A kártérítéshez való jog uniós versenyjogi alapjai

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő, Tóth Tihamér által írt Uniós és magyar versenyjog című könyv célja, hogy a versenyjog egészéről átfogó képet adjon, mind az uniós, mind a magyar, illetve mind a vállalati, mind a tagállami szabályokat felölelve, nagy hangsúlyt fektetve a normatív szabályok mögött meghúzódó közgazdasági, versenypolitikai kérdésekre. Az alábbiakban a könyv EUMSZ 101. és 102. cikkének, valamint a Tpvt. 11. és 21. §-ának alkalmazásával foglalkozó fejezetéből olvashatnak egy részletet a kártérítéshez való jogról.

Kártérítés

Az EUMSz 101. cikk (és nem különben a 102. cikk) nem rendelkezik külön a kártérítésről mint a versenyellenes megállapodás, magatartás polgári jogi jogkövetkezményéről. Csupán a semmisséget deklarálja – vagyis egyértelmű, hogy a versenyjog pajzsként használható, de hogy pallosként is, az sokáig kérdéses volt.

Már több éve közismert, hogy az uniós jog garantálja, hogy a tagállammal szemben kártérítés kérhető, ha az megsérti uniós jogi kötelezettségét.[1] A Bíróság időközben a kártérítés egyes részleteit is kidolgozta ítéleteiben. Így például kifejezetten elismerte,[2] hogy a károsult teljes kompenzációra tarthat igényt, ami magában foglalja a kamatokat is.[3] A Bíróság csak 2001-ben tette világossá, hogy az uniós antitröszt szabályok megsértése uniós jogi kártérítési igényt alapoz meg. Ezután a felperesek két jogi alapon is indíthattak keresetet: egyrészt a tagállami polgári jogi szabályok szerint (jellemzően szerződésen kívül okozott károkozás), illetve EU jogi alapon is követelhették káruk megtérítését.

A Courage-ügy

A Courage-ügyben[4] angliai sörforgalmazási jogvita kapcsán eljáró bíró kérdésére foglalkozott a Bíróság – és különösen az ügyben eljáró Mischo főtanácsnok – az uniós jogi kártérítés intézményével. Az angol Court of Appeal úgy vélte, hogy nem ítélhető meg kártérítés annak a félnek, aki maga is tevékeny részese volt egy versenykorlátozó forgalmazási megállapodásnak: ők a jogsértés okozói, nem pedig áldozatai. A Bíróság azonban elvi éllel kimondta, hogy a 101. cikk (1) bekezdése által keletkeztetett jogosultságokat nem lehet ily módon korlátozni, az a jogellenes szerződést kötő felek közötti viszonyban is keletkeztet jogokat. A 101. cikk (1) bekezdése így nemcsak a megállapodásban nem részes, harmadik felek által hívható fel nemzeti bíróság előtt. A versenykorlátozó megállapodásban részes fél jogait is védeni kell, számára is hatásos jogorvoslatról kell gondoskodni. Azonban azt is kimondta a Bíróság, hogy az uniós joggal nem ellentétes az a nemzeti jogi rendelkezés, amely kizárja a kártérítést annak javára, akit jelentős felelősség terhel a versenykorlátozásért.[5] Így jogainak orvoslására jogosult az a sörértékesítő, aki a szerződés megkötésekor nem volt igazi alkupozícióban, különösen, ha a megállapodásban foglalt korlátozások azáltal válnak jogellenessé, hogy részét képezik egy piacot lefedő, hasonló megállapodásokból álló forgalmazási rendszernek.[6] Az alábbiakban részletesebben is ismertetjük az ítélet legfontosabb megállapításait.

