Helyi önkormányzati választások – módosuló választási jogszabályok
A köztársasági elnök 2014. október 12. napjára tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választását. Az eddigiekhez képest egyelőre nem túl sok változást érzékelhetünk, holott éppen e választással lép hatályba több módosítás is, amely egyszerre érinti a helyi önkormányzati képviselők megbízatásának az idejét, valamint az önkormányzati rendszert. Talán kevéssé közismert, hogy Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény több rendelkezése is a helyi önkormányzati választások után lép hatályba, így például éppen a polgármesterek és képviselők jogállásával kapcsolatos szabályok. Jelen írás a választási rendszerrel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat foglalja össze.