Kiállítás a Győri Törvényszéken


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett Fókuszban a bíróság című fotópályázat díjazott képeit láthatja a győri közönség a Győri Törvényszék aulájában.


Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke kezdeményezésére kiírt, bárki számára nyitott pályázat célja a magyarországi bírósági épületek újszerű látásmóddal való kreatív bemutatása volt – olvasható a birosag.hu-n. Az amatőr fotósok részére meghirdetett pályázat négy kategóriája a bírósági épületek, épületrészletek, bírósági épületbelsők, termek, tárgyi környezet a bíróságon, illetve az életkép a bíróságon volt. A pályázatra 79 pályázó 357 képe érkezett, amelyből 2015. április 7-ig valamennyi kategória nyertes felvételei láthatók.

A vándorkiállításon a díjazottakon kívül a győri bírósági épületekről készült pályaművek és a Győri Törvényszék dolgozóinak fényképei is láthatóak. Külön paravánon látható a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Jogi Kara által középiskolások számára kiírt „Jogod Van Hozzá! Emberi Jogok képekben” című pályázat nyertes művei. A pályázaton első helyezést ért el a győri Jedlik Ányos  Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola csapata (alkotók: Geréb Ábris, Kelemen István) – a tisztességes eljáráshoz való jog ábrázolásával. A pályaműhöz a diákok a Győri Törvényszék dísztermében készített fotókat használták fel.

A fotópályázathoz kapcsolódó vándorkiállítással egyidejűleg a bíróság Csizmadia Andor Jogi Szakkönyvtárában a Győri Törvényszék dolgozóinak alkotásai láthatóak. Ezek között festmények, természetfotók, gobleinek és keresztszemes kézimunkák, kézzel készült textil manó figurák, üvegfestéssel készült dísztárgyak találhatók.


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Az EU belügyminiszterei megállapodtak az átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról

A több mint négymillió, jelenleg az Európai Unióban élő ukrajnai menekült helyzetének kiszámíthatóbbá tétele érdekében az Európai Unió Tanácsa megállapodott a háború elől menekülőknek nyújtott, 2024 márciusában lejáró átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról 2025. március 4-éig – tájékoztatott az uniós tanács.