A szerzői vagyoni jogok öröklése

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez című kiadvány második, átdolgozott kiadása átfogóan ismerteti a szerzői jog magyar, európai uniós és nemzetközi szabályrendszerét. A nagykommentár részletesen elemzi a legjelentősebb nemzetközi egyezményeket, a szerzői jogi törvényt, annak szakaszaihoz kapcsolódóan a vonatkozó uniós joganyagot, valamint a magyar joggyakorlaton túl részletesen bemutatja az Európai Unió Bírósága szerzői jogi döntéseit is. Az alábbiakban a szerzői jogi törvény 9. §-ához írt magyarázó szövegből olvashatnak egy részletet, amely a szerzői vagyoni jogok öröklésével foglalkozik. A részlet szerzője dr. Gyertyánfy Péter.

Az soha nem volt vitatott, hogy a szerzői vagyoni jog öröklés tárgya lehet. E nélkül nem sok értelme lenne a védelmi idő a szerző halálát követő szakaszának. Sőt, korábban az 1969-es Szjt.-ben is elválhattak a személyhez fűződő és vagyoni jogok a szerzői jog öröklése során. A személyhez fűződő jog továbbéléséről az Szjt. 14. § 2. pontjához fűzött magyarázat szól.

A vagyoni jogok öröklésére a Ptk. szabályai az irányadók.

Nyilvánvaló, hogy abban a körben, ahol a törvény az Szjt. 9. § (6) bekezdése alapján lehetővé teszi a jogátruházást (lásd a felsorolást a 2. ponthoz fűzött magyarázatban), és az meg is történt, az átruházott szerzői jog (az örökhagyó által elidegenített ingatlanhoz hasonlóan) nem lesz része a hagyatéknak. Mivel azonban a jogátruházás abban a körben sem kötelező, ahol azt a törvény megengedi, elkerülhetetlen, hogy a hagyaték leltározásakor az örökhagyó jogátruházás alá eshető műveit egyenként vizsgálják. Ha nem történt jogátruházás, csak felhasználási szerződéssel hasznosította a művet az örökhagyó, a műre vonatkozó vagyoni jogok a hagyatékhoz tartoznak. Szintén a hagyaték része az a jogdíjkövetelés, ami a halál után akár a felhasználási, akár a jogátruházási szerződés alapján válik esedékessé. Ha tehát royalty típusú díjazás fejében ruházta át a vagyoni jogokat vagy engedett felhasználást az örökhagyó, és ilyen díjak esedékesek a halál után, e díjigények a hagyatékhoz tartoznak.

Az sem hanyagolható el, hogy ingyenes jogátruházás esetén, ha sor kerül kötelesrész megállapítására, az „elajándékozott” szerzői jog egyrészt hozzátartozhat a kötelesrész alapjához [1959-es Ptk. 666. §, 667. § (1) bek. a) pont, Ptk. 7:80. § (1) bek.], másrészt felvetődhet az ingyenesen szerző személy felelőssége a kötelesrész kielégítéséért [1959-es Ptk. 669. § (1) bek. b) pont; (2) bek., Ptk. 7:84. § (1) bek. b) pont].

Ha szerzői jog van a hagyatékban, a hagyatékhoz tartozik az örökhagyó szerző engedélyezési joga [Szjt. 16. § (1) bek.], az engedélyezési jogból eredő díjazás iránti igénye [Szjt. 16. § (4) bek.], az engedélyezési jog nélkül fennálló díjigény [Szjt. 16. § (5) bek.], továbbá az átruházott vagy átszállt vagyoni jogok fejében járó, a halál után esedékes díjakra való igény. Nem tartozik a szerzői jogi hagyatékhoz, de más megoldás híján csak ennek sorsát oszthatja a szerzői jog „törvényi növedéke”, amely a védelmi idő felemelése következtében keletkezik azokban az esetekben, amikor az örökös olyan időpontban vált örökössé, amikor az újból a védelem alá került mű közkincs („public domain”) volt. (Lásd az Szjt. 108. §-ánál.) Ugyanez a helyzet az újonnan keletkezett felhasználási módokkal is.