Elsőként fel kell idézni, hogy a Szerződés létrehozta a maga jogrendjét, amely a tagállamok jogrendjébe illeszkedik, és amelyet azok bíróságai kötelesek alkalmazni. E jogrend alanyai nem csupán a tagállamok, hanem azok állampolgárai is. Miképpen ez kötelezettségeket ír elő az egyének számára, úgy jogokat is szándékozik adományozni a számukra, amely alanyi jogaik részévé válik. E jogosítványok nemcsak akkor jelentkeznek, ahol azokra a Szerződés kifejezetten hivatkozik, hanem akkor is, ha a Szerződés más egyénekre vagy tagállamokra világos módon kötelezettséget ír elő. (Hivatkozza például a Van Gend en Loos ügyet.[7]) (19. pont.)

Másodsorban, az EKSz 3. cikk g) pontja szerint az EKSz 85. cikke olyan alapvető rendelkezés, amely nélkülözhetetlen a Közösség céljainak elérése érdekében, különösen ami a belső piac működését illeti (lásd Eco Swiss ügy[8]). E rendelkezés jelentősége indította a szerződés íróit arra, hogy a szerződés 85. cikk (2) bekezdésében kifejezetten előírják, hogy a cikk szerint tiltott bármely megállapodás vagy döntés automatikusan érvénytelen. (20–21. pont)

Az automatikus semmisségre bárki hivatkozhat, az a bíróságokra kötelező, amennyiben a 85. cikk (1) bekezdése alkalmazható és az érintett megállapodás nem élvezi a 85. cikk (3) bekezdése szerinti mentességet. Mivel az EKSz 85. cikk (2) bekezdése szerinti semmisség abszolút, a semmis megállapodás e rendelkezés erejénél fogva a szerződő felek között és harmadik felekre nézve is semmilyen hatást nem fejthet ki. […] Továbbá, befolyással van a megállapodás vagy döntés mindenféle, akár múltbeli, akár jövőbeli következményeire. (22. pont)

Harmadikként, emlékezni kell arra, hogy a Bíróság úgy döntött, az EKSz 85. cikk (1) bekezdése és 86. cikke az egyének közötti viszonylatokban közvetlen hatást produkálnak, és a bíróságok által védendő alanyi jogokat keletkeztetnek (hivatkozza például a BRT és SABAM ügyet.[9] (23. pont.)

A versenyjogot sértő szerződésből eredő károkozás kapcsán – a következetes joggyakorlat szerint – a bíróságok feladata is az EKSz 85. (EUMSz 101.) cikkének hatásosságát megvédeni. E hatásosság veszélybe kerülne, ha a versenyellenes szerződésből eredő károkozás miatt nem lehetne pert indítani. (26. pont.)

Valójában egy ilyen jogosítvány létezése erősíti a közösségi versenyszabályok alkalmazását, és elriaszt a gyakran titkolt, versenykorlátozó vagy torzító megállapodásoktól vagy gyakorlattól. Ebből a szempontból nézve, a tagállami bíróságok előtti kártérítési perek jelentős módon hozzájárulhatnak a Közösségben a hatásos verseny fenntartásához. (27. pont.)

Nem lehet megengedni, hogy e jogot tagállami szabály teljes mértékben kizárja. (28. pont.)

A kérdéses ügyre irányadó közösségi szabályok hiányában, minden egyes tagállam saját jogrendje jelöli ki az illetékes bíróságokat és törvényszékeket, és határozza meg az arra vonatkozó részletes eljárási szabályokat, melyek szerint a közvetlenül a közösségi jogból származó jogaikat az egyének megvédelmezhetik, feltéve, hogy e szabályok nem kevésbé kedvezőek, mint a hasonló hazai keresetekre vonatkozók (az egyenértékűség elve), és hogy nem teszik gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé a közösségi jog adta jogosítványok gyakorlását (hatásosság elve). (29. pont.)

E vonatkozásban a Bíróság már kimondta, hogy a közösségi jog nem gátolja meg a tagállami bíróságokat, hogy lépéseket tegyenek annak érdekében, hogy a közösségi jog által garantált jogosítványok védelme ne vezessen jogtalan gazdagodáshoz. (Hivatkozza például az Ireks-Arkady kontra Tanács és Bizottság ügy[10] 14. pontját) (30. pont.)

