Internetes csapdára figyelmeztetnek az európai hatóságok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok trükkös gyakorlatra hívják fel a figyelmet az online térben: egyes cégek rejtett módon veszik rá a gyanútlan felhasználókat szolgáltatásaik előfizetésre. A Gazdasági Versenyhivatal is találkozott már hasonlóval, mostantól pedig a bankkártya-társaságok is segítik a hatóságokat a fellépésben.

Az Európai Bizottság és a tagállami hatóságok Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózata (Consumer Protection Cooperation Network; CPC) fellépést folytatott egyes online kereskedelmi módszerekkel szemben, melyek – manipulatív eszközökkel – nem kívánt előfizetésekre veszik rá a fogyasztókat. Példaként egy ingyenes próbaverziót, vagy kedvező bevezető ajánlatot ígérve kérik el a bankkártya-adataikat – valójában azonban észrevétlenül előfizetést köttetnek velük, amelyért visszatérő díjat számítanak fel. A levonások ismétlődéséről a cégek nem tájékoztatnak, vagy elrejtik az apró betűs részekben. Hasonló módszerekkel az uniós fogyasztók körülbelül 10%-át vették már rá nem kívánt előfizetésekre.

Az európai hatóságok vizsgálata alapján a trükköző cégek kihasználták azt is, hogy a bankkártya-társaságok szabályai nem biztosították megfelelően a rendszeres fizetésekre vonatkozó tranzakciók engedélyezését. A hatóságok ezért felkérték a három nagy szolgáltatót – a Mastercardot, a VISA-t és az American Expresst – hogy működjenek közre a csalárd gyakorlatok elleni fellépésben. Mindhárom bankkártya-cég vállalta a szükséges szabályváltoztatásokat annak érdekében, hogy a fogyasztók egyértelmű tájékoztatást kapjanak az ismétlődő kifizetésekről. Az American Express többek között előírta a kereskedők számára az ajánlat összes lényeges feltételének (így a kifizetések ismétlődésének) egyértelmű feltüntetését, valamint emlékeztetőt az első előfizetői levonásról. A Mastercard és a VISA még tovább ment, ugyanis azt is részletesen előírták, hogy a kereskedőknek hol kell megjeleníteniük a kifizetések ismétlődésével kapcsolatos információkat: a CPC-hatóságok ajánlásával összhangban ott, ahol a fogyasztók megadják bankkártya-adataikat.

A Gazdasági Versenyhivatal is foglalkozott már a problémával: korábban 1,6 milliárdos bírságot szabott ki egy luxemburgi cégre, amiért az általa üzemeltetett online társkeresők rejtett és megtévesztő információkat nyújtottak az előfizetés időtartamáról, automatikus meghosszabbodásáról és áráról, emiatt a fogyasztók nem tudhatták, hogy milyen időtartamú és összegű fizetési kötelezettségük keletkezett. A trükkös előfizetésektől megszabadulni is nehezen lehetett, ugyanis a társkereső oldalak nem ismertették megfelelően az ehhez szükséges információkat (pl. a lemondás lehetőségét és formáját), ahogyan a fogyasztói panaszokat sem kezelték elfogadhatóan.

GVH Közszolgálati és Külkapcsolati Iroda

(gvh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Új pályázatok segítik a magyarországi innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére – tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán.

2024. május 8.

Államkincstár: az azonos nemű bejegyzett élettársaknak is jár a GYED

Kiegészítette a gyermekgondozási díj igénylésére vonatkozó űrlapot és tájékoztatót a Magyar Államkincstár, ezzel is egyértelművé téve: az azonos nemű bejegyzett élettársak is jogosultak a párjuk által szült vagy örökbefogadott gyermekükkel otthon maradni és GYED-et igényelni.