Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria bírósági jogkörben okozott kártérítés tárgyában hozott Pfv.III.22.500/2017/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. A döntéshez Czine Ágnes, Dienes-Oehm Egon és Marosi Ildikó párhuzamos indokolást, Pokol Béla, Salamon László és Juhász Imre különvéleményt csatoltak.
1. Az alapügy
Az indítványozó magyarországi fióktelepe közbeszerzési eljáráson nyert egy konzorcium tagjaként. A konzorcium két alvállalkozója felszámolás alá került és az indítványozó által a felszámolási eljárás során bejelentett hitelezői követelések nyilvántartásba vételét a közös felszámolóbiztos megtagadta. Az indítványozó által tett kifogásokat követően a hitelezői igényeket nyilvántartásba vették, azonban az indítványozó költségei csak részben térültek meg. A felszámoló felhívás ellenére sem fizette meg a bíróság által megállapított költség és az indítványozónál felmerült költség különbözetét, ezért az indítványozó a felszámoló ellen kártérítési eljárást kezdeményezett, keresetét azonban az eljáró bíróságok elutasították.
Az indítványozó ezt követően bírósági jogkörben okozott kártérítés jogcímen indított pert a Fővárosi Törvényszék ellen, uniós jogszabályokba ütköző ítéletre hivatkozással, mivel az annak ellenére nem kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárást, hogy azt az indítványozó mind első, mind pedig másodfokon kérelmezte. Úgy látta továbbá, hogy a bíróság figyelmen kívül hagyta a letelepedés és vállalkozás szabadságára és a hatékony jogorvoslatra vonatkozó európai uniós jogszabályokat, mert az olyan tagállami intézkedés, amely egy másik tagállamban honos vállalkozás magyarországi fióktelepét elzárja a felszámoló jogellenes eljárása miatt az általa hitelezőként igénybe vett jogorvoslattal kapcsolatos költségei kárként való érvényesítésétől, sérti az EUMSz. 49. cikkét, továbbá a bíróság eljárása ellentétes volt a vonatkozó bírósági gyakorlattal és jogirodalmi állásponttal.
Keresetét és felülvizsgálati kérelmét az eljáró bíróságok elutasították, az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz. Álláspontja szerint az eljáró bíróságok megsértették a tisztességes eljáráshoz való jogát azzal, hogy kérelme ellenére nem kezdeményezték ügyében az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárását.
2. A döntés indokai
Az Alkotmánybíróság az indítvány érdemi vizsgálata során először áttekintette a törvényes bíróhoz való jog főbb alkotmányos szabályait, és az előzetes döntéshozatali kezdeményezéssel kapcsolatos alkotmánybírósági gyakorlatát, amelyeket végül összevetett az alkotmányjogi panasszal. Az Alkotmánybíróság felidézte továbbá, hogy az eddigi gyakorlatában már vizsgálta az előzetes döntéshozatali eljárás jellemzőit. A 26/2015. (VII. 21.) AB határozatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a magyar bíróság előzetes döntéshozatali eljárási kötelezettsége „az Európai Unióról szóló Szerződés 5. cikkéből, másrészt az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdéséből fakad” (Indokolás [15]). Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy az EUMSz. a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság között teremt kapcsolatot, a peres felek ugyan indítványozhatják előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését, de az eljáró bírónak diszkrecionális joga van annak eldöntésére, hogy megkeresi-e az Európai Bíróságot. Az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése a bíróság számára lehetőség, azonban az EUMSz. 267. cikk (3) bekezdése alapján, ha egy tagállam olyan bírósága előtt folyamatban lévő ügyben merül fel ilyen kérdés, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, e bíróság köteles az Európai Bírósághoz fordulni.
Az Alkotmánybíróság megjegyezte, hogy az Alaptörvény értelmezéséből levezethető az Alkotmánybíróság előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezési jogosultsága is, így különösen akkor, ha az előtte fekvő ügyben az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdése szerinti alapvető jogokkal és szabadságokkal való összhang, vagy Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogának korlátozására irányuló veszély merülne fel. E körben irányadónak tekinti a német Szövetségi Alkotmánybíróság gyakorlatát.
Hozzátette még az Alkotmánybíróság, hogy az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárását az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdésén alapuló intézményesített együttműködés részének tekinti. Az indítványozó azon kiindulópontja pedig, mely szerint az uniós jog értelmezése kapcsán az eljáró bíróság az Európai Bírósághoz fordulhat, nyilvánvalóan következik az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdéséből és az EUMSz. 267. cikkéből, így ha az eljáró bíróság ténylegesen kezdeményezte az előzetes döntéshozatalt, akkor ennek elbírálása során az Európai Bíróság is törvényes bírónak minősül. Ehhez kapcsolódóan az Alkotmánybíróság az Alaptörvényben biztosított hatáskörében eljárva az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezéséről hozott döntés alkotmányosságát vizsgálja, és ezzel a tisztességes eljáráshoz való jog biztosítása mellett az Alaptörvény E) cikkből eredő intézményi felelősségét is teljesíti. Ennek keretében az AB azt vizsgálja, hogy az eljáró bíróság megvizsgálta-e az ún. CILFIT-ügyben alkalmazott kritériumokat.
Márpedig a jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott kúriai ítélet részletes érvelést tartalmaz arra nézve, hogy az előzetes döntéshozatali eljárásban feltenni kívánt kérdés a jogvita szempontjából irreleváns volt: mivel a jogvita elbírálására az uniós jog nem volt irányadó, ezért nem is lehetett értelmezésre szoruló kérdés. Mindazonáltal az AB arra is utalt, hogy a Kúria az uniós jogi normák mellett az Európai Unió Bíróságának döntéseit is részletesen elemezte az ügyre vetítve. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványozó alkotmányjogi panaszát elutasította.
Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Sulyok Tamás volt.