Hasonlóképpen, nem sérti az egyenértékűség és a hatásosság elveit (lásd a Palmisani ügy[11] 27. pontját), ha a tagállami jog nem engedi meg, hogy a verseny torzulásában jelentős felelősséggel bíró fél kártérítést követeljen a másik féltől. A tagállamok legtöbbje által elismert, a Bíróság által a múltban alkalmazott (lásd a C-39/72 Bizottság kontra Olaszország ügy[12] 10. pontját) jogelv szerint a peres fél nem profitálhat saját, bizonyítottan jogellenes magatartásából. (31. pont.)

A tagállami bírónak kell megítélni, hogy az egyik szerződő fél helyzete annyira gyenge volt-e, hogy nem tudta a szerződéses feltételeket érdemben alku tárgyává tenni, illetve volt-e képessége a kárt elkerülni vagy annak mértékét mérsékelni.

Amennyiben a megállapodás azért jogsértő, mert részét képezi egy versenyellenes megállapodások hálózatának, akkor az, aki a hálózatot ellenőrző féllel szerződik, alapvetően nem rendelkezhet jelentős felelősséggel az EKSz 85. cikk megsértése kapcsán. (34. pont.)

A Manfredi-ügy

Az uniós jogharmonizációs folyamat első időszakában került sor egy olaszországi bíróság kérdései alapján előzetes döntéshozatalra, amely tovább gazdagította a versenyjogi kártérítési felelősség uniós joganyagát, egyben ráerősített az uniós jogalkotási igényre.[13] Az ítélet megismétli a Courage ügy alaptéziseit, továbbá világosan kimondja, hogy a versenyjogi jogsértés és a kár bekövetkezte közötti ok-okozati kapcsolat esetén jár a kártérítés. Itt került először kimondásra – a végül evidenciának is vehető – okozati összefüggés, továbbá a Bíróság „hallgatása” folytán joggal mondható, hogy objektív alakzatú a versenyjogi kártérítési felelősség, hiszen nincsen szó szándékosság stb. megköveteléséről.

A kár mértékének megállapításakor a Bíróság a hatásos ellentételezés elvét hangsúlyozta: nemcsak a tényleges kár (damnum emergens), hanem az elmaradt haszon (lucrum cessans) plusz kamat is jár a sérelmet szenvedettnek.[14]

A tagállami eljárásjogi autonómia is megerősítést nyert, alávetve a hatékonyság és ekvivalencia uniós jogi követelményeinek. E szerint önmagában nem ellentétes az uniós joggal, ha a versenyjogi alapú kártérítési kereseteket egy különleges bíróság előtt kell benyújtani (még ha ez a rendes úthoz képest némi többletköltséggel is jár). Szintén tagállami hatáskör az elévülési idő szabályozása: ez azonban nem lehet olyan rövid vagy rugalmatlan, hogy gyakorlatilag ellehetetlenítse a sikeres perlést.

 A Pfleiderer-ügy: engedékenység és kártérítés

A versenyhatósági iratokhoz való hozzáférés keretében védett engedékenységet kérők és a kártérítés közötti konfliktusra világított rá a Bíróság Pfleiderer-ügyben hozott ítélete,[15] amit követően a Bizottság nyilatkozatot is közzétett annak célszerű értelmezéséről. Sajátos ellentmondás feszül ugyanis két bizottsági prioritás egyidejű követése között. A tagállami bíróságok előtti, követő kártérítési ügyeket nagyban segítené, ha a felperes minél teljesebb körű hozzáférést kaphatna a bizottsági (vagy adott esetben a tagállami versenyhivatal) aktájához, másfelől ez aláásni látszik az engedékenységi politikát, amennyiben csökkenti az ilyen kérelmet benyújtó vállalkozás tényfeltárásban való érdekeltségét. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a kártérítési perek első és legkönnyebben eltalálható céltáblái a kartellezést elismerő engedékenységet kérők.

