A gyermekvédelmi közvetítői eljárás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A mediáció lényege, hogy az eltérő álláspontú, szembenálló felek vitájában egy kölcsönösen elfogadott és pártatlan harmadik fél segít feltárni a konfliktus okát, a megoldás mindenki számára elfogadható lehetőségét. Ez a harmadik fél, a mediátor nem dönt, hanem segít a megegyezésben. Még 2012-ben átfogó ombudsmani vizsgálat tekintette át a mediáció és más alternatív konfliktuskezelés alkalmazásának helyzetét és lehetőségeit a gyermekközpontú igazságszolgáltatásban. E hat év előtti vizsgálat óta számos jogszabályi változásra került sor, emellett nagy számban érkeznek a biztoshoz a különélő szülővel való kapcsolattartás szabályozását, végrehajtását érintő panaszok. Az egyedi vizsgálatok során is körvonalazódott, hogy e területen a gyermeki jogok fokozottan sérülhetnek. Ezért a biztos újabb, a békés megoldás lehetőségét előtérbe helyező gyermekvédelmi közvetítői eljárás gyakorlati alkalmazására fókuszáló átfogó vizsgálatot indított, amelynek központi kérdése az volt, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet megfelelő keretet nyújt-e a gyermekvédelmi közvetítői eljárás hatékony alkalmazásához. A biztos részletes tájékoztatást kért a megyei és fővárosi kormányhivataloktól, az érintett civil szervezetek vezetőitől. A válaszokból azt állapította meg, hogy az utóbbi években elenyésző számban rendeltek el gyermekvédelmi közvetítői eljárást: 2016-ban a jogerősen befejezett kapcsolattartási ügyek kevesebb, mint egytizedében kezdeményeztek mediációt. A kormányhivatalok ezt azzal indokolták, hogy a kompromisszumkészségre hajló feleknek a hatóság előtt nagy arányban sikerül megegyezniük. Az is kiderült, hogy a jelenlegi jogi környezet a bürokratikus eljárást erősíti, nem nyújt megfelelő keretet a mediációs eljárás hatékony alkalmazásához, ami így túl időigényes, anyagilag megterhelő, a mediátorok pedig a munkaidővel nehezen összeegyeztethető időpontokban állnak csak rendelkezésre. A szakemberhiány miatt az országos szintű, területi lefedettség nem megoldott: 2017-ben az Országos Szakértői Névjegyzék 288 szakértőjéből csak kilencen szerepelnek a „konfliktuskezelés, gyermekvédelmi közvetítés, mediáció” rovatban. A békés megoldást, a gyermeki jogok védelmét leginkább biztosító mediációs eljárások alkalmazására pedig épp a kapcsolattartások végrehajtására indított eljárásokban lenne leginkább szükség, ahol az elhúzódó, illetve az ismétlődően megindított gyámhatósági eljárások sok esetben a szülők közötti konfliktusok elmérgesedéséhez vezetnek. A gyermekvédelmi közvetítői eljárások bevett gyakorlattá válásának feltétele a jogszabályi környezet teljes belső összhangja. A biztos megállapította, hogy az ellentmondásos jogszabályi környezet akadályozza a gyermekvédelmi és a támogatott közvetítői eljárások megfelelő alkalmazását. A jelentés rámutat, hogy a mediáció eredményessége nagyrészt azon múlik, hogy ténylegesen sikerül-e elejét venni a felek közötti elhúzódó kapcsolattartási konfliktusoknak, minél hamarabb mediációra terelni az ügyet. Így indokolt már az alapellátás, illetve a családsegítés folyamatában hangsúlyosabbá tenni a közvetítői eljárás igénybevételének lehetőségét, már a családgondozás folyamatába beépíteni azt. A jelentés kitér arra, hogy például a kapcsolattartás végrehajtására vonatkozó gyámhatósági eljárás előfeltétele lehetne – mintegy első lépésként – egy mediációs megbeszélésen való részvétel. A biztos megállapította, hogy a közvetítők képzési rendszerében jelenleg nem vagy csak esetleges módon jelennek meg a gyermekjogi ismeretek.

A mediációs mechanizmusok ugyanis számos ügyben képesek lennének segíteni a gyermek legjobb érdekének közös felismerését és érvényesülését. Székely László ombudsman a visszásságok orvoslása érdekében részletes ajánlásaival a szaktárcák vezetőihez fordult.

A mediáció lényege, hogy az eltérő álláspontú, szembenálló felek vitájában egy kölcsönösen elfogadott és pártatlan harmadik fél segít feltárni a konfliktus okát, a megoldás mindenki számára elfogadható lehetőségét. Ez a harmadik fél, a mediátor nem dönt, hanem segít a megegyezésben. Még 2012-ben átfogó ombudsmani vizsgálat tekintette át a mediáció és más alternatív konfliktuskezelés alkalmazásának helyzetét és lehetőségeit a gyermekközpontú igazságszolgáltatásban. E hat év előtti vizsgálat óta számos jogszabályi változásra került sor, emellett nagy számban érkeznek a biztoshoz a különélő szülővel való kapcsolattartás szabályozását, végrehajtását érintő panaszok. Az egyedi vizsgálatok során is körvonalazódott, hogy e területen a gyermeki jogok fokozottan sérülhetnek. Ezért a biztos újabb, a békés megoldás lehetőségét előtérbe helyező gyermekvédelmi közvetítői eljárás gyakorlati alkalmazására fókuszáló átfogó vizsgálatot indított, amelynek központi kérdése az volt, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet megfelelő keretet nyújt-e a gyermekvédelmi közvetítői eljárás hatékony alkalmazásához.

