megnövekedett felelőssége, a tény, hogy nem lehet hibázni, valamint a hatalmas munkateher, a határidők okozta nyomás, a versengő és konfliktusos helyzetek kiemelkedően magas száma. Az ún. „stressztörvény” előírásai és az uniós keretszabályok értelmében a munkáltatónak, tehát az irodavezető partnernek kötelessége ezeket a kockázatokat mérsékelni, illetve megelőzni.

Ha azonban a kiváltó okok magában a hivatásban vagy a kényszerítő erejű, külső, gazdasági körülményekben rejlenek, ez lehetetlennek tűnik. Így a felelős, munkatársai egészségét szem előtt tartó vezető akkor lesz jogkövető, ha lehetőséget teremt arra, hogy megtanulhassák mindannyian, hogyan lehet és kell megküzdeni a stresszel, hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni negatív hatásait. Cseppet sem meglepő tehát, hogy minden szektorban „hódít” a stresszkezelő-tréning, s annak legújabb ága, a coping-tréning.

A copingot, mint fogalmat az ötvenes években vezették be a stresszkutatók. Ez az angol kifejezés (to cope) a megterhelésekkel való megbirkózást, legyűrést vagy azokon úrrá levést jelenti. Meg kell azonban különböztetni a copingot az úgynevezett elhárító mechanizmusoktól: míg az elhárító mechanizmusok a védekezést szolgálják és befelé irányulnak, addig a coping kifelé irányul, a külső megterhelés, veszély leküzdését célozza meg. Hogy egy nehéz élethelyzet, amelyet aktivitással kontrollálhatatlannak, megoldhatatlannak minősítünk, milyen reakciókat vált ki belőlünk, az alapvetően az egyén megbirkózási készségeitől, a copingtól függ. A szakirodalom ennek három fő formáját, a problémamegoldó, az érzelmi, és támogatáskereső coping-stílust különbözteti meg. Alapvető fontosságú tehát, hogy tudjuk, stresszhelyzetben mi játszódik le bennünk, és képesek legyünk a folyamatot irányítani. Az egyre szaporodó coping-tréningeken a résztvevők saját megküzdési stratégiáik feltérképezése, a jól működő coping-stílusuk megerősítése során, saját hozzáállásuk és reakcióik megismerésén keresztül képessé válhatnak elkülöníteni egy új helyzet, probléma kapcsán, hirtelen fellépő szorongást az eszkalálódott, tartósan fennálló, romboló stressztől. A tréning végére feltérképezhezik saját feszültségtűrésüket és feltárhatják frusztrációs toleranciaküszöbüket és kiváló, gyakorlati technikákat tanulnak a stressz oldására, belső energiaforrásaik megrősítésére.

És végül, ha jól figyeltünk, szorgalmas diákok voltunk, minden fontos tudnivalót elsajátítottunk a coping-tréningen, két sürgős telefon közt egyszeriben megértjük majd, miért mondta azt a téma világhírű magyar kutatója, Selye János: a stressz az élet sója.

dr. Bakó Krisztina és dr. Blaski Judit


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Ferihegy – Újabb útirányok és rekordok

Már 130-nál is több városba repülhetünk el közvetlenül Budapestről, 2025-ben pedig talán Észak-Amerika néhány metropoliszába is újra eljuthatunk.

2024. április 30.

Hogyan fogadd jól a visszajelzést – könyvajánló

Világszerte a vállalatok évente 825 millió munkaórát töltenek el a munkavállalók éves értékelések előkészítésével és lebonyolításával. A visszajelzés – a munkahelyi éves értékelésen túl is – elkerülhetetlen része társas életünknek, még akkor is, ha sokszor nem visszajelzésnek hanem megjegyzésnek, jó tanácsnak vagy baráti beszélgetésnek hívjuk.