Az ügy alapját az jelentette, hogy a német versenyhivatal 2008-ban kartellezés miatt megbírságolt több papíripari vállalakozást. A károsult felperes részben betekinthetett a versenyhivatali ügy irataiba, a bíróság előtt az engedékenységi kérelembe való betekintést követelte volna. Az ügyben is kifejtett bizottsági álláspont az volt, hogy különbséget kell tenni az engedékenységet kérő által tett „társasági nyilatkozat” között, és azon dokumentumok között, amelyek még az engedékenységi kérelmet megelőzően keletkeztek. A Bizottság szerint az előbbiekhez a kartell károsultjai nem férhetnek hozzá, mivel így az engedékenységet kérő hátrányosabb helyzetbe kerülne, mint a kartell többi tagja, és ez aláásná az engedékenységi program hatékonyságát. A többi, korábban keletkezett dokumentumhoz való hozzáférést minden esetben egyedileg kell megvizsgálni. A Bizottság saját kialakult gyakorlata szerint nem adja át a nemzeti bíróságoknak azokat az információkat, amelyeket egy engedékenységet kérő önkéntesen bocsátott a Bizottság rendelkezésére.[16]

A Bíróság a kérdésre adott nemleges válasza szerint az uniós jog nem akadályozza meg a német hatóságot abban, hogy hozzáférést adjon a felperesnek az iratokhoz. Kötelező uniós szabályozás hiányában a tagállamok alakíthatják ki azokat a szabályokat, amelyek alapján a károsultak betekinthetnek az engedékenységhez kapcsolódó iratokba. Az itt is irányadó uniós alapelv szerint azonban a tagállami eljárási szabályok nem nehezíthetik az uniós jogosultságok érvényesülését. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az iratbetekintési szabályok nem veszélyeztethetik az EUMSz 101. és 102. cikkének hatékony alkalmazását. A Bíróság szerint ésszerűen feltételezhető, hogy ha a károsultak hozzáférhetnének az engedékenységhez kapcsolódó iratokhoz, akkor ez elrettenthetné a jogsértésben érintetteket az engedékenység iránti kérelem beadásától (és így egy kartell feltárásától). A nemzeti szabályok ugyanakkor nem lehetnek olyanok sem, hogy a gyakorlatban lehetetlenné tegyék vagy rendkívül megnehezítsék a károsult kártérítéshez jutását.

A Pfleiderer ügyben a Bíróság nem kívánt határozott választ adni a két fontos célkitűzés között, mindkettő szem előtt tartásával esetről-esetre történő döntés javasolt a tagállami bíróknak. Így nem meglepő, hogy a Pfleiderer ügyben végül elutasító döntést hozó bonni bírósággal ellentétes eredményre jutott például az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága 2012 áprilisában, amikor helyt adott a National Grid kérelmének abban a perben, melynek alapja a Bizottság 2007-ben hozott határozata volt. A felperes szeretett volna hozzáférni a Bizottság döntésének nem betekinthető változatához, továbbá a Bizottság adatkérő határozataihoz és a vállalkozások arra adott válaszaihoz. Az angol bíró nem fogadta el az alperesek azon érvelését, hogy a Pfleiderer ügy megállapításai kizárólag az engedékenységi kérelmek vonatkozásában alkalmazandóak a nemzeti jogban, ezzel az Egyesült Királyságban megerősítést nyert a fenti kiterjesztő értelmezés, amely lehetővé teszi az esetről esetre való mérlegelés fenti alkalmazását az engedékenységi kérelmeken kívüli más – a versenyjogi eljárások tárgyát képező – dokumentumok vonatkozásában is.

