A 2018. január 1-jén hatályba lépett új perrendtartási kódex (új Pp.) gyökeres változásokat hozott a polgári eljárásjogban. A jogalkotói cél a professzionális pervitel előtérbe helyezése volt. A járásbírósági perekben, jogi képviselő nélkül eljáró felek részére számos rendelkezést tett egyszerűbbé, többek között a kötelezően használandó nyomtatványok bevezetésével.
A Pp. hatályba lépése óta eltelt több, mint egy év alatt a nyomtatványok használatával kapcsolatban számos olyan tapasztalat merült fel, amelyek egy teljesen új nyomtatvány-rendelet megalkotását tették indokolttá.
A rendelet-tervezet elkészítésének folyamatába az IM az első lépésektől kezdve bevonta az OBH-t, többszörös egyeztetések után alakult ki a közigazgatási egyeztetésre megküldött anyag.
Az új nyomtatványok lényegesen rövidebbé, egyszerűbbé, közérthetőbbé váltak, ezért 25 helyett csak 9 oldalas lesz az új keresetlevél nyomtatvány. A személyi állapotot érintő perekre nézve két teljesen új keresetlevél nyomtatványt vezetnek be. Az űrlapok terjedelmességét okozó lábjegyzetek végjegyzetbe kerültek, és azokat a jövőben nem kell kinyomtatni sem. A hiánypótlási kötelezettség teljesítésére új, egyoldalas nyomtatványt alkottak, csakúgy, mint a bizonyítási indítványok előterjesztésére. Felhatalmazást ad a tervezet az intelligens nyomtatványok kifejlesztésére is.
Az OBH eddigi észrevételeit túlnyomórészt beépítették a tervezetbe, azonban a teljes bírósági szervezetrendszer véleményének felmérése után, a beérkezett észrevételek szintetizálását követően még felmerültek olyan javaslatok, amelyek a nyomtatványokat közérthetőbbé tehetik. Ezen módosító javaslatokat küldte meg az OBH Elnöke az Igazságügyi Minisztérium részére.
Az új nyomtatványokról szóló rendelet várhatóan még márciusban hatályba lép. A javaslat megkönnyíti az ügyfelek jogérvényesítését és a perek időszerű befejezését.
(birosag.hu)