Újra ölt, tényleges életfogytiglant kapott


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Élettársának különös kegyetlenséggel végrehajtott megöléséért – mint többszörös visszaesőt – tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen egy zalaegerszegi férfit, aki 1997-ben kettős emberölésért életfogytig tartó szabadságvesztést kapott, de ebből 20 év után feltételesen szabadulhatott.

A bíróság – a vádirattal megegyező – megállapítása szerint az 51 éves B. Tibor 2018 januárjában ismerkedett meg a zalaegerszegi hajléktalanszállón későbbi áldozatával, akivel élettársként tekintettek egymásra. Italozó életmódot folytattak, ha tehették, az éjszakákat a szabadban, a zalaegerszegi parkerdőben töltötték.
Egy szintén hajléktalan férfival hármasban italoztak a városban 2019 júniusában, amikor az éjszakai szállásuk felé, a parkerdőbe indultak. Ekkor a nő annyira ittas volt, hogy nehezen tudott lépkedni, ezért a vádlott ütni kezdte, többször állkapcson rúgta és megtaposta.

A parkerdőben egy padnál tovább italoztak, majd sötétedés után elindultak az alvóhelyük felé, de a botladozva lépegető nő ismét elfeküdt a földön. A társa emiatt újra durván bántalmazta, amiért a velük lévő férfi segítségért indult. Miután kettesben maradtak, a brutális bántalmazás tovább folytatódott, végül a vádlott megfojtotta a nőt.

A földön hagyott holttestre járókelők találtak rá.

A szakértői vizsgálat csaknem száz külsérelmi nyomot és belső sérüléseket talált – ezek közül több önmagában is életveszélyes volt -, a nő halálát végül a fojtogatás okozta.

B. Tibor még 1997-ben különös kegyetlenséggel megölte az apját és annak élettársát. Az ezért kiszabott életfogytig tartó büntetésből 20 év után, 2017-ben feltételesen szabadult.

A férfit a Zalaegerszegi Törvényszék – mint erőszakos, többszörös visszaesőt – különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A védelmi fellebbezések folytán másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla pénteki ülésén a vádlott cselekményének minősítését megváltoztatta, és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett cselekménynek is minősítette, azzal, hogy a vádlott nem erőszakos többszörös, hanem többszörös visszaeső.     Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, az ítélet jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. július 29.

Tényleges életfogytiglant kér az ügyészség a machetés gyilkosra

Tényleges életfogytiglani fegyházbüntetést indítványoz a Fővárosi Főügyészség vádiratában a férfival szemben, aki tavaly decemberben machetével ölt meg egy gyermekeit védő édesanyát a főváros X. kerületében – közölte a fővárosi főügyész.
2020. június 10.

Mikor szabható ki a tényleges életfogytiglan?

A Kúria jogegységi tanácsa megállapította, hogy nem helyes a Btk. olyan értelmezése, amely szerint az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt erőszakos többszörös visszaeső elkövető esetében önmagában kizárt a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége.