Varga Judit megdicsérte az OBH-t


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar igazságszolgáltatás több mutatóban is Európa élvonalához tartozik – nyilatkozta a Figyelőnek Varga Judit. Az igazságügyi miniszter a készülő csődeljárási kódexről is beszélt.

Igazságügyi miniszterként nem minősítheti az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bíró Tanács közti vitát, de szeretné, hogy a konfliktus nyugvópontra kerüljön – nyilatkozta a Figyelő e heti számában megjelent interjújában az igazságügyi miniszter.

Varga Judit elmondta: az Országos Bírósági Hivatal dinamikusan vágott bele a bíróságok működésének modernizációjába. Az európai igazságügyi eredménytáblán elért eredmények mindezt visszaigazolják, büszkék lehetünk arra, hogy – például hatékonyságban, digitalizációban és gyorsaságban – Európa élvonalához tartozik a magyar igazságszolgáltatás – fogalmazott a miniszter.

A készülő csődeljárási kódex kapcsán Varga Judit közölte: el kell érni, hogy a működési nehézségekkel, adósságokkal küzdő vállalkozások ne a megszűnés felé sodródjanak, hanem a működőképesség fenntartása legyen a céljuk. Sokkal gyorsabbá kell tenni az esetleges felszámolási eljárásokat, és arra is megoldást kell találni, hogy a cégek hitelezői a vállalkozás felszámolása után valóban hozzájuthassanak a kölcsönadott pénzükhöz.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.