 A Kone ügy – okozati összefüggés

Az ún. „árernyőhatás” következtében előfordulhat, hogy olyan vállalkozás okoz áremelés révén kárt vevőinek, aki személy szerint nem volt szereplője az adott piacon árnövekedéssel járó kartellnek, viszont követte a kartellezők áremeléseit. A Bíróság az osztrák Kone ügyben megállapította, hogy ilyen közvetett kár esetében is lehet helye uniós jogi alapon kártérítésnek.[17] Az ügy előzménye az volt, hogy a Bizottság közel egymilliárd euró bírságot szabott ki a Kone, az Otis, a Schindler Aufzüge und Fahrtreppen és a Schindler terhére a felvonók és mozgólépcsők belgiumi, németországi, luxemburgi és hollandiai beépítésére és karbantartására vonatkozó kartellekben való részvétel miatt. A kartelljogi ügyekben hatáskörrel rendelkező Oberster Gerichtshof helybenhagyta a Kartellgericht (versenyjogi bíróság) határozatát, amely bírságot szabott ki a Konéval, az Otisszal, a Schindler Aufzüge und Fahrtreppennel, valamint két további társasággal szemben osztrák gyakorlatuk miatt. Az „árernyőhatásra” („umbrella effect”) hivatkozva az ÖBB-Infrastruktur közel kétmilló euróra becsült kár megtérítését követelte a felperesektől, arra hivatkozva, hogy a kartellben részt nem vevő, harmadik fél vállalkozásoktól magasabb áron vásárolt felvonókat és mozgójárdákat annál, mint amilyen árakat azok e kartell hiányában határoztak volna meg, mivel e harmadik fél vállalkozások az említett kartell létezését kihasználva áraikat magasabb szinten állapították meg. Az elsőfokú bíróság az ÖBB-Infrastruktur keresetét elutasította, de a fellebbviteli bíróság annak helyt adott. A kérdést előterjesztő bíróság szerint a megfelelő okozati összefüggés fogalmának alkalmazásával a károkozó felel minden olyan következményért, a véletlenszerű következményeket is beleértve, amelynek esetleges bekövetkezésével in abstracto számolnia kellett, nem felel azonban az atipikus eredményért. A bíróság szerint viszont azt, hogy a kartell résztvevői által befolyásolt piaci helyzet miként hat valamely versenytársra, hogy e versenytárs milyen gazdasági következtetéseket von le abból saját vállalkozására és termékeire nézve, és hogy milyen vállalkozói, különösen az árképzést érintő döntéseket hoz ezt követően, nagymértékben több olyan tényező határozza meg, amelyek egyáltalán nem, vagy csak nagyon távolról állnak összefüggésben e kartellel.

A Bíróság – korábbi döntéseit felidézve – rögzítette, hogy az EUMSz 101. cikk teljes érvényesülését kockáztatná, ha nem igényelhetne bármely személy kártérítést olyan szerződés vagy magatartás által okozott kárért, amely alkalmas a verseny korlátozására vagy torzítására. Bármely személy kártérítést igényelhet az őt ért kárért, amennyiben okozati összefüggés áll fenn az említett kár és valamely kartell vagy az EUMSz 101. cikk által tiltott magatartás között. A Bíróság emlékeztetett arra, hogy a kártérítés életszerű kockázata a kartellek ellen ható tényező lehet. A tagállami eljárásjogi autonómia alapján, amennyiben egy kérdésre nincs uniós szabályozás, úgy a tagállami jogok alkalmazandók, ideértve az „ok-okozati összefüggés” fogalmának alkalmazására vonatkozó feltételeket is. Fontos azonban, hogy az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve ne sérüljön.

„28. A Bíróság előtt észrevételeket előterjesztő érdekeltek nem vitatják, hogy az árernyőhatás („umbrella pricing”) fent említett jelensége bizonyos    körülmények között elismerten a kartell egyik lehetséges következménye. Ezzel szemben az alapeljárás felperesei alapvetően az uniós jog olyan értelmezésének lehetőségét vitatják, amely szerint az elfogadja az árernyőhatás fennállásán alapuló kártérítési kérelmeket („umbrella claims”).