Hasonló helyzet áll elő abban az esetben, ha az örökhagyó szerző átruházta vagyoni jogait az Szjt. 55. § alapján kötött szerződéssel, és e szerződést az „örökös” felmondja például az Szjt. 51. §, vagy az 53. § alapján. Mindkét felmondási jog gyakorolható, hiszen az Szjt. 55. § szerint a felhasználási szerződésre vonatkozó szabályokat kell a jogátruházási szerződésekre alkalmazni. Az Szjt. 53. § alapját jelentő személyhez fűződő jog gyakorlására pedig a 14. § (1) bekezdés szerint van mód. (Lásd a perbeli fellépési jogra vonatkozó magyarázatot az Szjt. 94. §-ához fűzött magyarázatnál.) Itt egyoldalú akaratnyilatkozat keletkezteti a „növedéket”, ugyanis az „örökös” az örökhagyó halálakor a korábban történt jogátruházás miatt nem szerezte meg azt a vagyoni jogot, amely a sikeres szerződésmegszüntetés (-felmondás) nyomán rá szükség szerint visszaszáll.

Végintézkedés

Végintézkedéssel a szerző – a „növedék” kivételével – az előző, b) alpontban felsorolt részjogosítványokat „horizontálisan” széthasogathatja, mást nevezhet az engedélyezési jog és mást a jogdíjak örököséül. Ezt a széthasítást el lehet végezni művekre vagy életszerűbben műcsoportokra (például meghatározott korszakban készült művek szerint) is. Végül a kétféle széthasítást együtt is lehet alkalmazni, vagy a rendelkezésbe bele lehet kombinálni a közös jogkezelő szervezettől járó díjigényeket akként, hogy e jogdíjak örököséül mást lehet nevezni. Az engedélyezési jog gyakorolhatóságának szempontját végintézkedés tételekor tanácsos azonban szem előtt tartani. A 70 éves védelmi idő miatt gyakran a másodfokú örökösök válnak a vagyoni jogok jogosultjaivá. Ha az engedélyezési jog túlságosan szétdarabolódik, nemcsak a jogosultak joggyakorlása, hanem a jogszerűen eljárni kívánó felhasználók jogszerzése is elnehezül, sőt lehetetlenné válhat. 

Törvényes öröklés

Törvényes öröklés esetében, a Ptk. 7:58. § (1) bekezdése új helyzetet teremtett, mert a szerzői (vagyoni) engedélyezési jogot eleve megosztja a túlélő házastárs és a leszármazók között, egy gyermekrészt hagyva az özvegynek. A Ptk.-nak a hagyaték felosztásáról, a hagyatéki osztályról szóló szabályai a közös tulajdon megosztásának dologi szabályaira utalnak [Ptk. 7:92. § (3) bek.]. A szerzői jog öröklése viszont osztatlan jogközösséget, jogosulti együttességet teremt több örökös öröklése esetén (Ptk. 6:33. §). Itt nincs mód a hagyatéki jogközösség minden olyan megosztási módjának alkalmazására, mint a dologi közös tulajdon esetén (a klasszikus hagyatéki osztály). Ez a jogközösség az örökösök együttműködésének hiányában zavarhatja, sőt meg is akadályozhatja a mű rendes felhasználását. Ezt az akadályt az örökösök osztályos egyezségben egymás javára történő rendelkezési jogának olyan gyakorlása küzdheti le, amely a hagyatékban lévő összes szerzői jogot egyetlen örökösnek juttatja. Ha dologi jogi párhuzamot akarunk vonni – a jogközösség megszüntetése körében tehát csak úgynevezett magához váltásról beszélhetünk. Az is segíthet, ha az örökösök legalább – jegyzőkönyvbe foglalt megállapodásukban – kijelölik az engedélyezési jogot gyakorolni jogosult képviselőjüket [Szjt. 9. § (5) bek., Ptk. 7:93. §].

