Devizahitelesek: a kormány lép a bankok helyett


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Bankszövetség pénteken benyújtott javaslatai Varga Mihály szerint nem orvosolják a kormány által a devizahitelesek megsegítésében legfontosabbnak tartott két problémát, ezért a kabinet november elején az Országgyűlés elé terjeszti a devizaadósok megsegítésére szolgáló saját javaslatait – közölte a nemzetgazdasági miniszter.


Varga Mihály kiemelte: a kormány olyan jogszabályt alkot, amely az ügyfelek érdekeit képviseli.

A Magyar Bankszövetség a novemberi határidő előtt, pénteken eljuttatta a kormánynak a devizahitelekre vonatkozó mentőcsomagját. Kovács Levente főtitkár közlése szerint átfogó javaslatot dolgoztak ki, külön foglalkoznak azokkal, akik tudják fizetni a hiteleiket, és azokkal is, akik nem.

Varga Mihály hétfőn az MTI-nek azt mondta: „megkaptuk a bankszövetség levelét, de újra hangsúlyoznom kell, hogy a probléma megoldását az ügyfelek és a bank közötti egyeztetéssel kellett volna kezdeni”.

Emlékeztetett: a kormány azt kérte a bankoktól, hogy november 1-jéig módosítsák a devizahitelesek szerződését, annak érdekében, hogy a lakáscélú, devizaalapú jelzáloghitelek néhány éven belül megszűnjenek a magyar piacon.

 „Szerződésmódosításokról nem lehet hallani, a bankok még a Kúria által hozott döntéseket sem vezették át a szerződéseken, pedig ennek semmiféle jogszabályi akadálya nem volt” – tette hozzá Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter megerősítette: két szempontot tart fontosnak a kormány a devizahitelesek megsegítésénél: egyrészt hogy a lakáscélú, devizaalapú jelzáloghitelek szűnjenek meg, másrészt hogy a forintban eladósodottak ne járjanak rosszabbul, mint a devizaadósok.

„Tekintettel arra, hogy a bankszövetség javaslatai nem orvosolják ezeket a problémákat, a kormány november elején beterjeszti a javaslatait az Országgyűlés elé” – mondta Varga Mihály. A lakáscélú, devizaalapú jelzáloghitel-adósok jelentős része az elmúlt időszakban már érdemi segítséget kapott a kormány által felkínált végtörlesztéssel, illetve az árfolyamgáttal. A korábbi, 750 ezerrel szemben ma 150 ezer olyan adós van, aki még nem vette igénybe a felkínált lehetőségeket.

A bankszövetség főtitkára hétfőn az általuk benyújtott javaslatcsomagról a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: figyelembe vették az eddig bírósági döntéseket, különös tekintettel a Kúria határozatára. Emellett méltányolták azt a civil kérést is, hogy szüntessék be a kilakoltatásokat, így november 1-jére előrehozták az egyébként december 1-jével hatályba lépő téli kilakoltatási moratóriumot.

 „Mindenki érzi, hogy a megoldás küszöbén vagyunk, és a megoldás küszöbén aki még menthető, meg akarjuk menteni” – fogalmazott Kovács Levente. Kifejtette: az, hogy végül milyen megoldást találnak a devizaadósok problémáira, jogszabályalkotás függvénye, ezért további részleteket nem kívánt elárulni a legújabb csomagról. Annyit azonban elmondott, hogy a bankszövetség mostani javaslata szerint legalább 20 százalékkal csökkenne mindenkinek a törlesztőrészlete.

(forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Új pályázatok segítik a magyarországi innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére – tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán.

2024. május 8.

Államkincstár: az azonos nemű bejegyzett élettársaknak is jár a GYED

Kiegészítette a gyermekgondozási díj igénylésére vonatkozó űrlapot és tájékoztatót a Magyar Államkincstár, ezzel is egyértelművé téve: az azonos nemű bejegyzett élettársak is jogosultak a párjuk által szült vagy örökbefogadott gyermekükkel otthon maradni és GYED-et igényelni.