A rokontartás bírói gyakorlata-4.rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikkünk első részében többek között a gyermektartás és a szülőtartás viszonyával, a kötelezett jövedelmével, a tartásdíj automatikus emelkedésével is foglalkoztunk.

Cikkünk második részében a gyermektartási perek kialakult gyakorlatát mutattuk be. Olvashattak többek között a bírósági statisztikákról és a gyermek alapvető szükségleteiről.

Múlt héten a kötelezett tartási képességénél és a tartásdíj mértékének megállapításánál figyelembe veendő szempontokat ismerhették meg.

Cikksorozatunk befejező részében pedig a joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló megállapításait és javaslatait ismertetjük.

A joggyakorlat-elemző csoport felállításának körülményei

A joggyakorlat-elemző csoport felállítását több kollégiumvezető és egyetemi oktató javasolta, de a Kúria illetékes családjogi tanácsa is úgy találta, hogy a tartásdíjra (különösen a gyermektartásra) vonatkozó perek, az ezekben folytatott bizonyítási eljárás egyes kérdései miatt szükséges a terület áttekintése. Emellett jelentősen megnőtt a Kúriához érkező, a gyermektartásra vonatkozó ítélettel kapcsolatos felülvizsgálati kérelmek száma, illetve az új Ptk. szerint elbírált ügyekben a peres felek a Kúriához fordultak, iránymutatást kérve az új törvényi rendelkezések alkalmazására, értelmezésére.[1]

A joggyakorlat-elemző csoport áttekintette a Ptk. negyedik, Családjogi Könyvének a rokontartásra vonatkozó rendelkezéseit, illetve az új Polgári perrendtartás, a 2016. évi CXXX. törvény (új Pp.) kiskorú gyermek tartásával kapcsolatos speciális rendelkezéseit.[2]

A joggyakorlat-elemző csoport abból az alapfeltevésből indult ki, hogy a rendszerváltozást követően a felgyorsult társadalmi-gazdasági változások hatására a tartási perek „elnehezültek”, az új, korábban alig ismert munkavállalási formák, különböző vállalkozások elszaporodása, az önfoglalkoztatás, az ezekkel összefüggő „lehetőség” a jövedelem eltitkolására a korábbiaknál sokkal összetettebb bizonyítási eljárást tesz szükségessé.[3]

[htmlbox ptk_kommentar_2018]

A joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló megállapításai és javaslatai

A Kúria megállapította, hogy a Ptk. értelmezésekor elsősorban az új törvényi elemeknél merül fel jogalkalmazási bizonytalanság.[4]

A joggyakorlat elemző csoport azt várja az új Pp. hatálybalépésétől, hogy szignifikáns, kedvező változást eredményez a tartási perekben, mert a feszesebb pervitel és a perfelvételi szak szabályai lehetetlenné teszik a felek által korábban alkalmazott pertaktikákat, a bizonyítékok „csepegtetését”. Ezzel párhuzamosan a Kúria szerint megnőhet a jelentősége a hivatalbóli bizonyításnak, amelyet a bíróságok a tapasztalatok szerint eddig ritkábban alkalmaztak.[5]

A Kúria egyértelművé tette: A gyermektartási pereket tárgyaló bíróságnak egyrészt az anyagi jogi és eljárásjogi jogszabályokról kell naprakész ismeretekkel rendelkeznie, de ezzel egyidejűleg az adott térségre jellemző társadalmi, gazdasági, szociális helyeztet, ideértve a munkaerő helyzet alakulását, valamint az állami támogatások aktuális összegét, is behatóan kell ismernie, mivel ezek néhány év alatt alapvetően megváltozhatnak és általában meg is változnak.[6]

