Varga Judit erősítené az Európa Tanács szerepét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fontos erősíteni az Európa Tanács (ET) szerepét, és „nem lehet hagyni, hogy a sokkal erősebb anyagi és politikai eszközökkel rendelkező Európai Unió elhalványítsa annak mandátumát” – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter az Országgyűlés külügyi bizottságának hétfői ülésén.

Varga Judit közölte: Magyarország tölti be május és november között az ET miniszteri bizottságának elnöki tisztségét. Álláspontja szerint jelenleg is érvényes az ET 70 évvel ezelőtti alapításának szellemisége, hogy az államokat „ugyanazok az eszmék és értékek” kössék össze.

Emellett ugyanolyan fontos az államok sokszínűsége, a nemzeti szuverenitás, (.) hiszen a tagállamoknak eltérőek a jogi, kulturális és történelmi hagyományaik – hangoztatta.

A miniszter a magyar ET-elnökség prioritásait úgy értékelte, hogy azok jövőorinetálak, pragmatikusak, valamint azok között a nemzeti kisebbségek hatékony védelme a leghangsúlyosabban szerepel.
Varga Judit beszélt arról is: egyértelműen érezhető, hogy van egyfajta „implicit rivalizálás” az EU és az ET között, majd hitet tett utóbbi szerepének erősítése mellett. „Ebben a magyar elnökség mindenképpen partner lesz” – jelentette ki.

A magyar elnökség alatt képviselt szakpolitikai témákról a tárcavezető kifejtette: október 4-én rendezik a ET igazságügyi minisztereinek konferenciáját az igazságügy digitalizációjának tárgyában, amelyet megelőz a bírósági, végrehajtói és közjegyzői informatikai rendszereket működtető szakértők egyeztetése is.

Úgy folytatta: novemberben rendeznek konferenciát az Emberi Jogok Európai Egyezménye és a bíróság joggyakorlata a magyar bíróságok jogalkalmazása tárgyában. Varga Judit tájékoztatása szerint idén esedékes az ET számítógépes bűnözés elleni egyezményének (Budapesti Egyezmény) 20 éves jubileuma. Utalta arra, hogy a kiberbűnözés elleni fellépés egyezményének 12-18 havonta megrendezett Octopus konferencia idei budapesti lebonyolítására a járványhelyzet miatt többféle forgatókönyvvel is készülnek. Varga Judit megjegyezte azt is, hogy „Magyarország élen jár a kiberbűnözés elleni küzdelem tapasztalatainak megosztásában”.
(MTI)


Kapcsolódó cikkek