Az országgyűlés négy területen kezdte meg a törvénymódosítást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megkezdte az adótörvények tárgyalását a Parlament, amely foglalkozik az állami vagyonnal, a felsőoktatással és az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos törvénymódosítási javaslatokkal is.

Az egyes adótörvények módosításáról a törvényjavaslatot beterjesztő Varga Mihály pénzügyminiszter korábban azt mondta, hogy az adórendszerben nagy átalakításokat nem terveznek, az átalányadózást könnyítik meg, továbbá az iparűzési adóban várhatók kisebb változások. Kifejtette: az átalányadózóknak tizenkettő helyett évente csak négyszer kell majd járulékbevallást benyújtaniuk. Az iparűzési adó esetében a sávos adózást évi 25 millió forintos bevételig választhatják a kisvállalkozások; a legkisebb cégek mindössze 50 ezer forint adót fizethetnek. A törvényjavaslat a környezettudatosság jegyében az elektronikus nyugtaadás elterjedését is ösztönzi.

A képviselők tárgyalják a Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosítását, ami a többi között bevezetné a szociális vetítési alap elnevezést az öregségi nyugdíjminimum helyett, továbbá azt is rögzítené, hogy a szociális biztonság megteremtésében az egyénen túl a hozzátartozóknak, a települési önkormányzatoknak, a karitatív szervezeteknek és végső soron az államnak van felelőssége.

Napirenden szerepel az állami vagyonnal való gazdálkodás hatékonyságának növelése érdekében egyes vagyongazdálkodást érintő törvények módosítása, amely az indoklás szerint lehetővé tenné, hogy a feladatellátást közvetlenül nem szolgáló állami vagyonelemek értékesítésével és hasznosításával az állam bevételei a kritikus gazdasági helyzetben növelhetőek legyenek.

Általános vita lesz az egyes felsőoktatással, szakképzéssel és felnőttképzéssel összefüggő törvények módosításáról, amely alapján a felsőoktatási intézmények saját hatáskörben dönthetnének arról, milyen idegen nyelvi követelményeket szabnak a diploma megszerzéséhez. Az új szabályokat felmenő rendszerben vezetnék be, ugyanakkor az oklevelet nyelvvizsga hiányában nem szerző hallgatók is mentesülnek a nyelvvizsga letétele alól – derül ki az indoklásból.

Megvitatják a képviselők a területi közigazgatás működésével, az ingatlan-nyilvántartással és a területfejlesztéssel összefüggő egyes törvények módosítását, amely alapján a jövőben hiteles tulajdonilap-másolatot lehet díjmentesen igényelni az eddigi nem hiteles tulajdonilap-másolat helyett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Új pályázatok segítik a magyarországi innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére – tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán.

2024. május 8.

Államkincstár: az azonos nemű bejegyzett élettársaknak is jár a GYED

Kiegészítette a gyermekgondozási díj igénylésére vonatkozó űrlapot és tájékoztatót a Magyar Államkincstár, ezzel is egyértelművé téve: az azonos nemű bejegyzett élettársak is jogosultak a párjuk által szült vagy örökbefogadott gyermekükkel otthon maradni és GYED-et igényelni.