Cégalapítás külföldről távazonosítással


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Ügyvédi Kamara állást foglalt a külföldi felek által külföldön elektronikus aláírással, vagy távazonosítás keretében aláírt cégalapításhoz kapcsolódó iratok elfogadhatóságáról.

A Kamarához érkezett állásfoglalás iránti kérelem szerint külföldi lakcímmel rendelkező ügyfelek Zrt.-t szeretnének alapítani (magánszemélyek), akik közül az egyik személy külföldi állampolgár, csak külföldi lakcímmel rendelkezik, jelenleg is külföldön tartózkodik és a járványügyi veszélyhelyzet miatt nem is tud Magyarországra utazni a cégalapítás ügyében. A cégalapítást és az alapításhoz szükséges dokumentumok aláírását az alábbi módok egyike alkalmazásával tervezik megejteni:

„1. Videókonferencián keresztül történne az alapító közgyűlés, melynek keretében a külföldön élő részvényes (és vezető tisztségviselő) az alapításhoz szükséges dokumentumokat kinyomtatja (papír alapú dokumentumok), minden oldalát kézjegyével ellátja, illetve aláírja az Üttv. 43. § (2) bekezdés b) és c) pontja szerint. Ezután pedig postán feladja a dokumentumokat, melyeket a Magyarországon tartózkodó további részvényesek helyben az ügyvéd előtt írnának alá és azokat az ügyvéd ellenjegyzi. Véleményünk szerint az ügyvédi ellenjegyzés ez esetben is megfelelne az Üttv. 44. § (1) bekezdés a), b), c), d) pontjának, kifejezetten gondolunk itt arra, hogy az okiratban megjelölt külföldi fél azonosítását előzetesen elvégezzük, illetve az okiratot a külföldi fél a videókonferencián keresztül az ügyvéd előtt írja alá, vagy az okiraton szereplő aláírást előtte sajátjaként ismeri el. Csupán két dátum szerepelne a dokumentumokon, egy amikor a külföldi fél írta alá, és egy másik amikor a többi Magyarországon tartózkodó részvényes írta alá. Ehhez kapcsolódóan a rögzített felvételt (videókonferenciát) az ügyvéd megőrzi az Üttv. 44. § (2) bekezdése alapján.

2. Videókonferencián keresztül történne az alapító közgyűlés, melynek keretében a külföldi ügyfél az Üttv. 43. § (2a) bekezdés szerint elektronikus dokumentum formájában elektronikusan aláírná a szükséges dokumentumokat, majd ezt követően megküldi az ügyvéd / többi alapító részére elektronikus úton. Ezután azonban a többi részvényes és az ügyvéd is csak elektronikusan írhatna alá / jegyezhetné ellen a dokumentumokat? Vagy a külföldi fél által elektronikusan aláírt dokumentumokat papír alapon is kezelhetik a továbbiakban?

Ehhez kapcsolódik a kérdés, hogy az Üttv. 43. § (2a) bekezdése szerinti minősített elektronikus aláírásnak megfelel-e a világon széles körben alkalmazandó DocuSign aláíró program? Illetve, ha az Üttv. 44. § (5) bekezdés b) értelmében – nem kell alkalmazni az (1) bekezdés d) pontját, ha az elektronikus okiratot a fél a 43. § (2a) bekezdés a) vagy b) pontja szerint írta alá – járunk el, akkor nem is kell videókonferencián keresztül ellenőriznie az ügyvédnek, hogy az okiratot a külföldi fél előtte írta alá, ha a fent említett DocuSign aláíró programot használja aláírásra és az ügyfél azonosítását előzetesen az ügyvéd már elvégezte?”

A kérelem 1. pontjában írtak megfelelnek a jogszabályi előírásoknak, az abban foglaltak alapján az alapítás megtörténhet. Ebben az esetben azonban a létesítő okiratban szabályozni szükséges az elektronikus hírközlő eszköz útján tartandó közgyűlés szabályait.

