Tivoli

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már egy négynapos római vakációba is könnyen beleilleszthető Tivoli meglátogatása, és nagyon megéri. Ráadásul az addig esetleg kialakuló múzeum-templom-butik-múzeum monotóniát is megtöri. Az itt található reneszánsz kertek, szökőkutak és egyéb látnivalók maradandó élményt nyújtanak.

Körülbelül egyórás buszúttal juthatunk el legkényelmesebben Tivoliba a Linea B metró Ponte Mammolo megállójától negyven percenként induló COTRAL járattal. A jegy ára egy irányba mindössze két euró.

Tivoli – korábbi neve Tibur – egy antik városból alakult ki, amelyet i. e. 1265-ben alapítottak, majd fokozatosan a gazdag római rétegek nyaralóhelyévé vált. A legimpozánsabb Hadrianus nyaralókomplexuma volt, amely ma az egyik legérdekesebb látnivaló.

A középkorban újra fellendült a villa- és kertépítési kedv, majd a pápai trónról lemaradt dúsgazdag Ippolito d’Este bíboros – Lucrecia Borgia egyik fia – monumentális építkezése alakította ki fő hangulatát a XVI. században. A reneszánsz kor kertépítészetének ma is pompás emlékeit találhatjuk itt. A teraszos kialakítású parkok, a rengeteg formájú, méretű szökőkút, a pergolák, lugasok, ritka növények, szobrok rendszere remek kikapcsolódást nyújt.

A város egyéb érdekes látnivalói közé tartozik a Villa Gregoriana vízesése, a Vesta-templom és a Rocca Pia vár (II. Pius pápa építtette Callistio Il Borgia kastélyára). Ez az utóbbi hajdanán a pápai hatalom szimbóluma, hadászati tereptárgy, majd börtön is volt. A várost légitámadás érte 1944-ben, katedrálisa ekkor semmisült meg. Azonban a két fő attrakció, a Villa d’Este és a Villa Adriano sértetlen maradt és felkerült az UNESCO világörökségi listájára.

A Villa d’Este bejárata a Campitelli utcáról a Piazza Trentón nyílik pompás középkori épületekkel határolva, melyek közül a gótikus Chiesadi San Pietro della Carità önmagában is remek látnivaló XII. századi freskóival és kriptáival.

A teljes árú belépőjegy tíz euró, amiért a palotát és annak teljes parkját megtekinthetjük. Itt ki-ki kedvére egy-két órát vagy egy teljes napot is eltölthet.

Az épületbe belépve körfolyosós, kétemeletes főépítményben találjuk magunkat. A stílus manierista. A belső udvarban szobrok és szökőkutak. Minden szinten a remek kilátás uralja az elrendezést. A nagy, korabeli ablakokon a teraszos parkba és a környező völgybe lehet kilátni. A szobák fal- és mennyezetfreskókkal díszítettek. Érdemes minden szintet bebarangolni, mielőtt kilépünk a hatalmas teraszra. A teraszról több lépcső vezet le a következő szintre, mindenhol csobogók, szökőkutak. A sokáig gazdátlanul álló komplexumot a XX. század első felében újították fel, de kisebb munkálatok folyamatosan láthatóak.

A következő szinten beugrók, pavilonok – szintén telis-tele szökőkúttal és szobrokkal. A teljes terület növényekkel betelepített, termő narancs- és citromfák, virágok, óriásfenyők.

Jobb kéz felé jutunk el a fő szökőkútrendszerhez, amely tetején a rendszeresen megszólaló víziorgona is található. Alatta három szép medence halakkal, teknősökkel, körötte pedig a labirintusszerű nagy park. Itt órákig lehet bolyongani. Sajnos a baglyos kút felújítás alatt áll, pedig legfőbb híressége nemcsak baglyot formáz, hanem az áthaladó víz huhogó hangot is ad.

Áthaladva az alsó szint másik oldalára, egy csodás szobor-kút-installáció egyveleggel találkozunk, majd újra felfelé vesszük az irányt egy másik úton.

Felérve egy passzázsra sok furcsa állati és mitológiai fejet láthatunk. Mindegyikből víz lövell.

Felfelé haladván az utolsó nagy komplexum a félköríves, kétszintes vízesés, amely szerencsére teljesen működőképes, este pedig színes díszkivilágításban tündököl. Jó tanács, hogy ez nem a Trévi-kút, ha mindegyikbe pénzt akarunk dobni, arra nem lesz elég a költőpénzünk!

Kifelé menet érdemes megállni egy jó ristretto vagy macchiato kávéra, remek és nem drága (capuccinót az olaszok délután már nem isznak, mert az inkább reggeli ital) és elfogyasztása mellett vethetünk még néhány pillantást a parkra – a mellékhelyiséget is bátran ajánlom, tiszta és használata bennefoglaltatik a belépő árában.

Az épületből kilépve még néhány termő gránátalmafát látunk, majd áthaladva a főtéren megpillantjuk balra a Rocca Pia tornyait. Pár lépés a buszmegálló, indulhatunk tovább a Villa Adriano felé, ahova a helyi járat is elvisz két euróért, de a COTRAL-lal is mehetünk. Ha előbb étkeznénk, drágább éttermek vagy pár száz méter után a dombon helyi trattoriák várnak, ahol nincs tömeg és egy ízletes ebédet néhány euróért már kapunk.

A buszról leszállva át kell kelnünk a főúton, majd – barna tábla jelzi – némi kitartó gyaloglás után jutunk el a Villa Adrianóhoz (ez olyan három kilométer). A belépő szintén tíz euró, de az angol nyelvű tájékoztatót és térképet is érdemes megvenni három és fél euróért, mert útikönyveinkből nem tudnánk eligazodni a majdnem harminchektáros komplexumban.

Hadrianus 117-ben lett Róma császára, Traianus utódjaként. Sevillából származott, elődje és annak felesége, Plotina adoptálta (ez az adoptív császárok kora), így talán nem is olyan furcsa, hogy a római Palatinus-domb palotáját sosem kedvelte meg, ezért építtette a mai Tivoli területén hatalmas komplexumát, ahol 138-ban bekövetkezett haláláig székelt. A komplexum minden adminisztratív funkcióval rendelkezett, kórház, valamint latin és görög könyvtár mellett rendszeres futárposta is az uralkodó rendelkezésére állt.

Kisebb és nagyobb fürdőházak, színházak és stadion szolgálta a kikapcsolódást, sőt egy harci színház is, amelyet a külső fal és a színpad között mesterséges tó vett körül, amely ma is látható.

A komplexum ma is látható másik különlegessége a 280 méter hosszú feszített víztükrű canopusa, amelyet szoborcsoport keretezett. Az eredeti szobrok zöme római múzeumokban található, de számosat használtak fel a Villa d’Este építésekor is.

Jó állapotban maradt fent a görög színház, a Venus-templom, a Pecile (ligetes-oszlopsoros medence), a császári palota, az arany- tér és a fürdők is. A padlómozaikok egy része a helyszínen, más részük római múzeumokban látható. Csodálatos ciklámenmezők lepik el a tájat, az ősi fasorok ma is lenyűgözőek és ahol csak romokat látni, olajfák vertek gyökeret – páratlan látvány.

A gyalogos visszaút a római járatig éppen elég arra, hogy elgondolkozzunk a világ csodáin és múló dicsőségükön.

Nem véletlen, hogy az újabb időkben számtalan szálloda, park és szórakoztató központ vette fel Tivoli nevét – amely egyet jelent a pihentető kikapcsolódással és az eleganciával.

Dr. Takáts Attila

---