29. E tekintetben meg kell említeni, hogy a piaci ár egyike azon fő elemeknek, amelyeket valamely vállalkozás figyelembe vesz azon ár meghatározása során, amelyen termékeit vagy szolgáltatásait kínálja. Amennyiben egy kartellnek sikerül bizonyos termékek esetében mesterségesen magas árakat fenntartania, és bizonyos – különösen a termék jellegéhez vagy az említett kartell által lefedett piac méretéhez kapcsolódó – piaci feltételek teljesülnek, nem zárható ki, hogy az említett kartellben részt nem vevő versenytárs vállalkozás úgy dönt, hogy kínálati árát magasabb összegben határozza meg, mint amelyet rendes versenyfeltételek között, azaz az említett kartell hiányában választott volna. Ezen összefüggésben, noha a kínálati ár meghatározása a kartellben részt nem vevő vállalkozás tisztán önálló döntésének is tekinthető, meg kell állapítani, hogy e döntést az említett kartell által torzított, és ily módon a versenyszabályokkal ellentétes piaci ár figyelembevételével is meghozhatta.

30. A fentiekből következően a Schindler Aufzüge und Fahrtreppen és a Schindler Liegenschaftsverwaltung által állítottakkal ellentétben az a körülmény, hogy a kartellben részt nem vevő, de az árernyőhatás gazdasági feltételeit élvező vállalkozás ügyfele kárt szenved azon kínálati ár következtében, amely magasabb annál, mint amilyen a kartell hiányában lenne, az említett kartell azon lehetséges hatásai közé tartozik, amelyeket a kartell tagjai nem hagyhatnak figyelmen kívül.

31. Az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozást illetően az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következik, hogy az osztrák jog kategorikusan kizárja a kártérítéshez való jogot olyan helyzetben, mint amely a jelen ügyben is felmerült, azon okból, hogy az elszenvedett kár és az érintett kartell közötti okozati összefüggés úgy tekinthető, hogy azt az említett kartell tagjához fűződő szerződéses kapcsolat hiányában a kartellben részt nem vevő, de az említett kartell létezése folytán fennálló árernyőhatásból következő árat („umbrella pricing”) meghatározó vállalkozás önálló döntése megszakította. (…)

33. Márpedig az EUMSZ 101. cikk teljes érvényesülését veszélyeztetné, ha bármely személy arra vonatkozó jogát, hogy az általa elszenvedett kár megtérítését követelje, a nemzeti jog kategorikusan és az adott ügy különös körülményeitől függetlenül a közvetlen okozati összefüggés fennállásától tenné függővé, és e jogot azon okból zárná ki, hogy az érintett személyt nem a kartell valamely tagjához, hanem a kartellben részt nem vevő olyan vállalkozáshoz fűzték szerződéses kapcsolatok, amelynek az árpolitikája mégis a versenypiacokra jellemző árképzési mechanizmusok torzításához hozzájáruló kartell következménye.

34. Következésképpen az árernyőhatás („umbrella pricing”) áldozata akkor is követelheti a kartell tagjaitól elszenvedett károk megtérítését, ha nem állt velük szerződéses kapcsolatban, amennyiben bizonyított, hogy az említett kartell az adott ügy körülményei és különösen az érintett piac különös jellemzői alapján azzal a következménnyel járhatott, hogy önállóan eljáró harmadik felek árernyőhatásból következő árat alkalmaztak, és hogy e körülményeket és különös jellemzőket az említett kartell tagjai nem hagyhatták figyelmen kívül. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy e feltételek teljesülnek-e.”[18]

A Bíróság azt is hangsúlyozta, hogy e kérdés eldöntésénél irrelevánsak a versenyhatóságok által működtetett engedékenységi rendszerre vonatkozó hatások. Az engedékenységi program nem foszthatja meg az egyéneket attól a jogtól, hogy kártérítést követeljenek a nemzeti bíróságok előtt az EUMSz 101. cikk megsértése miatt elszenvedett károkért.