A kérelem 2. pontjában feltett kérdésre pedig az alábbi válasz helyes: amennyiben az egyik fél elektronikusan írja alá a társasági szerződést, úgy a többi alapítónak is úgy kell, hiszen onnantól kezdve, ha az egyik fél nem elektronikusan írja alá, az elektronikus okirat papíralapúvá válik, azaz elveszti az elektronikus okirat jellegét, ezáltal elvész a korábbi elektronikus aláírás is.

Az Üttv 44. § (5) bekezdés b) pontját csak abban az esetben lehet alkalmazni, amennyiben az elektronikus aláírás a fél minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírásának elhelyezésével, vagy a fél által azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés szolgáltatással való hitelesítéssel történik meg.

A DocuSign program ugyanakkor nem felel meg az Üttv 43. § (2a) bekezdés szerinti követelményeknek – hiszen nem tekinthető fokozott biztonságú elektronikus aláírásnak -, ezért az nem alkalmazható olyan dokumentum aláírásához, amely ügyvédi ellenjegyzéshez kötött.  Azon túlmenően, hogy bárki bármilyen név alatt regisztrálhat erre a szolgáltatásra, tehát a DocuSign aláírás mögött ugyanis nincs meg az aláíró személy hitelesítése, a DocuSign aláírás még csak nem is minősül elektronikus aláírásnak, hiszen az elektronikus aláírás olyan elektronikus adat, amelyet más elektronikus adatokhoz csatolnak, illetve logikailag hozzárendelnek, és amelyet az aláíró használ (eidas rendelet 3. cikk. 10. pont), míg a DocuSign program csak a kézzel történő aláírás gépesítése.

A kifejtett álláspont jogi véleménynek minősül, a benne foglaltak nem tekintendőek kötelező erejűnek, jogvita esetén az eljáró bíróságnak van hatásköre az ügyben állást foglalni, melynek során a fentiektől eltérő következtetésre is juthat.

(Budapesti Ügyvédi Kamara 632. számú hírlevele)




Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Kiemelten figyeli a versenyhivatal a légitársaságok tevékenységét, segít a Békéltető Testület is

Kiemelték, hogy a hivatal rövid tájékoztató anyagokban foglalja össze a repülőjegy-vásárláshoz, utazási irodák programjainak kiválasztásához, online szállásfoglaláshoz, valamint bel- és külföldi autóbérléshez kapcsolódó tanácsait. A fogyasztók így könnyebben kerülhetik el a félrevezető tájékoztatásokat, illetve a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket. A gondtalan nyaralás érdekében fontos, hogy az utazási irodák ajánlatainál ellenőrizzék még az utazás lefoglalása […]

2024. július 4.

Szankcionált a Médiatanács jelzése nyomán a román társhatóság

Figyelmeztetésben részesítette a román társhatóság a Médiatanács jelzése nyomán a TV2 Comedy-t a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt. Július 2-i ülésén a Médiatanács közigazgatási hatósági eljárást indított a Radio Plus Kft.-vel szemben, miután az határidőn túl tett eleget a testület határozatában foglalt közlemény közzétételi kötelezettségnek a Balázsék című műsorszám három adására vonatkozóan.

2024. július 4.

Egyszerűbben ajánlhatják fel az ingatlanokat az államnak az örökösök

Változnak a földekkel kapcsolatos hagyatéki eljárás szabályai július elejétől. Egyszerűbbé és gyorsabbá válik az eljárás azoknál a kisértékű földeknél, amelyek az elhunyt tulajdonos nevén maradtak, és az ingatlan-nyilvántartás digitalizációja miatt indult meg a tulajdonjog rendezése. Másik változás, hogy azok az örökösök, akik nem tartanak igényt egyes ingatlanokra, például kisértékű földterületekre, az eddiginél egyszerűbben és költségek nélkül ajánlhatják fel azt az államnak. Kedvezően módosulnak az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló szabályok is a közjegyzői eljárás keretében. A Magyar Országos Közjegyző Kamara álláspontja szerint a módosításokkal egyszerűsödnek és észszerűsödnek a hagyatéki eljárások, amely segíti az örökösöket.