Keményen büntetnék az áldokumentum-filmezést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bajai videóügy nyomán keményen szankciókat írna a büntető törvénykönyvbe a Fidesz.


Rogán Antal elmondta: az Országgyűlésnek benyújtják a várhatóan decemberben hatályba lépő Btk.-módosítási javaslatukat, amely alapesetben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné azt, aki mások becsületének csorbítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang-, illetve képfelvételt készít.

Aki ezt elérhetővé teszi, az két évig, aki pedig nagy nyilvánosság előtt vagy jelentős érdeksérelmet okozva követi el a bűncselekményt, az három évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntető – ismertette az indítványt. Hozzátette, a gondatlanságot is szankcionálnák.

A „bizonyítékhamisítási botrány” mélyen aláásta a demokratikus intézmények működésének normális rendjét, veszélyezteti a demokrácia intézményeinek stabil működését, ezért „nem engedhetjük meg, hogy a közelgő választás előtt ilyen még egyszer előforduljon” – indokolta javaslatukat a frakcióvezető.

Szerinte aki nem támogatja majd az előterjesztést az Országgyűlésben, az „rosszban sántikál”.

Rogán Antal azt mondta, a bajai időközi választással kapcsolatban rögzített felvétel elkészítésében a baloldal több pártjához köthető emberek is részt vettek, és fontosnak tartották, hogy azt rögtön elvigyék az MSZP székházába, „ahol őket feltűnően hamar és nyilvánvalóan ismerősként fogadták”.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek