Napi

2018. november 15.

Emberkereskedelemmel is gyanúsítják az ingatlancsalót

Emberkereskedelemmel is gyanúsítja a Budapesti Nyomozó Ügyészség annak az ingatlancsalási ügynek az egyik gyanúsítottját, amelyben tíz ember idős vagy szellemileg leépült embereket tévesztett meg – közölte a fővárosi főügyész.

2018. november 15.

Hét évet kapott egy szerb kábítószercsempész

Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy szerb férfit, aki tavaly több mint fél mázsa marihuánát próbált Magyarországon keresztül Németországba csempészni.

2018. november 15.

Devizahitel-szerződések: az EuB szerint nem sérült az uniós jog

Összhangban vannak az uniós joggal azok a magyar jogszabályi rendelkezések, amelyek módosítják a devizahitel-szerződések tartalmát az azokban foglalt egyes tisztességtelen szerződési feltételek eltávolítása érdekében – ismertette az uniós főtanácsnok indítványát az Európai Unió bírósága csütörtökön.

2018. november 15.

Túlárazott hűtőházakkal csaltak el százmilliókat

Vádat emelt az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása nyomán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség három nő ellen, akik úgy kaptak összesen 306 millió forint európai uniós és magyar állami támogatást hűtőházak építésére, hogy a beruházást papíron jelentősen túlárazták – közölte a főügyészség megbízott vezetője csütörtökön.

2018. november 14.

Ügyvédeket állítottak elő egy ingatlancsalási ügy kapcsán

Tíz embert – köztük négy ügyvédet – állítottak elő egy kiterjedt ingatlancsalási ügyben tartott akció során; a gyanúsítottak idős, vagy szellemileg leépült embereket tévesztettek meg – közölte a Fővárosi Főügyészség főügyésze.

2018. november 14.

Kölyökkutyákat vert agyon egy nő

Állatkínzás miatt emeltek vádat egy nő ellen, aki baltával agyonverte hét kölyökkutyáját, majd az állatok tetemét felgyújtotta – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán.

2018. november 14.

A közigazgatási bíróságok létrehozásáról tárgyal a Ház

Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a közigazgatási bíróságok létrehozásáról szóló kormányzati előterjesztését, majd a képviselők vitát nyitnak az állami ünnepségek hagyományos helyszíneinek közterület-foglalásáról szóló indítványról.