Átláthatóbb árfeltüntetést vállalt a CCC, így nem állapított meg a GVH jogsértést
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megállapodás hiányában, az eredeti munkaszerződésben meghatározott munkaidő érvényes a munkavégzés helyétől függetlenül, de hibrid munkavégzés során nem szabad megfeledkezni a munkaszerződés módosításáról sem – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.
A világjárvány miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt a Munka Törvénykönyvétől részben eltérő foglalkoztatási szabályok érvényesülnek továbbra is. Idén július óta ugyanis a távmunkavégzésre a Munka Törvénykönyve helyett egy, a veszélyhelyzet időszakára szóló Kormányrendelet kell alkalmazni. A rendelet egyértelműen kimondja: a munkaszerződésben kell megállapodni a munkavállaló távmunkavégzés keretében történő foglalkoztatásában. Ebből fakadóan miután a Kormányrendelet feltételeinek megfelelő home office ideiglenesen távmunkának tekintendő, ezért az otthoni és a munkahelyi munkavégzést keverő hibrid munkavégzéshez is minden esetben szükség van a munkaszerződés módosítására.
„Nem érdemes kockáztatni. Az erről szóló változtatások elmaradásának komoly anyagi terhet is lehet a vége. A módosítások hiánya ugyanis egy ellenőrzés során jelentős munkaügyi bírságot eredményezhet” – hangsúlyozta dr. Brózmann Attila, az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.
A jogszabály meghatározza, hogy távmunkának tekintendő az is, amikor az alkalmazott a munkáját csak a munkaidő egy részében végzi a cég telephelyétől távol. A Munka Törvénykönyve szerinti klasszikus távmunkavégzés kizárólag számítástechnikai eszközzel végezhető munkára vonatkozhatott, ám ezt a megkötést a Kormányrendelet megszüntette. Sőt, ideiglenesen bevezette a nem számítástechnikai eszközzel végzett távmunka kategóriát is. Fontos tisztázni azt is, hogy a rendelet hatására a munkaidő beosztását illetően is más szabályok élnek, mint, amit a törvény szövege meghatároz. A klasszikus – jelenleg nem alkalmazható szabályok szerint – a távmunkát végző munkavállaló kötetlen munkaidőben végzi feladatát. E szerint munkaidejét maga határozza meg. A Kormányrendelet azonban ilyen szabályt nem tartalmaz, ezért eltérő megállapodás hiányában a munkavállaló az otthoni és a munkahelyi munkanapokon is változatlanul a munkahelyi normál munkaidő-beosztása szerint dolgozik.
A cégeknek mindenképpen szem előtt kell tartaniuk – eltérő megállapodás hiányában –, hogy utasítási joguk csak és kizárólag a munkavállaló által ellátandó feladatok meghatározására terjed ki. Ehhez kapcsolódóan az alkalmazottat számítástechnikai eszközön, de akár a távmunkavégzés helyszínén, vagyis jellemzően az alkalmazott otthonában, személyesen is ellenőrizheti. Utóbbival kapcsolatban az azonban fontos kitétel, hogy egy ilyen revízió nem jelenthet a munkavállaló, sőt, a távmunkavégzés helyeként szolgáló ingatlant használó más személy számára aránytalan terhet.
A Kormányrendelet munkavédelmi rendelkezéseket is tartalmaz. Számítástechnikai eszközzel végzett távmunka esetén a munkáltatónak írásban tájékoztatási kötelezettsége van a munkavállaló felé a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények szabályairól. A munkavállaló azonban – ezen kritériumok figyelembevételével – a munkavégzés helyszínét már saját maga választhatja meg.
Ezzel szemben a nem számítástechnikai eszközzel végzett távmunka esetén a feleknek írásban kell megállapodni a munkavégzés helyéről. Ez esetben viszont a feladatokat csak a munkáltató által munkavédelmi szempontból előzetesen megfelelőnek minősített távmunkavégzési helyen lehet elvégezni.
(Jogászvilág)
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatokat indít az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására, elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vizsgálják – közölte a nemzeti versenyhatóság csütörtökön.
Egy új vállalkozás megszületésekor az egyik központi kérdés, hogy a tulajdonosok milyen nevet adjanak az új cégük részére, főként, ha azt szeretnék a tevékenységük reklámozásához, akár egy új brand létrehozásához is felhasználni. De a cégnév felhasználása kapcsán vannak olyan szabályok, amelyek a tagok, részvényesek fantáziájának korlátokat szabnak.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!