Döntött a Kúria a SZEVIÉP ügyben
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Kúria megállapította, hogy a III. rendű vádlott védője fellebbezésében a bizonyítékok saját szempontúan értékelése alapján tett megállapításokat a vagyonvesztés és észszerű gazdálkodás vonatkozásában és a – helyenként – a bíróság által lefolytatott bizonyítás alapján rendelkezésre nem álló bizonyítékok hiányát a III. rendű vádlottra kedvező megállapításokkal és következtetésekkel pótolta. A bíróság azonban az ügydöntő határozatát kizárólag a lefolytatott bizonyításra és az ennek alapján rendelkezésre álló bizonyítékokra alapozhatja.
Az alapügy
A Szegedi Járásbíróság ítéletével a II. rendű vádlott és III. rendű vádlott bűnösségét társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntettében [Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 404. § (2) bekezdés a) pont, (1) bekezdés c) pont, (3) bekezdés b) pont)]. állapította meg, ezért a bíróság a II. rendű vádlottat hat év szabadságvesztésre, kétszázötven napi tétel, napi tételenként ötezer forint pénzbüntetésre, öt év gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra és négy év közügyektől eltiltásra, míg III. rendű vádlottat öt év két hónap szabadságvesztésre, kétszáz napi tétel, napi tételenként ötezer forint pénzbüntetésre, öt év gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra és négy év közügyektől eltiltásra ítélte.
A Szegedi Törvényszék mint másodfokú bíróság ítéletében II. rendű és rendű vádlottakat az ellenük társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntette [Btk. 404. § (2) bekezdés a) pont, (1) bekezdés c) pont, (3) bekezdés b) pont] miatt emelt vád alól a 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban Be.) 566.§ (1) bekezdésének c) pontja alapján – bizonyítottság hiányában – felmentette.
A másodfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a II. rendű és a III. rendű vádlottak terhére, felmentésük miatt, bűnösségük társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntettében [a Btk. 404. § (2) bekezdés a) pont – (1) bekezdés c) pont – (3) bekezdés b) pont] történő megállapítása végett, börtönben végrehajtandó szabadságvesztés, pénzbüntetés, gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltás büntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. A II. rendű. és a III. rendű vádlottak és védőik az ítélet indokolása ellen, annak megváltoztatásáért, felmentésük jogcímének bűncselekmény hiányára történő módosítása érdekében jelentettek be fellebbezést.
A Kúria korábbi végzésével a Szegedi Ítélőtábla bíráit az eljárásból a Be. 14. § (1) bekezdés e) pontja alapján kizárta és a másodfokú bíróság ítélete ellen bejelentett másodfellebbezés elbírálására a Pécsi Ítélőtáblát jelölte ki.
A harmadfokú bíróságként eljáró Pécsi Ítélőtábla végzésével a Szegedi Törvényszék másodfokú ítéletének a II. rendű és a III. rendű vádlottakra vonatkozó részét hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasította. A harmadfokú bíróság nem ügydöntő határozatával szemben az ügyészség, valamint a III. rendű vádlott és védője jelentett be fellebbezést.
A Kúria döntése
A Kúria megállapította, hogy a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség, valamint a III. rendű vádlott és védőjének fellebbezése az alábbiak szerint nem alapos.
Az ügyészség és a III. rendű vádlott, valamint védője fellebbezéseikben a harmadfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla végzésének a Szegedi Törvényszék ítéletét hatályon kívül helyező és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasító rendelkezését sérelmezte arra hivatkozással, hogy a másodfokú ítélet megalapozatlansága a harmadfokú eljárásban kiküszöbölhető lett volna.
A Be. 627. § (1) bekezdés d) pontja alapján a másodfokú bíróság nem ügydöntő végzése ellen a fellebbezésnek helye volt. A Be. 627. § (4) bekezdése a hatályon kívül helyező végzés ellen nem jogosult fellebbezésre az, aki az ítélet ellen annak hatályon kívül helyezése és a bíróság új eljárásra utasítása érdekében jelentett be fellebbezést, ha hatályon kívül helyezésre a fellebbezésében foglalt okból került sor.