A biztos részletes tájékoztatást kért a megyei és fővárosi kormányhivataloktól, az érintett civil szervezetek vezetőitől. A válaszokból azt állapította meg, hogy az utóbbi években elenyésző számban rendeltek el gyermekvédelmi közvetítői eljárást: 2016-ban a jogerősen befejezett kapcsolattartási ügyek kevesebb, mint egytizedében kezdeményeztek mediációt. A kormányhivatalok ezt azzal indokolták, hogy a kompromisszumkészségre hajló feleknek a hatóság előtt nagy arányban sikerül megegyezniük. Az is kiderült, hogy a jelenlegi jogi környezet a bürokratikus eljárást erősíti, nem nyújt megfelelő keretet a mediációs eljárás hatékony alkalmazásához, ami így túl időigényes, anyagilag megterhelő, a mediátorok pedig a munkaidővel nehezen összeegyeztethető időpontokban állnak csak rendelkezésre. A szakemberhiány miatt az országos szintű, területi lefedettség nem megoldott: 2017-ben az Országos Szakértői Névjegyzék 288 szakértőjéből csak kilencen szerepelnek a „konfliktuskezelés, gyermekvédelmi közvetítés, mediáció” rovatban. A békés megoldást, a gyermeki jogok védelmét leginkább biztosító mediációs eljárások alkalmazására pedig épp a kapcsolattartások végrehajtására indított eljárásokban lenne leginkább szükség, ahol az elhúzódó, illetve az ismétlődően megindított gyámhatósági eljárások sok esetben a szülők közötti konfliktusok elmérgesedéséhez vezetnek.

A gyermekvédelmi közvetítői eljárások bevett gyakorlattá válásának feltétele a jogszabályi környezet teljes belső összhangja. A biztos megállapította, hogy az ellentmondásos jogszabályi környezet akadályozza a gyermekvédelmi és a támogatott közvetítői eljárások megfelelő alkalmazását. A jelentés rámutat, hogy a mediáció eredményessége nagyrészt azon múlik, hogy ténylegesen sikerül-e elejét venni a felek közötti elhúzódó kapcsolattartási konfliktusoknak, minél hamarabb mediációra terelni az ügyet. Így indokolt már az alapellátás, illetve a családsegítés folyamatában hangsúlyosabbá tenni a közvetítői eljárás igénybevételének lehetőségét, már a családgondozás folyamatába beépíteni azt. A jelentés kitér arra, hogy például a kapcsolattartás végrehajtására vonatkozó gyámhatósági eljárás előfeltétele lehetne – mintegy első lépésként – egy mediációs megbeszélésen való részvétel.

A biztos megállapította, hogy a közvetítők képzési rendszerében jelenleg nem vagy csak esetleges módon jelennek meg a gyermekjogi ismeretek. Szükséges ezért a képző és továbbképző intézmények minőségellenőrzésének, szakmai felügyeletének kiépítése. Aggályos, hogy nincs egységes értékelés a lefolytatott eljárásokról, jelenleg hiányzik a kliensi értékelés és az utánkövetés is, holott ezek megteremtése javítaná a közvetítői eljárások minőségét, erősítené megbízhatóságát, elősegítené a magasabb elfogadottságát. Fontos lenne tisztázni a közvetítői eljárás alkalmazhatóságának feltételeit erőszakos előzmény esetén, illetve az ítélőképesség birtokában lévő gyermekek meghallgatása során. A biztos aggályait fejezte ki annak kapcsán, hogy ezekről nem áll rendelkezésre módszertani útmutató. Az igénybevétel ösztönzésére nagyobb hangsúlyt kell helyezni a gyermekvédelmi közvetítői eljárás kampányszerű, a tévhiteket eloszlató, közérthető bemutatására, a szülők és gyermekek számára készülő tájékoztató füzetek, brosúrák megjelentetésének támogatására.

Jelentésében Székely László alapjogi biztos az igazságügyi miniszternél kezdeményezte a családjogi és gyermekvédelmi közvetítői eljárás hatályos szabályozásának teljeskörű áttekintését, a gyámhatósági eljárásokra vonatkozó szabályok összhangjának megteremtését. Az emberi erőforrások miniszterétől kérte a közvetítőket képző intézmények képzései, továbbképzései minőségellenőrzésének elrendelését. Kezdeményezte a közvetítői névjegyzék mielőbbi aktualizálását, naprakész vezetését. Kérte a minisztert, hogy intézkedjen szakmai módszertani útmutató előkészítéséről, illetve biztosítsa a kapcsolattartási ügyekkel foglakozó gyámügyi ügyintézők részvételét térítésmentes mediációs alapképzésen, továbbképzésen, egyéb szakmai tréningen, valamint támogassa a közvetítői eljárások népszerűsítését célzó kampányokat, közérthető tájékoztató anyagok elkészítését.

(ajbh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.