Leszármazók és házastárs együttes öröklése esetén a törvényes örökösök választhatják az özvegyi haszonélvezeti jog létesítését is. Ekkor azonban nehézséget okozhat a haszonélvezeti jog tartalmának a meghatározása.

A szerzői jogon keletkező haszonélvezeti jog tartalmának meghatározásában a BH1972. 7096. nyújt segítséget. Áttételesen még a BH1979. 367. elvileg teljesen helyes, de ma már nem túl gyakorlatias döntése is figyelembe vehető. Ahogy a készpénznek a kamat a gyümölcse, úgy a szerzői jognak a jogdíj. Tehát a haszonélvezet fennállása alatt a szerzői jogdíjak a haszonélvezőt illetik meg. Az más kérdés, hogy rendelkezik-e a haszonélvezeti jog alapján a túlélő házastárs az engedélyezési joggal is. Az elméletileg tiszta, az állagöröklést és a haszonélvezeti jog öröklését elválasztó megközelítés szerint az engedélyezési jogot az állagörökös gyakorolhatná (Vékás Lajos: Öröklési jog. Eötvös József Kiadó, Budapest, 1995, 52. o.). A korábbi szerzői jogunkat magyarázó munka álláspontja szerint a haszonélvező is jogosult a felhasználás engedélyezésére [Petrik Ferenc (szerk.): A szerzői jog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1990, 72. o.]. Ennek reális alapja az, hogy a haszonélvező jogosult a hasznosításra. Az sem vitatható azonban, hogy a túlélő házastárs mellett az állagörökös is rendelkezik – elvileg – engedélyezési joggal, hiszen e nélkül az örökös „állaga” teljesen kiürülne a haszonélvezet fennállása alatt. A felhasználó tehát elvileg akár a haszonélvezőtől, akár az állagörököstől kérhetne felhasználási engedélyt, a díjra azonban csak a haszonélvező jogosult. Ebből az következik, hogy a felhasználási szerződés lényeges tartalmi elemét képező díj mértékében csak a haszonélvezővel lehet megállapodni. Emiatt az állagörökössel létező és érvényes felhasználási szerződést a haszonélvezeti jog fennállása alatt nem lehet kötni. Más megoldások, mint például az együttes engedélyezési jogosultság vagy a külön-külön párhuzamos jogosultság az esetleges érdekellentétek miatt (például örökös az első házasságból származó gyermek, haszonélvező a második házastárs) juttathatja zsákutcába a művek felhasználását. Már az 1959-es Ptk. alapján is adott megoldás volt az érintettek számára, hogy vagy éljenek a haszonélvezet megváltásának jogával [1959-es Ptk. 616. § (3)–(5) bek.], vagy pedig az Szjt. 9. haszonélvezeti jog megváltásával az özvegyi haszonélvezeti jog egy gyermekrésznyi állagörökléssé fordult át. (Lásd: BH1994. 189.) Ha nem került sor a megváltásra vagy egymás javára történő rendelkezésre, véleményünk az, hogy az engedélyezési jog a haszonélvezőt illeti.

Az itt kifejtett álláspont megfordulhatna arra a kivételes esetre, ha átruházható szerzői vagyoni jog a hagyaték tárgya. Ekkor az átruházásra csak az állagörökösnek van joga, hiszen a dologi jogból vett analógia alapján a haszonélvező nem jogosult a „dologgal” (itt: a vagyoni joggal) való rendelkezésre. Az Szjt. 55. § alapján azonban a jogátruházási szerződésre a felhasználási szerződés szabályait kell alkalmazni. A jogátruházás fejében járó díj ebben az esetben is a haszonélvezőt illeti, tehát – mivel a díj a szerződés lényeges tartalmi eleme – ekkor is a haszonélvezővel lehet jogátruházási szerződést kötni. Az állagörökös a haszonélvezeti joggal (díj iránti igénnyel) terhelt szerzői vagyoni jogot a haszonélvezővel egyetértésben minden korlátozás nélkül átruházhatja.