A Kúria arra a megállapításra jutott, hogy az ügyészi fellebbezés nem a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésére és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítására irányult. Így az ügyészség fellebbezése joghatályos. Mivel a III. r. vádlott védője a másodfokú bíróság ítélete elleni fellebbezésében „harmadsorban” a másodfokú ítélet – hatályon kívül helyezés esetére – indítványt tett arra is, hogy amennyiben a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyezi a másodfokú ítéletet akkor az erre irányuló döntése a másodfokú bíróság ítélete mellett az elsőfokú bíróság ítéletére is terjedjen ki, és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására. A II. rendű vádlott védőjének fellebbezése ugyanakkor tartalma szerint nem terjedt ki a hatályon kívül helyezésre, ilyen tartalmú jogorvoslati indítványt nem tett. Mindezek alapján a Kúria a III. rendű vádlott védőjének fellebbezése tekintetében is azt állapította meg, hogy joghatályos.
A Kúria mindenekelőtt rámutat arra, hogy a hatályon kívül helyezés ellen bejelentett fellebbezést elbíráló bíróság a hatályon kívül helyező végzés esetlegesen törvénysértő voltát és az azt meghozó fellebbviteli bíróság eljárását vizsgálja. A hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálásakor azt kell megítélni, hogy az érdemi határozathozatal feltételeinek hiányáról – és ezért a hatályon kívül helyezésről – a harmadfokú bíróság törvényesen rendelkezett-e.
A támadott (hatályon kívül helyező) rendelkezés ugyanis nem az ügy eldöntését, vagy az eljárás lezárását, hanem az eljárás újrakezdését jelenti. A fellebbezésekkel támadott, hatályon kívül helyező és új eljárásra utasító rendelkezés tartalma az, hogy miért nem volt érdemi döntés hozható. A hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálásakor azt kell megítélni, hogy az érdemi határozathozatal feltételeinek hiányáról – és így a hatályon kívül helyezésről – a harmadfokú bíróság helyesen vagy indokolatlanul rendelkezett. A felülbírálat minden esetben a felülbírálat tárgyának rendeltetéséhez igazodik, ezért hatályon kívül helyezés elleni fellebbezés elbírálása ténylegesen nem ügy-, nem irat-, hanem lényegében határozatvizsgálat.
A fellebbezés elbírálása során eldöntendő kérdés nem az, hogy a hatályon kívül helyezett alsóbb fokú ítélet megalapozott volt-e, hanem az, hogy a hatályon kívül helyező döntés alapos volt-e, volt-e rá törvényes ok, és az eljárási ok megállapításának törvényi feltételei fennálltak-e.
Ellenkező esetben a fellebbezést elbíráló Kúria átvenné a másod-, illetve harmadfokú bíróság jogkörét. Így jelen ügyben a Be. 625. § (4) bekezdése alapján az vizsgálandó, hogy a megalapozatlanság kiküszöbölhető-e a harmadfokú eljárásban vagy bizonyítás felvétele szükséges, továbbá, hogy a megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében a harmadfokú eljárásban a megalapozott tényállás megállapítása érdekében elegendő-e e másodfokú bíróság ítéleti tényállásának kiegészítése vagy helyesbítése.
A Be. 619. § (3) bekezdése értelmében akkor küszöbölhető ki a megalapozatlanság a harmadfokú bírósági eljárásban, ha a helyes tényállás az elsőfokú, illetve a másodfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügydöntő iratok alapján megállapítható, vagy a helytelen ténybeli következtetés az elsőfokú, illetve a másodfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok alapján levonható és ez alapján a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság tényállását hivatalból kiegészíti, illetve helyesbíti.
