Jogszabályfigyelő 2024 – 19. hét
Alábbi cikkünkben a 2024/50–53. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Tíz évvel ezelőtt, 2014. március 15-én lépett hatályba a 2013-ban elfogadott Polgári Törvénykönyv. Ebből az alkalomból beszélget a kodifikáció folyamatáról, a kódex újításairól és a jogalkalmazásra gyakorolt hatásáról dr. Vékás Lajos professzor, aki az új Ptk-t előkészítő szakétői bizottság vezetője volt, és dr. Gárdos Pétert ügyvéd, az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének docense.
Alábbi cikkünkben a 2024/50–53. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.
Az Országgyűlés 2024. április 30-án szavazta meg az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A salátatörvény számos jogszabályt módosít, többek között a közjegyzőkről, a bírósági végrehajtásról, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a polgári perrendtartásról szóló törvényt.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!