Egyre inkább aggódik a magyar sajtószabadság miatt az Európai Bizottság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Klubrádió esete súlyosbítja a magyarországi médiaszabadsággal és pluralizmussal kapcsolatos aggodalmainkat – jelentette ki Christian Wigand, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán a testület sajtótájékoztatóján.

„A uniós államok jogállamisági helyzetét elemző tavalyi jelentésünkben már fejeztünk ki ezzel összefüggő aggályokat” – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a Bizottság már kapcsolatba lépett az illetékes magyar hatóságokkal, hogy garantálják, a rádiócsatorna továbbra is legálisan folytathassa tevékenységét.

Wigand szerint a bizottság megvizsgálja, hogy a Klubrádióval kapcsolatos bírósági döntés mennyire van összhangban az uniós joggal, illetve a döntéshozatal során betartottak-e a vonatkozó uniós jogszabályokat.
„Az európai demokrácia egyik alapja a médiaszabadság és a pluralizmus. Nem fogunk késlekedni, hogy megtegyünk a megfelelő lépéseket, amennyiben ez lehetséges és szükséges lesz” – hangsúlyozta a szóvivő.

A Fővárosi Törvényszék ítélete kedden megerősítette, hogy a Klubrádió által használt frekvenciára szóló jogosultság megújítása iránti kérelmet jogszerűen, törvényi kizáró ok miatt utasította el a médiatanács. A Klubrádió hét évre szóló hatósági szerződése a Budapest 92,9 MHz használatára 2014. február 14-étől 2021. február 14-éig tart. A médiatanács a rádió megújítási kérelmét a médiatörvény rendelkezéseinek megfelelően 2020 szeptemberében elutasította.

A döntéssel szembeni nemtetszését Dunja Mijatovic, az Európa Tanács ember jogi biztosa is kifejezte keddi Twitter-üzenetében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek