Közérdekű adatigénylés a járvány idején Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAIH összefoglalta a koronavírus járványra tekintettel kihirdetett veszélyhelyzet alatti a közérdekű adatigénylés szabályait.

A Kormány 80/2021. (II. 22.) rendelete (1. §-ának 17. pontja értelmében) a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény 2. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján, a veszélyhelyzet idején az egyes adatigénylési rendelkezésektől való eltérésről szóló 521/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet hatályát a törvény hatályvesztéséig meghosszabbította.

A fenti jogszabályi rendelkezések szerint a közérdekű adat megismerése iránti igényt szóban nem lehet benyújtani, az adatigénylés csak olyan formában teljesíthető, amely nem jár az adatigénylő személyes megjelenésével.

Ha valószínűsíthető, hogy az adatigénylés 15 napon belül történő teljesítése a közfeladatot ellátó szerv veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatai ellátását veszélyeztetné, akkor az adatigénylés teljesítési határideje 45 nappal meghosszabbítható, erről az adatigénylőt az igény beérkezését követő 15 napon belül tájékoztatni kell.

A 45 napos határidő egy alkalommal további 45 nappal meghosszabbítható, ha az igénynek a 45. napon belüli teljesítése továbbra is veszélyeztetné a közfeladatot ellátó szerv veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatainak ellátását. Erről az igénylőt az első 45 nap leteltét megelőzően kell tájékoztatni.

A költségtérítés megállapítása és megfizetése esetén az adatigénylést 45 napon belül kell teljesíteni akkor, ha egyúttal valószínűsíthető, hogy az igénynek a 15 napon belül való teljesítése a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatai ellátását veszélyeztetné.

Az adatigénylő részére adott tájékoztatásban ki kell térni arra, hogy az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, illetve a másolatként igényelt dokumentum vagy dokumentumrész jelentős terjedelmű, továbbá a költségtérítés mértékére, illetve a másolatkészítést nem igénylő módon történő teljesítésének lehetőségére.

Az említett esetekben az Infotv. 31. § (1) bekezdésében szereplő bírósági jogorvoslat benyújtásának határideje is módosul (45+45 nap).

A NAIH felhívta a figyelmet, hogy a Korm. rendelet hatálybalépésekor már folyamatban lévő közérdekű adat megismerésére vonatkozó igényekre is alkalmazni kell.

(naih.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Burkolt reklámot is vizsgált a Médiatanács

Burkolt reklám közzététele miatt szankcionált a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa októberi első ülésén. Az NMHH a joghatósággal rendelkező holland társszervezethez fordult egy, a Netflixen elérhető film korhatár-besorolásával kapcsolatban.

2024. október 3.

Egyre több egyetemi hallgató szeretne tanulni a szellemitulajdon-védelemről

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) 2018 óta nyújt iparjogvédelmi és szerzői jogi képzést távoktatási és jelenléti képzésben résztvevő hallgatók számára egyaránt. Ez idő alatt már több, mint 11 ezer fő vette fel az iparjogvédelmi kurzust. Számuk egyre növekszik: míg 2022-ben több, mint 1800-an, 2023-ban már közel 2300-an végezték el, és várhatóan a következő tanévben is növekszik a népszerűsége. Az újonnan csatlakozó hallgatók ettől a tanévtől megújult formában végezhetik el a modult. A tanulók mellett oktatók, kutatók, de akár a vállalkozók is hasznukra fordíthatják az itt szerzett tudást.