Ha többen örökölnek…

Ha többen öröklik az engedélyezési jogot és a díjigényt is magában foglaló szerzői jogot, az örököstársak jogállása osztatlan jogközösség, amely kifelé, harmadik személyek irányába együttes engedélyezési jogot eredményez. (Ennek gyakorlati nehézségeiről fentebb tettünk említést.) A belső viszonyokra, ahogy ezt a korábbi törvénymagyarázat is tartalmazza [Petrik Ferenc (szerk.): A szerzői jog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1990, 73. o.], a közös tulajdon szabályait lehet – igen közeli analógia alapján – alkalmazni.

Az örököstársak jogállását az 1969-es Szjt.-t megelőző szerzői jogunk eltérően szabályozta. Ha 1970. január 1-je előtt halt meg a többszerzős mű egy szerzője úgy, hogy valamelyiknek nem volt örököse, a meghalt szerzőtárs szerzői joga a többi szerzőtársra vagy jogutódaira szállt (1921. évi LIV. törvénycikk 3. §). A szabályt minden eredeti többszerzős műre alkalmazni kellett, függetlenül a szerzők hozzájárulásainak önállóságától.

Az állam öröklése

Az 1970. január 1-je előtt megnyílt szerzői hagyatékokra nem vonatkozott az 1959-es Ptk.-nak az állam szükségképpeni örökösi minőségét rögzítő 599. §-a (a Ptk.-ban 7:74. §). A megjelölt időpont előtt az 1921. évi LIV. törvénycikk 3. §-t kellett alkalmazni, amely nem ismerte el az állam öröklését a szerzői jogra, így az e szabály hatálya alá eső műre a szerző/jogutódja halálával a szerzői jogi védelem megszűnt (BH1972. 7015.). Ha ma kerül sor az állam öröklésére, az állam öröklése és az államot megillető egyéb jogok gyakorlása esetén a magyar állam képviseletéről szóló 8/2018. (XII. 21.) NVTNM rendelet értelmében az államot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság képviseli. Ha a hagyaték tárgya szerzői jog, eljárása során figyelembe veszi a kultúráért felelős miniszter álláspontját.

Az építészeti művekre vonatkozó különös szabályok (Szjt. 68. §) között tárgyaljuk a nemzeti tervvagyon speciális jogátszállási (öröklési) szabályait.

Rendelkezés az örökségről

Az Szjt. szabályai [Szjt. 9. § (4) bek.] túlmennek az 1969-es Szjt.-n és egyértelműen tartalmazzák: a vagyoni jogok örökölhetősége azt is jelenti, hogy azokról halál esetére a Ptk. keretei között rendelkezni lehet. Emellett – igen életszerűen – a törvény azt is megengedi, hogy az örökösök egymás javára a vagyoni jogokról rendelkezhessenek, tehát itt élők között van mód bármely műfajta esetében a vagyoni jogok átruházására [Szjt. 9. § (5) bek.]. A halál esetére történő rendelkezés kimondása azzal jár, hogy az öröklésről lemondás [1959-es Ptk. 600. § d) pont, 603–605. §, Ptk. 7:7. §], valamint az örökség visszautasítása [1959-es Ptk. 600. § f) pont, 674–675.§, Ptk. 7:89. §] kivételt jelent a szerzői vagyoni jogról való lemondás tilalma [Szjt. 9. § (3) bek.] alól.

(A részlet szerzője dr. Gyertyánfy Péter)

A kötetből közölt első részletet itt olvashatják el.

---