Gyermekpornográfiával vádolnak egy férfit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nyírségi férfi 911 kiskorú fiúról gyűjtött össze képeket és videókat. 


Gyermekpornográfia miatt vádat emelt a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki 911 kiskorú fiúról gyűjtött össze képeket és videókat, majd azok egy részét eljuttatta külföldi ismerősének is – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője.

Zsíros Zsolt főügyész tájékoztatása szerint tartással és átadással elkövetett gyermekpornográfia bűntettével vádolták meg a férfit, aki 2015 tavaszától az interneten keresztül gyűjtötte a fotókat és a videókat kiskorúakról. A csaknem háromezer felvétel a gyermekeket súlyosan szeméremsértő módon ábrázolja.

A vádirat szerint a felvételeket mobiltelefonján és egy memóriakártyán tárolta, de létrehozott egy internetes tárhelyet is, ahol szintén több képet elhelyezett. Külföldi ismerősének telefonon keresztül juttatott el a pornográf képekből.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

A szabolcsi főügyész hozzátette: a törvény szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki kiskorúakról pornográf felvételt szerez és tart, míg öt év is lehet a büntetés, ha másnak átadja.

Az ügyészség indítványára a bíróság már a nyomozás során elrendelte az internetes tárhelyen lévő felvételek eltávolítását, hogy azokhoz sem a vádlott, se más ne férhessen hozzá. 

A férfi ellen börtönbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.