Figyelmen kívül hagyhatják az eu-s jogot a brit bíróságok a Brexit után?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EUB bizonyos döntéseit beépítik a brit jogrendszerbe a Brexit után, de nemcsak a legfelsőbb bíróságnak, hanem atz alsóbb szintű bíróságoknak is lehetősége lesz figyelmen kívül hagyni az eu-s jogot.

A miniszterelnöki hivatal megerősítette, hogy tervezik, hogy az alsóbb fokú bíróságoknak engedélyezik, hogy a Brexitet követően az eu-s jogot figyelmen kívül hagyják. A nyilatkozatot arra válaszul adták, hogy többen aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a Brexit után könnyebb lesz megkérdőjelezni az európai vívmányokat például a munkavállalók jogai vagy a környezetvédelem területén.

A még Theresa May miniszterelnök által megalkotott tervezet szerint az EUB esetjogát beépítenék a brit jogrendszerbe, meghagyva a lehetőséget a legfelsőbb bíróságnak, hogy az alkalmazott jogszabályokat felülvizsgálja.

Olyan információkat lehetett hallani brit kormánykörökből, hogy néhány miniszter lobbizik a terv ellen, de a kormányszóvivő mindenkit megnyugtatott, hogy a következő kilépési megállapodásról szóló jogszabályba már beleépítik azt.

Az átdolgozott törvényjavaslatot, amely törvénybe foglalja a miniszterelnök Brexit-tervét, hamarosan közzéteszik, és várhatóan még pénteken a parlamenti képviselők is szavaznak róla első és a második olvasatban.

A kormányszóvivő elmondta: „A törvényjavaslat biztosítja, hogy nem csak a legfelsőbb bíróság lesz az egyetlen intézmény, amely képes felülvizsgálni a jogrendszerbe épített európai bírósági határozatokat. Ez egy fontos változás, amely biztosítja, hogy ne jöjjön létre egy szűk jogi mozgástér, és továbbra is biztosítva legyen az EUB döntéseinek végrehajtása.

„Jogrendszerünket tekintve is visszavesszük az irányítást és leválasztjuk magunkat az EU jogrendjéről, ahogyan azt a brit népnek megígértük.” -tette hozzá.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy ez megkönnyítené-e az olyan jogok visszavonását, mint például a munkavállalók jogai, a kormányszóvivő úgy nyilatkozott: „Ez a brit bíróságok hatáskörébe tartozik. A munkavállalók jogaival kapcsolatban a kormány elkötelezte magát, hogy azokat teljes mértékben tiszteletben tartjuk, annak érdekében, hogy megvédjük és fejlesszük a munkavállalók jogait. Ezt azonban az Egyesült Királyság jogrendszerében fogjuk megtenni. ”

Egyértelmű, hogy a munkavállalók jogairól szóló jogszabályok a Queen’s Speech részét képezik, amely a kormány közeli törvényhozási tervét is magában foglalja és amelyre a parlament csütörtöki megnyitását követően kerül majd sor.

(theguardian.com)


Kapcsolódó cikkek

2024. december 4.

Nem jár a korkedvezményes nyugdíj a kormányhivatallal pereskedő transz nőnek a Fővárosi Törvényszék szerint

A Fővárosi Törvényszék kedden határozatot hirdetett egy transz nőnek, G. V. A.-nak az ügyében, aki azt próbálta elérni, hogy ő is jogosult legyen a nők kedvezményes öregségi nyugdíjazási lehetőségére, a “Nők 40”-re, vagyis negyven év munka után nyugdíjba vonulhasson. G. V. A. Budapest Főváros Kormányhivatalát perelte be, miután az elutasító határozatot hozott az ügyében. A törvényszék most elutasította G. V. A. keresetét.

2024. december 4.

Ne féljen a DÁP-regisztrációtól, mutatjuk, mit kell tennie

A jövő év elejétől fontos, mindannyiunkat érintő adminisztratív változás lép életbe: január 16-tól megszűnik a már jól ismert Ügyfélkapu. Helyébe az Ügyfélkapu+ lép, illetve a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazás lesz használható. Most az utóbbival kapcsolatban gyűjtöttük össze az 5 legfontosabb kérdést és választ a gördülékeny használat érdekében.

2024. december 4.

Bíróság: Szivárványzászló-égetésre buzdítani közösség elleni uszítás

Harmadfokon közösség elleni uszítás miatt egy év próbára bocsátotta Barcsa Turner Gábort, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjét a Győri Ítélőtábla, amiért a szervezet 2019 októberében szivárványzászló-égetésre hívott fel egy október 23-i megemlékező eseményt népszerűsítő anyagaiban.