(A részlet szerzője: Tóth Tihamér)

^[1] C-6/90. és C-9/90. egyesített ügyek, Andrea Francovich és Danila Bonifaci és társai kontra Olasz Köztársaság, ECLI:EU:C:1991:428, 35. pont.

^[2] C-271/91. M. Helen Marshall kontra Southampton and South-West Hampshire Area Health Authority, ítélet, ECLI:EU:C:1993:335, 31. pont.

^[3] Johnes szerint ez mérsékli az amerikai háromszoros kártérítést hiányolók érveinek súlyát: az USA-ban ugyanis nem lehet kamatokat felszámítani.

^[4] C-453/99. Courage Ltd kontra Bernard Crehan és Bernard Crehan kontra Courage Ltd és társai, ítélet, ECLI:EU:C:2001:465.; kommentálják Odudu és Edelmann az ELR Vol 27/3 June 2002. számában, 327. o.

^[5] C-453/99. Courage Ltd kontra Bernard Crehan és Bernard Crehan kontra Courage Ltd és társai, ítélet, ECLI:EU:C:2001:465., 36. pont.

^[6] C-453/99. Courage Ltd kontra Bernard Crehan és Bernard Crehan kontra Courage Ltd és társai, ítélet, ECLI:EU:C:2001:465., 42–43. pont.

[7] C-26/62. NV Algemene Transport- en Expeditie Onderneming van Gend & Loos kontra Nederlandse administratie der belastingen, ítélet, ECLI:EU:C:1963:1.

[8] C-126/97. Eco Swiss China Time Ltd kontra Benetton International NV, ítélet, ECLI:EU:C:1999:269,

[9] C-127/73. Belgische Radio en Televisie és société belge des auteurs, compositeurs et éditeurs kontra SV SABAM és NV Fonior, ítélet, ECLI:EU:C:1974:25.

[10] C-238/78. Ireks-Arkady GmbH kontra az Európai Közösségek Tanácsa és Bizottsága, ítélet, ECLI:EU:C:1979:226.

[11] C-261/95. Rosalba Palmisani kontra Istituto nazionale della previdenza sociale (INPS), ítélet, ECLI:EU:C:1997:351.

[12] C-39/72. Az Európai Közösségek Bizottsága kontra Olasz Köztársaság, ítélet, ECLI:EU:C:1973:13.

^[13] In C‑295/04–C‑298/04. egyesített ügyek, Vincenzo Manfredi kontra Lloyd Adriatico Assicurazioni SpA (C-295/04), Antonio Cannito kontra Fondiaria Sai SpA (C-296/04) és Nicolò Tricarico (C-297/04) és Pasqualina Murgolo (C-298/04) kontra Assitalia SpA, ítélet, ECLI:EU:C:2006:461, különösen a 60–61. pont.

^[14] C‑295/04–C‑298/04. egyesített ügyek, Vincenzo Manfredi kontra Lloyd Adriatico Assicurazioni SpA (C-295/04), Antonio Cannito kontra Fondiaria Sai SpA (C-296/04) és Nicolò Tricarico (C-297/04) és Pasqualina Murgolo (C-298/04) kontra Assitalia SpA, ítélet, ECLI:EU:C:2006:461, 100. pont.

^[15] C-360/09. Pfleiderer AG kontra Bundeskartellamt, ítélet, ECLI:EU:C:2011:389.

^[16] Lásd a Bizottság és a tagállami bíróságok közötti, az EK 81. és EK 82. cikk alkalmazására vonatkozó együttműködésről szóló bizottsági közlemény, 26. pont, HL 2004. C 101., 54. o.

[17] C-557/12. Kone AG és társai kontra ÖBB‑Infrastruktur AG, ítélet, ECLI:EU:C:2014:1317, különösen a 34. pont.

[18] C-557/12. Kone AG és társai kontra ÖBB‑Infrastruktur AG, ítélet, ECLI:EU:C:2014:1317, 28–31. és 33–34. pont.

---