Megváltoztak a cégnyomtatványok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szerdától már csak az új séma szerint elkészített nyomtatványokat lehet használni a cégeljárásban.


2015. január 1-jével az egyes igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 20/2014. (XII. 23.) IM rendelet módosította a cégnyomtatványokat. 2015. január 14-étől már csak az új séma szerint elkészített nyomtatványokat lehet használni a cégeljárásban.

A cégnyomtatványok esetén

  • változott a Nyilatkozat a NAV számára oldal, az a) és e) pontok módosultak és új g) pont lett;

  • a kisadózók adatainál meg kell adni a TB azonosítót és jelölni a biztosítás bejelentését;

  • a jogi képviselő e-mail címének magadása kötelező lett;

  • a közjegyzői iroda és a végrehajtói iroda esetében pedig a tagoknál a szavazati jogra 100%-ot is meg lehet adni, illetve több tizedes jegyet.

A Jogtár előfizetéssel rendelkezők a szolgáltatás Cégeditor programja segítségével már a fenti változásoknak megfelelően tudják a szükséges nyomtatványokat kitölteni.

Nagykommentár a cégtörvényhez

A szerzők gazdasági és cégügyekkel foglalkozó bírák, akik a joggyakorlat szemszögéből, a módosításokat objektíven, de kritikusan szemlélve segítik a jogalkalmazókat a gazdasági jog értelmezésében. 

További információ és megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Új pályázatok segítik a magyarországi innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére – tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán.

2024. május 8.

Államkincstár: az azonos nemű bejegyzett élettársaknak is jár a GYED

Kiegészítette a gyermekgondozási díj igénylésére vonatkozó űrlapot és tájékoztatót a Magyar Államkincstár, ezzel is egyértelművé téve: az azonos nemű bejegyzett élettársak is jogosultak a párjuk által szült vagy örökbefogadott gyermekükkel otthon maradni és GYED-et igényelni.