Devizahitelek: normakontrollt kér a bankszövetség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Bankszövetség azt kezdeményezi, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a fogyasztói kölcsönszerződések elszámolására vonatkozó törvényt, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra.


A bankszövetség közleménye szerint a normakontroll szükségességét az is indokolja, hogy az elszámolási törvény alapjául szolgáló, júliusban elfogadott törvénnyel kapcsolatban bírói kezdeményezésre alkotmánybírósági eljárás van folyamatban, amelytől a szövetség szerint a most elfogadott törvény elválaszthatatlan.

A parlament elfogadta a fogyasztói kölcsönszerződések elszámolására vonatkozó törvényt, amely visszamenőleges hatállyal állapít meg új szabályokat a lakossági hitelezésben, és ró hatalmas terheket a bankszektorra – fogalmaz a szervezet.

Ptk. Mesterhármas

Az új Ptk. három aspektusból – szerkesztőbizottsági tag, ügyvéd és bíró szemével.

A sorozat rendezvényei:

2014.10.08.  Jogi személy – Dr. Csehi Zoltán, Dr. Tomori Erika, Dr. Gál Judit
2014.11.19.  Dologi jog – Dr. Menyhárd Attila, Dr. Gárdos Péter
2014.12.16.  Az új Ptk. és az Mt. együttes alkalmazása – Dr. Berke Gyula, Dr. Pál Lajos, Tálné Dr. Molnár Erika
2015.01.13.  Öröklési jog –  Dr. Szeibert Orsolya, Hídvéginé Dr. Adorján Lívia
2015.02.17.  Kötelmi jog – Dr. Lábady Tamás, Dr. Fuglinszky Ádám, Dr. Kemenes István

Helyszín: Budapesti Ügyvédi Kamara

Bővebb információ és jelentkezés>>

A közlemény szerint a Magyar Bankszövetség a jogbiztonság és a kiszámítható jogalkalmazás érdekében kezdeményezi – ahogy azt a július 4-én elfogadott, a fogyasztói kölcsönszerződéseket érintő korábbi törvény esetén is megtette -, hogy a köztársasági elnök a jogszabályt ne írja alá, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra.

Hangsúlyozták ugyanakkor azt is: a bankszektor megerősíti, hogy a törvény hatályba lépése esetén pontosan, az abban foglalt határidőket maradéktalanul betartva végre fogja hajtani a törvény szerinti elszámolást, visszaírást, ahogy korábban is mindig az aktuális jogszabályok betartásával dolgozott.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek