11 magyar tudós a klímatudomány 10 üzenetét küldi a világnak
A nyilvánosság számára küldenek figyelmeztetést, egyben javasolnak lehetséges megoldásokat az éghajlatváltozás enyhítése, a Föld élhető jövője érdekében.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Elillanhat rosszkedvünk tele, ha elkezdünk kalandozni a virtuális térben, mert olyan kulturális csemegékre bukkanhatunk, amelyektől e sötét évszak máris jókedvünk telévé nemesedhet.
2020/21 tele a szomorú járványhelyzet miatt ismét bezártságra ítél minket. Nem működnek a mozik, a színházak, a hangversenytermek, a múzeumok, este 8 után pedig kötelezően otthonunkban csücsülünk. Ám a digitális térben mégis kitárulhat előttünk a kultúra világa. A kulturális csapatok ugyanis harcban állnak – mind értünk, a közönségért, mind a túlélésért. A kreativitás nem ismer térbeli és online-beli határokat. Ahogy 2020 tavaszán sorra jöttek a jobbnál jobb elsőhullámos ötletek (lásd: Kultúrtippek, kultúrlinkek karanténkalitkában című háromrészes sorozatunkat itt, itt és itt), úgy az újabb hullám idején is folyamatosan érkeznek a virtuális kulturális események. Film, színház, muzsika – ismét megannyi ajánlat közül választhatunk, érdeklődési körünknek megfelelően.
A magyar weboldalak között válogatunk – a teljesség igénye nélkül.
Elindult a SzínházTV
2020 novemberében a koronavírus-járvány miatt becsukódott a színháztermek ajtaja, de akik szeretnék megnézni az elmúlt időszak előadásait, mégis lehetőségük van rá! Legalábbis néhány darabot biztosan láthatnak az internet segítségével. Ráadásul egy jegy áráért egy egész család ülhet a monitorok elé. Ha az élmény nem is színházi, de mégis sokkal jobb a semminél. A szervezők, társulatok, alkotók akarata pedig dicséretes. Előadni, játszani, megélni, túlélni – közönség nélkül, a digitális távolban mégis közönséggel.
A legeslegújabb vállalkozás a SzínházTV, mely a második járványhullám idején indult el, de már az első, tavaszi hullám idején megérlelődött. A befektető egy színházrajongó építőipari vállalkozó, aki több tízmillió forintot költött a technikára, hogy a közönség nélküli előadásokat hat kamerával, 4K Ultra HD minőségben lehessen rögzíteni, majd bemutatni a világhálón. A meghirdetett produkciókat a hagyományos színházkezdési időpontban lehet megnézni, 19 órától, de ez után még 24 órán át elérhetők, így Los Angelestől Melbourne-ig bárki megnézheti, nem kell az időeltolódás miatt délelőtt vagy épp hajnalban nézni az előadást.
Az első darab az Egy őrült naplója című monodráma volt a Jurányi Ház, az Orlai Produkciós Iroda, a Füge Produkció és a Katona József Színház koprodukciójában, Keresztes Tamás játékával. Az indulás sikeres volt, hiszen ezerkétszázan(!) váltottak rá jegyet november 12-én.
A közvetítések háziasszonya Kovács Patrícia, aki a felvonások szünetében a színfalak mögött találkozik az adott mű alkotóival, így a néző extra tartalmat is kap az előadás mellé, amelyre egyébként nincs lehetősége egy valódi színházlátogatás során. A színésznő azt ígéri, olyan est is lesz majd, melynek során egyszerre lesz főszereplő és háziasszony.
A SzínházTV-hez az Orlai, a Füge és a Katona mellett csatlakozott a Játékszín és a Centrál Színház is. A Centrál révén a weboldalon már látható volt egy régóta játszott előadás, a New York-i komédia, Woody Allentől. (Az egyszeri streamelésre így is külön engedélyt kellett kérni a jogtulajdonosoktól.) Arra nem számíthat a néző, hogy egy színházban frissen bemutatott darab online is megjelenjen. Így az október végi Centrál-premier, a Házassági leckék középhaladóknak 2. című sem látható egyelőre online. (A színvonalas komédiáról itt írtunk bővebben.) Részben, mert remélhetően tavasszal újra lehet majd színházban, nézők előtt játszani, részben, mert a szerző, Frank Zeller csak színházban szeretné értékesíteni a darabjait. (Például a Házassági leckék… első részét is, mely szintén a Centrál Színház műsorán szerepel.)
