Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Várhatóan a jövő héten nyújtja be a kormány a digitális állampolgárságról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés elé – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.
A tárcavezető elmondta, a cél, hogy az igazolvány ügyintézés és az elektronikus aláírás mobiltelefonon is megtörténhessen. A későbbiekben a magyar állampolgárok a közműszámláik befizetését tudják majd így intézni.
Ahhoz, hogy a magyar gazdaság már közép- és hosszú távon is versenyképes legyen, egyszerűsödjön az ügyintézés, és további leépítések lehessenek az állami bürokráciánál, feltétlenül szükséges a digitalizáció terén nagyot lépnünk előre – fogalmazott a miniszter.
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!