Üzletrészt örököltem. A cég tagja is lettem ezzel?
Az alábbi cikk az üzletrészöröklés szabályainak értelmezését mutatja be egy jogeset alapján.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) honlapján már publikálta a 2022-es évre kiadott fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzési és vizsgálati programját.
Idén a fogyasztóvédelmi hatóságok részéről a tavalyinál is nagyobb lendületre, és kettővel több – pontosan ötven – témavizsgálatra számíthatnak a vállalkozások – derül ki a CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda közleményéből.
2022-ben a szokásos örökzöld ellenőrzési fókuszpontok – mint például a szavatossági, jótállási igények intézése, az online kereskedelem szabályszerűsége, az árubemutatók, a karácsonyi és húsvéti, szezonális fogyasztóvédelmi ellenőrzések, a cigaretták káros-anyag hozamának és a kozmetikai termékek laboratóriumi vizsgálata – mellé idén prioritásként bekerült az építőipar, széles spektrumban.
Új témavizsgálatként köszönthetjük az EVP 16. pontját, amely „az építőanyag kereskedelem” fogyasztóvédelmi ellenőrzését deklarálja, mintegy kiegészítve a tavalyról már jól ismert 35. pont szerinti, „az építési termékek piacfelügyeleti ellenőrzése” című célellenőrzéseket. Érdemes hozzáigazítani a teljesítménynyilatkozatok és termékdokumentációk tartalmát a 2021. július 16. napjával hatályba lépő uniós és hazai piacfelügyeleti elvárásokhoz. Sőt, 2022-ben a fogyasztóvédelmi hatóságok generálisan ellenőrzik a magyar nyelvű használati útmutatók meglétét is – írja dr. Nagy Andrea Magdolna, a CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda fogyasztóvédelmi praxisának vezetője összefoglalójában.
A megtévesztő jelölések kiszűrése érdekében, ahogyan tavaly, idén is hatósági fókuszba kerülnek az étrend-kiegészítők, és új célpontként a gluténmentes és laktózmentes termékek, sőt, az előre csomagolt termékek nettó tömege is megmérettetik. Tavalyról idénre „áthozott” témavizsgálatok is akadnak bőven, mint például az interneten kapható, csodát ígérő termékeket árusító webáruházak, az online értékesítés, és a komoly kockázatokat rejtő ún. „zöldre festés”.
Ráadásul zöld-marketing témában a vállalkozások akár a GVH figyelmét is kivívhatják, hiszen a hatásköri szabályok miatt, amennyiben fennáll a verseny érdemi érintettsége, akkor a fogyasztókat megtévesztő „zöld” fogyasztói tájékoztatásokért nem a kormányhivatalok, hanem a Versenyhatóság előtt fognak felelni.
Ahogyan 2021-ben, a fogyasztóvédelmi hatóságok 2022-ben is ellenőrzik a használtautók értékesítését, az elektronikus hírközlési szolgáltatók és a közszolgáltatók telefonos eléréssel működtetett ügyfélszolgálatait és weboldalait, panaszkezelési gyakorlatát. Valamint bőven lesznek megismételt termékbiztonsági fókuszú vizsgálatok is: a vidámparkok, kalandparkok, kondiparkok, aquaparkok és játszótéri eszközök biztonságosságát, a 100%-os pamuttartalmúnak mondott textiltermékeket, napszemüvegeket és iskolaszereket idén is ellenőrzik.
Új színfoltként, termékbiztonsági hangsúllyal kerülnek górcső alá 2022-ben a ventilátorok, a hordozható kézi bozótvágókhoz való, cséphadaró típusú vágófeltétek és az önegyensúlyozó személyszállító eszközök közül a hoverboardok, egykerekűek és elektromos rollerek. A tavalyi év laboratóriumi vizsgálatainak szomorú statisztikái miatt pedig, 2022-ben régi-új címzettként a játékok, és kiemelten a bébijátékok forgalmazói számíthatnak egész éven át tartó, mintavétellel egybekötött célvizsgálatokra, online és hagyományos bolti értékesítéskor egyaránt. A fehér falfestékek összehasonlító laboratóriumi vizsgálatára is, valamint a powerbankok és akkumulátorok névleges kapacitásának ellenőrzésére és az univerzális akkumulátortöltők laboratóriumi vizsgálatára is sor kerül idén.
Végül, de nem utolsó sorban a kettős minőség feltárása is cél idén. 2022. május 28. napjától ugyanis tilosnak, megtévesztőnek fog minősülni az olyan kereskedelmi gyakorlat, amelynek keretében egy árut az egyik tagállamban akként forgalmaznak, hogy az megegyezik egy másik tagállamban forgalmazott áruval, miközben az utóbbi áru összetételében vagy jellemzőiben jelentős eltérések vannak. Vagyis tilalmazott lesz az ún. „kettős minőség”. Kivétel, ha az eltérést jogszerű és objektív tényezők indokolják. Az EVP 40. pontjában szereplő témavizsgálat
A kettős minőség tilalmának hatósági eljárását megalapozó laboratóriumi és összehasonlító vizsgálatok a háztartási-vegyipari és kozmetikai termékek tekintetében címet viseli, vagyis az említett termék-körök forgalmazói jobb, ha ilyen tárgyú ellenőrzésre is felkészülnek. „Hazánk fogyasztóvédelme az egyik legaktívabb az Unióban, a harmadik legaktívabb a veszélyes termékek kiszűrésében. Ennek az eredménynek a fenntartása komoly hatósági aktivitást igényel, miközben a közelmúlt fogyasztóvédelmi tárgyú jogszabályváltozásai szintén indokolttá teszik az ellenőrzéseket” – zárja az összegzést a CERHA HEMPEL Dezső és Társai Iroda fogyasztóvédelmi praxisvezetője.
(Jogászvilág)
Az alábbi cikk az üzletrészöröklés szabályainak értelmezését mutatja be egy jogeset alapján.
Tíz fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendelet módosítását tartalmazza a fogyasztóvédelemmel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabálycsomag, amely érinti egyebek mellett a légi személyszállítás, a tartós fogyasztási cikkek kötelező jótállásának a szabályait, a kereskedelmi tevékenységek végzésének a feltételeit, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződéseket, illetve az adatok végleges hozzáférhetetlenné tételét lehetővé tevő alkalmazás biztosításával kapcsolatos eljárási szabályokat is. A változások egy részét 2024. május 8-tól kezdődően alkalmazni kell.
A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek 2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH). A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!