A harmadfokú bíróság egyaránt köteles megalapozatlanság vizsgálatára és kiküszöbölésére. A megalapozatlanság kiküszöbölésének azonban a terjedelme eltér a másodfokú eljárásétól. A harmadfokú bíróság a tényállást csupán kiegészítheti (az ebből hiányzó ténymegállapításokat pótolhatja) és helyesbítheti (a meglévő ténymegállapítást módosíthatja, mellőzheti). A kiegészítés csak a meglévő tényállásba illeszkedő ténymegállapítást eredményezhet, attól eltérőt nem. Ami pedig kívül esik a harmadfokú bíróság reformációs jogkörén, az értelemszerűen a hatályon kívül helyezési (kasszációs) jogkörbe tartozik [Be. 625. § (4) bekezdés, EBH2018. B.13.).
A harmadfokú eljárásban kizárt a bizonyítás felvétele, ezért a harmadfokú bíróság – a másodfokú bíróság számára a Be. 593. § (1) bekezdés c) pontjában biztosított lehetőséggel élve – sem bizonyítást érintő ügyiratok tartalma, sem ténybeli következtetés útján nem mérlegelheti felül a bizonyítékokat és nem állapíthat meg a másodokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást és arra alapozva nem állapíthatja meg a másodfokú bíróság által felmentett vádlott bűnösségét. További lényeges eltérés, hogy a harmadfokú bíróság – szemben a másodfokú bíróságra rótt törvényi kötelezettséggel – a részbeni megalapozatlanság esetén is dönthet a hatályon kívül helyezés felől, ha a megalapozatlanság csak bizonyítás útján küszöbölhető ki.
A Kúria egyetértett a Pécsi Ítélőtábla azon megállapításával, hogy a Csongrád Megyei Főügyészség által bejelentett és a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség által eredeti tartalma alapján fenntartott fellebbezése a harmadfokú eljárásban nem vezethetett eredményre, mert a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének tényállását megváltoztatta, a vád tárgyává tett cselekmény tekintetében azt állapította meg, hogy kétséget kizáróan nem állapítható meg annak elkövetése, a Be. 619. § (3) bekezdése értelmében pedig a harmadfokú eljárásban ettől eltérő – azaz a cselekmény elkövetését megállapító – tényállás megállapítása kizárt.
A harmadfokú bíróság a jogszabály helyes értelmezése és az általánosnak tekinthető bírói gyakorlat alapján állapította meg, hogy a másodfokú bíróság helytelenül értelmezte a Be. 164. §-ában a bizonyításra vonatkozó előírásokat, különösen a Be. 164. § (3) bekezdését, miszerint a bíróság indítvány hiányában bizonyíték beszerzésére és megvizsgálására nem köteles. Ez a törvényi rendelkezés nem írja felül a bíróság valósághű tényállás megállapítására vonatkozó kötelezettségét. Így a bíróság nem köteles, de jogosult hivatalbóli bizonyításra.
A Be. 593. § -a másodfokú bíróság számára biztosít kivételt a valósághű tényállás megállapításának követelménye alól, hanem éppen annak maradéktalan érvényre juttatását biztosítja a Be. 593. § (2) bekezdésében. E jogszabályhely a), b) és c) pontja is leehetővé teszi a részben megalapozatlanság kiküszöbölését az iratok tartalma, a helyes ténybeli következtetés és bizonyítás felvétele útján is, melynek eredményeképp az elsőfokú ítélet tényállásának a kiegészítésére, helyesbítésére és eltérő tényállás megállapítására is lehetőséget ad. A törvényi előírás ennek során kizárólag akkor köti a bizonyítás felvételét ügyészi indítványhoz, ha az elsőfokon megállapított tényállástól eltérő tényállás alapján az elsőfokon felmentett vádlottbűnösségét a másodfokú bíróság állapítja meg.
Mindezek alapján helyesen állapította meg a harmadfokú bíróság, hogy a másodfokú bíróság eljárásban a Be. 609. § (1) bekezdésében meghatározott feltétlen hatályon kívül helyezést nem eredményező eljárási szabálysértést követett el, aminek a másodfokú bíróság ügydöntő határozatára jelentős kihatása volt. Ezt a megállapítását – helyesen – a Szegedi Törvényszék azon megállapítására alapította, hogy a bizonyítottság hiányában történő felmentő rendelkezését döntőrészt az indokolta, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megalapozatlansága csak olyan bizonyítás lefolytatásával lett volna kiküszöbölhető, melyet a vádhatóság nem indítványozott, illetve olyan bizonyítékok alapján, melyeket az ügyészség nem bocsátott a bíróság rendelkezésére és amelyek beszerzését sem indítványozta.
