A jövedelempótló járadékfizetési kötelezettség véghatárideje
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A nyugdíjkorhatár elérése csak abban az esetben jelentheti a jövedelempótló járadékfizetési kötelezettség végső időpontját, ha már előre teljes bizonyossággal lehet számolni azzal, hogy az a jövedelemszerző tevékenység megszűnését eredményezi – a Kúria eseti döntése.
Ami a tényállást illeti, a felperesnél az alperes biztosítottja által okozott közlekedési balesetben 21%-os mértékű össz-szervezeti egészségkárosodása (az állapotában javulás nem várható), illetve poszttraumás stressz zavar alakult ki, a pszichés trauma elősegítette a nála alkatilag meglévő szorongásos depresszió tüneteinek felszínre kerülését. A felperes a baleset előtt kamionos-darukezelő munkakörben dolgozott, mivel a baleset miatt a munkáját nem volt képes ellátni, munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntették. A felperes a maradványállapota miatt az eredeti szakmájában elhelyezkedni nem tud, rokkant ellátásban részesül. A felperes keresetében 8 000 000 forint nem vagyoni kártérítés, valamint a jövőre nézve elsődlegesen havi 576 910 forint, másodlagosan havi 134 692 forint jövedelempótló járadék megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az első- és másodfokú eljárás
Az elsőfokú bíróság 4 000 000 forint nem vagyoni kártérítés, illetve havi 134 692 forint jövedelempótló járadék felperes részére történő megfizetésére kötelezte az alperest azzal, hogy a jövedelempótló járadékot addig tartozik megfizetni, amíg a felperes eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt. A nem vagyoni kártérítési igény megalapozottságának vizsgálatakor értékelte, hogy a felperes a balesetet megelőzően aktív életet élt, a baleset miatt ugyanakkor az élete teljesen megváltozott, a korábbi munkáját elveszítette, a kialakult állapota és életkora miatt elhelyezkedni nem tud, szakorvosi segítségre szorul, és a háztartását sem tudja egyedül megfelelően ellátni. Ugyanakkor a balesetkori magyarországi ár- és értékviszonyok mérlegelésével arra a következtetésre jutott, hogy a felperes 9 000 000 forint összegű nem vagyoni kártérítési igénye eltúlzott. A felperes jövedelempótló járadékra való jogosultságát és a járadék mértékét a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 356-357. §-ai alapján állapította meg.
A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Kiemelte, hogy a baleset következtében a felperes testi épséghez és egészséghez való személyhez fűződő jogai sérültek, ezért olyan mértékű pénzbeli kompenzációra tarthatott igényt, amely alkalmas az elszenvedett testi-lelki sérelem kiegyensúlyozására. Hangsúlyozta, hogy a nem vagyoni kártérítés mértékének meghatározásakor figyelembe kell venni a baleset idején fennállott ár- és értékviszonyokat, valamint a hasonló ügyekben kialakult ítélkezési gyakorlatot. Álláspontja szerint a felperes a fellebbezésében már nem kérhette az ítélethozatalkori ár- és értékviszonyok szerinti elbírálást.
A felülvizsgálati kérelem tartalma
A felperes felülvizsgálati kérelmében a nem vagyoni kártérítés összegének 7 000 000 forintra való felemelését és az alperesnek a jövedelempótló járadék megfizetésére véghatáridő nélküli kötelezését kérte. Megsértett jogszabályhelyként a régi Ptk. 355. § (1) és (4) bekezdését jelölte meg. Úgy látta, az elsőfokú bíróság nem a súlyának megfelelően értékelte azt, hogy a balesetnek az élete valamennyi szegmensére gyakorolt hatása mennyire súlyos és visszafordíthatatlan volt. Álláspontja szerint tekintettel kell lenni az ár- és értékviszonyoknak az utóbbi időben történt rendkívüli megváltozására, ami azt is eredményezheti, hogy a javára megítélt nem vagyoni kártérítés késedelmi kamatokkal növelt összege sem lesz egyenértékű az életét drasztikusan megváltoztató baleset okozta károsodással. Emiatt eshetőlegesen az elbíráláskori ár- és értékviszonyok figyelembevételét kérte.
A jövedelempótló járadékra való jogosultsága véghatáridejével kapcsolatban kifejtette, nem merült fel olyan peradat, hogy csak a nyugdíjkorhatár eléréséig dolgozott volna, mint ahogy a balesetet megelőzően fennállott, az öregségi nyugdíjkorhatár elérését követő továbbfoglalkoztatását kizáró vagy akár befolyásoló betegségére utaló peradat sem volt. A járadékfizetés végső időpontja megjelölésének csak akkor lehet helye, ha feltétlenül bizonyos, hogy a károsult a megjelölt időponttól kezdve már nem szerzett volna jövedelmet.