Itt az e-Színház
Az e-Színház 2020 szeptemberében indult el több színház összefogásával azzal a céllal, hogy közönség nélkül rendezett élő előadásokat közvetítsenek online, s ezeket az előadásokat elérhetővé tegyék felvételről is. A platformot az Alapítvány a Magyar Színházakért hozta létre, mely már több mint öt éve rögzít és juttat el a közönséghez színházi előadásokat jogtisztán, a legmodernebb technikai eszközök segítségével, tévés szakemberek közreműködésével. Az alapítvány magánmecenatúrából, valamint előadások értékesítéséből finanszírozza tevékenységét.
Az oldalhoz csatlakoztak az Örkény, a Radnóti, a Stúdió K, a Kecskeméti Katona József, a fővárosi Katona József, a szombathelyi Weöres Sándor, a székesfehérvári Vörösmarty, a veszprémi Petőfi, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, valamint a Vígszínház/Pesti Színház és a Forte Társulat. Így már látható a honlapon többek között a Szürke galamb (Stúdió K), a Kalucsni (Móricz Zsigmond), A nagy füzet (Forte) és a Tartuffe (Veszprémi Petőfi).
Decemberben pedig tizenegy(!) élő online-eladással jelentkezik az Örkény Színház. Karácsony másnapján például az Azt meséld el, Pista! című előadásban idézi meg Örkény István gondolatait Mácsai Pál. Az elmúlt időszakban az Örkény kiépítette saját stream-stúdióját, így az előadásokat a színház saját maga képes közvetíti és rögzíteni.
E különleges időszakban az online színház jelentőségét mi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy 2020. november 14-én, a Vígszínház A padlás című élő, 999. előadására a világ 44 országából csaknem tízezren váltottak jegyet. Azonban néhány száz jegyvásárló, aki az utolsó órákban vette meg online belépőjét, technikai okok, az eSzínház túlterheltsége miatt már nem kapott e-mailben linket a megtekintéshez, így nem tudott csatlakozni streamen. Az oldalt gondozók ígéretet tettek, hogy kárpótolják a lemaradt jegyvásárlókat, a technikai hibát pedig elhárítják, hogy az eset ne ismétlődhessen meg többet.
Újra megnyílt a Müpa virtuális hangversenyterme
A járvány második hulláma idején újra ellátogathatunk az interneten a Müpa virtuális hangversenytermébe, ahol 2020 novemberétől világhírű művészek koncertjeit élvezhetjük – akár élőben is, amikor a zenészek közönség nélkül lépnek fel a hangversenyterem színpadára. Műfajtól függően este 7, fél 8 vagy 20 órakor kezdődnek az előadások. A programokról a Müpa Home weboldalon tájékozódhatunk, és a koncertek is itt tekinthetők meg, valamint a Müpa YouTube-csatornáján, ahol a korábbi évek sikerprodukciói is láthatók-hallhatók.
Érdekes hír volt 2020 november második felében, hogy a Müpa Home felfüggeszti online közvetítéseit a Facebookon, mert a közösségi oldal az utóbbi időben téves információk alapján rendszeresen leállította a közvetítéseket, szerzői és kiadói jogokra hivatkozva. „Természetesen ezekre minden streamelt előadásunk esetében gondosan ügyelünk” – fogalmaznak a Müpánál, megjegyezve, hogy e közösségimédia-platformon több nemzetközi partnerintézményük is szembesült ezzel az eljárásrenddel. Mivel nem szeretnék, hogy jogtalanul töröljék a teljes Facebook-oldalukat, a helyzet tisztázásáig a közvetítéseket itt ideiglenesen szüneteltetik.
Raktárkoncertek Annától Zsédáig
A-tól Zs-ig, abc-sorrendben böngészhetünk a Raktárkoncert oldalán, ha magyar énekesek, együttesek koncertjét szeretnénk a neten megnézni. Ha kiválasztottuk a programot, a „Megnézem a koncertet” feliratra kattintva a mindigTV Go oldalán találjuk magunkat, ahol regisztrációt követően máris nézhetjük a produkciót. (Ezen az oldalon a baloldali hangjegyikonra kattintva közvetlenül is eljutunk az előadásokhoz.) 2020. szeptember 21-étől tizenhét felvétellel indultak el az állami támogatással megszületett előadások, melyeket augusztustól folyamatosan rögzítenek, s a tervek szerint számuk eléri majd a kétszázat a folyamatos feltöltések során. (December elején több mint száz közül lehetett válogatni.)
