Hollandia: az emberi jogi hatóság elmarasztalt egy transznemű nőt diszkrimináló fitneszközpontot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A holland emberi jogi hatóság szerint egy meg nem nevezett fitneszközpont diszkriminált egy transznemű nőt, amikor a személyzet megtiltotta neki a belépést a női öltözőbe.

A sportcentrum vezetése, állítása szerint, el akarta kerülni, hogy a helyiséget használó többi nő a transznemű személy férfi nemiszervével szembesüljön, ezért felkérték, hogy a férfiöltözőt, vagy a női mellékhelyiséget használja. Pénzügyi és építéstechnikai okokra hivatkozva elutasították továbbá az érintett javaslatát miszerint nem-semleges öltözőt kellene biztosítaniuk. A transznemű nő ezt követően diszkriminációra hivatkozva panaszt tett az állami esélyegyenlőségi testületként működő emberi jogi hatóságnál.

A szervezet határozatában azt hangsúlyozta, hogy a holland jog szerint „a nemváltoztató műtét nem szükséges már ahhoz, hogy valakit ellenkező neműnek ismerjék el”. A döntésben kifejtették, hogy „nem lehet különbséget tenni a cisz-nők (olyan nők, akik azonosulnak a természetes biológiai nemükkel) és a transznemű nők között, és egyiknek vagy a másiknak több vagy kevesebb jogot biztosítani”.

Hollandia 2014-ben vezetett be új jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik a transzneműek számára, hogy hivatalosan is bejegyeztessék nemváltásukat, anélkül, hogy orvosi beavatkozásoknak kellene magukat alávetniük.

Az emberi jogi hatóság tanácsadói szerepet tölt be, és megállapításai nem kötelező érvényűek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Államkincstár: az azonos nemű bejegyzett élettársaknak is jár a GYED

Kiegészítette a gyermekgondozási díj igénylésére vonatkozó űrlapot és tájékoztatót a Magyar Államkincstár, ezzel is egyértelművé téve: az azonos nemű bejegyzett élettársak is jogosultak a párjuk által szült vagy örökbefogadott gyermekükkel otthon maradni és GYED-et igényelni.