A magánkölcsönöket érdemes írásba foglalni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Aki közjegyzői okiratban szerződik, probléma esetén is pereskedés nélkül hozzájuthat kölcsönadott pénzéhez – figyelmeztetett a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).

Nehéz gazdasági helyzetben a banki hitelek drágulása miatt gyakoribbá válnak a magánkölcsönök. Sokan szóbeli megállapodásra hiteleznek, akár milliókat, ám, ha váratlan helyzet adódik, például az adós meghal, s az örökösök nem tudnak a kölcsönről, akkor a hitelező bizonyíték nélkül kisebb eséllyel juthat pénzéhez. Felmérések szerint a magánkölcsönök majdnem felét nem, vagy csak részben fizetik vissza.

Bárki kér kölcsön, érdemes írásban szerződést kötni, és nagyobb összeg esetén hasznos jogász – közjegyző vagy ügyvéd – előtt szerződni. Ha közjegyző készíti a dokumentumot, az közjegyzői okiratnak minősül, és ha határidőre nem fizet az adós, a hitelezőnek nem kell bírósághoz fordulnia, rögtön végrehajtást kezdeményezhet. Az ilyen kölcsönszerződés ugyanakkor az adóst is védi, mert nem követelhetnek tőle többet vagy korábban, mint amennyiben és ahogyan megállapodtak.

Nemcsak a hitelezőt, hanem az adós is védi a közjegyzői közreműködés. Ha a kölcsönadó az adós helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt kötött ki, akkor a kölcsönszerződés semmis. Ha a közjegyző úgy látja, hogy a megállapodásban feltűnően aránytalan a kamat, ami hátrányos helyzetbe hozza az adóst, akkor megtagadja a közreműködést a szerződéskötésben.

A közjegyző által készített szerződés mellett úgy is egyszerűen hozzájuthat pénzéhez a kölcsönadó, ha a kölcsönnyújtás feltételéül szabja, hogy az adós tegyen egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot közjegyző előtt, amelyben elismeri tartozását, kötelezettséget vállal annak visszafizetésére. Az ilyen nyilatkozat ugyanúgy közvetlenül végrehajtható, mint a kétoldalú szerződés. Egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot akár kölcsönadás után is lehet tenni.

Csak egyszeri magánkölcsönnél lehet kamatot kikötni, ha azonban a kölcsönadó rendszeresen és többeknek kölcsönöz, akkor az üzletszerű tevékenységnek minősül, amely kizárólag hatósági engedéllyel végezhető – ismertette a MOKK.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.