A közönség nélkül rögzített pop-rock-, világzene-, jazz- és mulatósszene-koncertek körülbelül háromnegyed órásak, de például az Anna and the Barbies csaknem egyórás. Adott raktárkoncertet többek között Török Ádám és a Mini, Zorán, Delhusa Djon, Rúzsa Magdi, Balázs Fecó, a Tátrai Band, Charlie, Bródy János, Geszti Péter, Király Linda és Király Viktor, a KFT, Ferenczy György és a Rackajam, Hobo, Keresztes Ildikó, Gáspár Laci, Péterfi Bori & Love Band, a Skorpió, Szekeres Adrienn, Szarka Tamás (Ghymes), a Csík zenekar, Tóth Vera és a Budapest Jazz Band, az R-Go, a Takács Tamás Blues Band, Zséda. A legkülönlegesebb zenei élményt talán a Magyar Rhapsody Projekt nyújtja Bársony Bálint szaxofonművész vezetésével. A zenekar klasszikus magyar zeneszerzők, Liszt, Kodály, Bartók műveit dolgozza fel ősi magyar és modern hangszereken, a világzene és a jazz ötvözetében.
A Raktárkoncertek a számítógép mellett a mindigTV GO felületein elérhetők mobil- és tablet-készülékeken is, ha az App Store-ból, illetve a Google Play-ből letöltöttük az alkalmazást.
220 magyar alkotással nyitott a FILMIO
Itt a magyar Netflix – írhatnánk némi költői túlzással, de tény, hogy 2020. november 19-én megnyitotta internetes kapuit a FILMIO (www.filmio.hu) névre hallgató streaming-szolgáltatás a Nemzeti Filmintézet gondozásában. 220 magyar játék-, dokumentum-, tévé- és animációs film szerepel a nyitókínálatban, mely az ígéretek szerint hétről hétre folyamatosan gyarapodik. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó mozifilmes választék a kezdeti időszakban 160 alkotásból áll.
Láthatók az elmúlt évek közönségsikerei éppúgy, mint digitálisan felújított, újra kiváló kép- és hangminőséggel rendelkező régi klasszikusok. Az előbbiek közül újranézhetjük például a Valami Amerika-trilógiát, a Swinget vagy a Liza, a rókatündért. A kínálatban szerepel a Kincsem, a Budapest noir, A Viszkis, a Polygamy, az Aurora Borealis, az 1945. Ott találjuk az Oscar-díjas Saul fia című drámát is. Néhány cím a klasszikusok közül: Hyppolit a lakáj, Meseautó, Körhinta, A tizedes meg a többiek, Szindbád, Álmodozások kora, Apa, Egri csillagok, Fényes szelek, Isten hozta, őrnagy úr!, Szerelmesfilm, Az én XX. századom, az Oscar-díjas Mephisto, Megáll az idő, Moszkva tér, Csinibaba, János vitéz, Vuk, Macskafogó.
A csak Magyarországon elérhető online filmtár regisztráció után előfizetéses rendszerben működik. A művek idővel angol felirattal is nézhetők lesznek, és már készül az okostévé-applikáció is. A felülethez idővel a V4-országok filmintézetei is kapcsolódnak majd saját tartalmakkal, így megszülethet az első közép-európai filmes streaming-szolgáltatás.
A tervek szerint az új magyar játékfilmek a mozipremier után először ezen az oldalon lesznek láthatók, és az is elképzelhető, hogy a nem elsősorban moziforgalmazásra szánt mozgóképek bemutatóját a FILMIO honlapján tartják.
A nyilvánosság számára küldenek figyelmeztetést, egyben javasolnak lehetséges megoldásokat az éghajlatváltozás enyhítése, a Föld élhető jövője érdekében.
Bár az 1970-es évek óta téma a klímaváltozás a globális fórumokon, de valójában a mai napig nem dőlt el még az sem, hogy a bolygót akarjuk megmenteni vagy az életmódunkat.
A Metropolitan Opera 2024/25-ös kínálatából nyolc előadás látható élőben októbertől mozivásznon, HD minőségben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!