Ezt követően az ítélőtábla vizsgálta, hogy a másodfokú ítéleti tényállás megalapozott-e, illetve az esetleges megalapozatlansága a Be. 619. § (3) bekezdése értelmében kiküszöbölhető. E vonatkozásban a Kúriának a felülbírálat során azt kellett vizsgálnia, hogy a Be. 625. § (4) bekezdésében meghatározott okot a harmadfokú bíróság helytállóan állapította-e meg, azaz a megalapozatlanság a Be. 619.§ (3) bekezdése szerint a tényállás kiegészítésével, illetve helyesbítésével nem volt kiküszöbölhető.
Mindenekelőtt a Kúria utal arra, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozatlanságát a Szegedi Törvényszék mint másodfokú bíróság megállapította és arra a következtetésre jutott, hogy az általa megállapított megalapozatlansági okok közül a részbeni felderítetlenség kizárólag bizonyítás felvételével küszöbölhető ki, azonban a bizonyítás lefolytatásával – az eljárási jogi szabályok helytelen értelmezése miatt – adós maradt, a másodfokú bíróság ezen túlmenően megállapította , hogy az elsőfokú bíróság tényből tényre helytelen következtetést vont le, azonban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének eme hiányosságát sem küszöbölte ki. A másodfokú bíróság mindezek hiányában állapította meg az elsőfokú bíróságtól eltérően a tényállást és mentette fel II. rendű és III. rendű vádlottat az ellenük emelt vád alól.
Ez alapján az ítélőtábla okszerű következtetést vont arra, hogy mindez a másodfokú bíróság ítéletét a Be. 592.§ (2) bekezdésének a), b) és c) pontjaiban írt okokból részben megalapozatlanná is tette; a megállapított tényállás hiányos, nem felderített tényeken alapul: tehát részben felderítetlen, illetve részben ellentétes az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalmával. A harmadfokú bíróság végzésében arra a megállapításra jutott, hogy az elsőfokú ítélet megalapozatlan és annak kiküszöbölése kizárólag a bizonyítás felvételével – szakértői vélemény további kiegészítésével, esetleg a szakértő ismételt meghallgatásával – küszöbölhető ki.
E bizonyítás felvételére azonban a harmadfokú eljárásban a Be. 619.§ (2) bekezdése értelmében nincs lehetőség. A harmadfokú bíróság ezt követően az eljárás tárgyát képező cselekmény alapján egyértelműen és körültekintően megjelölte, hogy a csődbűncselekmény megállapítása vonatkozásában melyek azok a büntetőjogilag releváns tények, amelyekre az ítéleti tényállásnak ki kell terjednie. E vonatkozásban a Kúria osztotta a harmadfokú bíróság azon megállapítását, hogy valamennyi vád tárgyává tett részcselekmény tekintetében számot kell adni és az ítéleti tényállásban rögzíteni kell a törvényi tényállást megalapozó tényeket, illetve azok hiányát. Így helyesen állapította meg az ítélőtábla, hogy a 2009. január 1. napja előtti időszakra vonatkozóan a bíróságnak elsődlegesen azt kellett volna vizsgálnia, hogy fizetésképtelenség előtt milyen nagyságrendű vagyonvesztés következett be a SZEVIÉP Zrt.-nél, illetve ennek mekkora része volt a vádlottak ésszerű gazdálkodás szabályaival ellentétes vagyonkezelői döntéseire visszavezethető. Ennek a büntetőjogi felelősség megállapítása tekintetében azért van jelentősége, mert az ésszerű gazdálkodás a büntetőjogi felelősség megállapítását kizárja.