A Kúria megállapításai
A Kúria részben megalapozottnak találta a felülvizsgálati kérelmet, mivel az meglátása szerint sérti a régi Ptk. 357. § (4) bekezdését: Kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.
A Kúria szerint a bíróságok a helyesen számba vett hátrányok megfelelő értékelésével, a kialakult bírói gyakorlat, valamint a káreseménykori ár- és értékviszonyok alapulvételével, az alperes korábbi teljesítését is figyelembe véve állapították meg a nem vagyoni kártérítés mértékét, amely szükséges, de egyben elegendő a felperest ért nem vagyoni hátrányok ellentételezésére. Utalt arra, hogy a régi Ptk.-n alapuló ítélkezési gyakorlat is lehetőséget teremtett arra, hogy ha a károkozás, illetőleg az elbírálás idején irányadó ár- és értékviszonyokban olyan jelentős eltérés mutatkozik, amely miatt a kártérítés a reparációs célt nem szolgálja, a bíróság – kellő indokok alapján – az időközben bekövetkezett ár- és értékviszonyok változását kifejező, az elbírálás idején érvényesülő értékviszonyok alapulvételével határozza meg a régi Ptk. 355. § (4) bekezdése szerint sajátos célt kielégítését szolgáló nem vagyoni kártérítés összegét. Ez a károsult érdekét védő – és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:534. § (1) bekezdésébe inkorporált – kivételes szabály a bíróság mérlegelésétől függően alkalmazható. Ennélfogva az értékviszonyok változásának a felperes által a fellebbezésében kért figyelembevételének a keresetváltoztatás másodfokú eljárásbeli tilalma sem lehetett akadálya, ugyanakkor ennek a másodfokú bíróság részéről történt mellőzése a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabálysértések megállapítását nem tette lehetővé.
A jövedelempótló járadék esetében kiemelte, hogy a keresetveszteség (jövedelemkiesés) megállapításánál figyelembe kell venni azt a jövőbeli változást is, amelynek meghatározott időpontban való bekövetkezésével már előre teljes bizonyossággal lehet számolni [régi Ptk. 357. § (4) bekezdés]. A járadékfizetési kötelezettség időtartamának korlátozásához, annak határozott időre való megállapításához is az említett feltételek fennállására van szükség. A nyugdíjkorhatár elérését a bírói gyakorlat nem tekinti a jövedelempótló járadékfizetés véghatáridejének, ha nincs kétséget kizáró bizonyíték arra, hogy az adott élethelyzetben a károsult nem fog tovább dolgozni. Ha a járadékfizetési kötelezettség ideje nem határolható be, az véghatáridő nélkül megállapítható. Így a nyugdíjkorhatár elérése csak abban az esetben jelentheti a jövedelempótló járadékfizetési kötelezettség végső időpontját, ha már előre teljes bizonyossággal lehet számolni azzal, hogy az a jövedelemszerző tevékenység megszűnését eredményezi. Azon a kivételes eseteken kívül, amikor az alapul szolgáló jogviszony megszűnését jogszabály, vagy pedig szerződés az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséhez köti, a határozott idejű járadék fizetésre kötelezésnek csak abban az esetben lehet helye, ha a per adatai a továbbfoglalkoztatás, a további jövedelemszerzés hiányát egyértelműen alátámasztják.
A felperes balesetet megelőzően fennállott, az öregségi nyugdíjkorhatár elérését követő továbbfoglalkoztatását kizáró vagy akár befolyásoló betegségére utaló peradat nem merült fel. Az ítéleteik indokolásában a bíróságok sem jelöltek meg olyan körülményt, amelyből arra lehetett volna következtetni, hogy a felperes a baleset bekövetkezésének hiányában munkáját nem folytatta volna. Így az alperes járadékfizetési kötelezettségét nem korlátozhatták volna a felperes nyugdíjkorhatárának eléréséig terjedő időre. A Kúria ezért a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését részben hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét részben és annyiban változtatta meg, hogy az alperest a jövedelempótló járadék megfizetésére véghatáridő nélkül kötelezte.
Az ismertetett döntés (Kúria Pfv.III.20.110/2020/6.) a Kúriai Döntések 2023/2. számában 36. szám alatt jelent meg.
Releváns jogszabályhely: 1959. évi IV. törvény 355. § (4) bekezdés, 357. § (4) bekezdés.