Az ítéletek elemzése során a joggyakorlat elemző csoport arra a megállapításra jutott, hogy Budapesten, illetve a főváros környékén a kiemelkedő jövedelmek és a szerteágazó jövedelemforrások miatt gyakoribb a tényleges jövedelem eltitkolása, ezért a tartási perek bonyolult tényállásúak, így széleskörű bizonyítást igényelnek. Ezzel szemben például az észak-keleti, vagy dél-alföldi országrészben számos ügyben nem a tartásdíj alapjául szolgáló jövedelem, vagyoni helyzet megállapítása, hanem sokkal inkább az okoz problémát, hogy a rendelkezésre álló csekély jövedelem hogyan osztható fel úgy, hogy a gyermek tartása mellett a kötelezett szülő megélhetése is biztosítható legyen. A vizsgált ügyek közül a legalacsonyabb összegű 5.000 forintos tartásdíjat Békés megyében, míg a legmagasabb 180.000 forintos tartásdíjat Budapesten állapította meg a bíróság.[7]

A vizsgált ügyek hozzávetőleg 60%-ában állapította meg az eljáró bíróság, hogy a kötelezett kimutatott jövedelme valós. A többi ügyben a tényleges jövedelem megállapítása hosszadalmas bizonyítási eljárás lefolytatását tette szükségessé.[8]

A bizonyítás egyszerűbb esetei közé tartozik, ha a kötelezett előadása szerint munkanélküli, nem tud elhelyezkedni, vagy 3 diplomával csak minimálbérért, nyugdíjas szülei tartják el, betegsége miatt nem tud munkát vállalni, minimálbéren foglalkoztatott abban a gazdasági társaságban, melyet számos más cégével és ingatlanaival együtt a családtagjainak ajándékozott vagy „adott el”. Ezekben az esetekben tanúk, orvosszakértő vagy a munkaügyi központ megkeresésével könnyen lefolytatható a bizonyítás.

[htmlbox pp_termekek]

Bonyolultabb a helyzet akkor, ha a kötelezett céggel (cégekkel) rendelkezik, önfoglalkoztató, tulajdonosként maga látja el a gazdasági társaság ügyvezetését ingyen, vagy minimálbérért, mivel – állítása szerint – a társaság veszteséges. Ebben az esetben szükséges annak vizsgálata is, hogy a kötelezett milyen kiadásait tudja elszámolni a cég költségeként.[9]

Az ügyek vizsgálata során több esetben is előfordult a kötelezett nem működött együtt a bírósággal és a felperessel, vagy tagadott, ezért a tényleges jövedelme, vagyoni helyzete, teljesítőképessége nem volt megállapítható.[10]

A Kúria kifejezetten tévesnek minősítette azt a gyakorlatot, hogy a bíróság a kötelezettet terhelő tartásdíj mértékének meghatározása során nem veszi kellő súllyal figyelembe a természetben nyújtott tartás jelentőségét, a gyermek ellátására és nevelésére fordított munkát és időt, alacsony életkorú, illetve tartósan beteg gyermek esetében „a 24 órás szolgálatot”.

A joggyakorlat elemző csoport kimondta, hogy a gyermek indokolt szükségleteként megállapított összeget – hasonló jövedelmi viszonyok esetén – automatikusan nem lehet „megfelezni” a szülők között.[11]

A joggyakorlat elemző csoport javasolta a hivatalbóli bizonyítás és a köztudomású tények gyakoribb alkalmazását, amellyel a felesleges bizonyítás mellőzhető. A köztudomású tények közé tartozhat például az adott régió munkaerő helyzete, a kiskorú gyermek alapszükséglete, illetve annak életkorral történő növekedése, az 50 évnél idősebb nők elhelyezkedési nehézsége.[12]

A Kúria szerint el kell kerülni a felesleges, a kötelezett valamennyi bevételi forrásának tételes megállapítását, ha egyértelműen látszik, hogy a kötelezett vagyonának egy része már elegendő a gyermektartásdíj biztosítására. A kötelezett együtt nem működését és a bizonyítás megnehezítését az új Pp. bizonyítási szükséghelyzetre vonatkozó rendelkezéseivel lehet kiküszöbölni.[13]

---