Az ítélőtábla végzése kifejtette, hogy a vizsgált időszakra vonatkozóan az ítéleti tényállásból nem állapítható meg az egyes kölcsönök egyenlege mennyi volt, illetőleg mikor és milyen összegben került sor visszafizetésre, elszámolásra. Nem ismert annak oka sem, hogy míg tényállás 2., 6-11. pontjai a kölcsönöknek csak a vissza nem fizetett részét – tehát az egyenlegét – teszik a büntetőjogi felelősség alapjává, addig a tényállás 3. és 5. pontjaiban olyan hitelezés alapján került sor bűnösség megállapítására, melyeket az adós a SZEVIÉP Zrt. csődeljárásának megindulása előtt, az előbbi esetben kamatostól visszafizetett. Ezen túlmenően a szakértő alapszakvéleményében a fentebb említett okozati összefüggés kapcsán egyetértőleg idézi a felszámoló megállapításait (arról, hogy 2007. és 2009. között a piaci viszonyokban jelentős változások történtek, visszaesett a kereslet, a beruházási piac megrendült, a meglévő vállalkozási kapacitások között éles versenyhelyzet és árverseny alakult ki, ennek következtében a realizálható nyereség csökkent. A hazai gazdasági válság hatásainak ellensúlyozására a SZEVIÉP kiterjesztette működési területét a dél-magyarországi régióval határos Romániában és Szerbiában.
Ebben az időben a megrendelők, valamint a fővállalkozók egy részének működése, fizetőképessége labilissá vált, nőttek a kintlévőségek, általánossá váltak a körbetartozások. A jelzett folyamatokat felerősítette és mélyítette a 2008. második felében kialakult nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság, mely egyrészt beszűkítette és drágította a külső pénzforrásokat, csökkentve a beruházási keresletet, valamint kiszámíthatatlanná tette a piaci folyamatokat. Ezeknek az okoknak az értékelése az elsőfokú eljárásban nem történt meg; sem a szakértő, sem pedig az elsőfokú bíróság részéről és ezek vonatkozásában, valamint a SZEVIÉP saját gazdálkodása körében felmerült, de vád tárgyává nem tett – ugyanakkor a Zrt. gazdálkodását befolyásoló – eseményekre (pl.: M43 autópálya építésének vesztesége) tekintetében a szükséges adatok sem állnak rendelkezésre. Ezen túlmenően az alap- és kiegészítő szakvéleményekben a SZEVIÉP Zrt. fizetésképtelensége, csődje és felszámolása kapcsán több helyen, esetenként egymásnak ellenmondó, reflektálatlan megállapítások találhatók, melyek feloldása, tisztázása nem lett volna mellőzhető.
A Kúria megállapította, hogy a III. rendű vádlott védője fellebbezésében a bizonyítékok saját szempontúan értékelése alapján tett megállapításokat a vagyonvesztés és észszerű gazdálkodás vonatkozásában és a – helyenként – a bíróság által lefolytatott bizonyítás alapján rendelkezésre nem álló bizonyítékok hiányát a III. rendű vádlottra kedvező megállapításokkal és következtetésekkel pótolta. A bíróság azonban az ügydöntő határozatát kizárólag a lefolytatott bizonyításra és az ennek alapján rendelkezésre álló bizonyítékokra alapozhatja.
A Kúria megállapította, hogy az ítélőtábla a II. rendű és a III. rendű vádlott terhére megállapított csődbűncselekmény tekintetében büntetőjogilag relevanciával bíró – a büntetőjogi főkérdés eldöntését megalapozó – tények vonatkozásában állapította meg az elsőfokú és másodfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozatlanságát és helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy annak kiküszöbölése kizárólag bizonyítás felvételével történhet meg, ami a Be. 319. § (3) bekezdése alapján a harmadfokú eljárásban törvényben kizárt.
Ezért a Kúria a Pécsi Ítélőtábla – a Szegedi Törvényszék ítéletét a II. rendű vádlott és a III. rendű vádlott vonatkozásában hatályon kívül helyező és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasító – végzését helybenhagyja.
(kuria-birosag.hu)
