AB: diszkriminatív volt az illetéktörvény

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 79. § (2) bekezdésének 2012. december 31. napjáig hatályos „a megfizetett illeték a megfizetést követő öt éven belül téríthető vissza” tagmondata alaptörvényellenes volt. A döntéshez Salamon László fűzött különvéleményt.

1. Az alapügy

Az ügy indítványozója 2006. január 20-án haszonélvezeti jog alapítását is magába foglaló adásvételi szerződést kötött egy tetőtéri lakás megvásárlása érdekében. Az eladó egy gazdasági társaság, aki vállalta a tetőtérben kialakítandó lakás felépítését, egyúttal fenntartotta a tulajdonjogát a vételár teljes rendezéséig. Az ingatlan-nyilvántartásba az indítványozó tulajdonjoga nem került bejegyzésre, csupán a tulajdonjog-fenntartással történt eladásának a ténye. A szerződést a felek 2007-ben úgy módosították, hogy a haszonélvezeti jogot törölték.

Az indítványozó az adásvételi ügyletet illetékkiszabásra 2006. február 1-jén jelentette be. A Fővárosi Illetékhivatal fizetési meghagyással 441 111 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték, ezen belül ugyanennyi illetékelőleg megfizetésére kötelezte az indítványozót. Az adásvételi szerződés módosítása miatt az adóhatóság illetékkiszabási főosztálya az illetéket és ezzel együtt az illetékelőleget 630 000 Ft-ra emelte fel.

Az illetékelőleg-fizetési kötelezettségének az indítványozó két részletben eleget tett. Ugyanakkor az eladó működési körében felmerült problémák miatt az építkezés leállt, majd az eladó felszámolási eljárás alá került, amely több, mint hét év után az eladó törlésével zárult. A felszámolási eljárást követően a lakás új tulajdonosa és az indítványozó között létrejött megállapodás alapján törlésre került a tulajdonjog-fenntartással történt eladás ténye, ezért az indítványozó 2015. december 15-én illetékelőleg-visszatérítési kérelmet terjesztett elő az adóhatóságnál, amelyben arra való tekintettel kérte a visszterhes vagyonátruházási illetékelőleg visszautalását, hogy sosem szerzett tulajdonjogot.

Az első fokon eljárt adóhatóság 2016. február 15-én kelt határozatával az indítványozó kérelmét elévülésre hivatkozva elutasította, amelyet az indítványozó fellebbezése nyomán eljárt másodfokú adóhatóság helybenhagyott. Az adóhatóságok álláspontja szerint az Itv. azon szabályait kellett alkalmazni az indítványozó ügyében, amelyek az ügylet illetékkiszabásra történő bejelentésének a napján (2006. február. 1.) hatályosak voltak. Az ekkor hatályos 77/A. § (1) bekezdéséből és 79. § (2) bekezdéséből pedig az következik, hogy az illetékelőleg megfizetésétől számított öt éven belül, vagyis 2012. február 20-ig, illetve 2012. szeptember 19-ig lett volna lehetősége az indítványozónak a két részletben befizetett összeg visszatérítésének igénylésére.

Az indítványozó ezt követően kereseti kérelmet terjesztett elő a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál az adóhatósági határozatokkal szemben, de a bíróság a keresetét elutasította, a felülvizsgálat során eljáró Kúria pedig az ítéletet hatályában fenntartotta. Ezt követően az indítványozó alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.

Panaszában az indítványozó előadta, hogy a törvény rendelkezése szerint a meg nem fizette illeték bármikor törölhető volt, a megfizetett illeték ezzel szemben azonban csak a megfizetést követő öt éven belül volt visszatéríthető, így hátrányosabban alakult az illeték visszatérítési igénye azoknak, akik jogszabálykövető eljárást tanúsítva megfizették a kiszabott és esedékes illetéket, mint azoknak, akik az illetékfizetési kötelezettségüket eleve elmulasztották teljesíteni. Ezen túlmenően az indítványozó a tulajdonhoz való joga sérelme mellett kiemelte, hogy esetében tetten érhető a diszkrimináció, mivel az eladó több olyan magánszeméllyel is kötött adásvételi szerződést, akik az illetékelőleget nem fizették meg, és végül a szabályozásnak köszönhetően illetékfizetési kötelezettségük törlésre került, valamint olyanokkal is, akik az illetékelőleget csak több éves késedelemmel fizették meg, és így számukra azt az adóhatóság visszatérítette.

2. A döntés indokai

Jelen ügyben az indítványozó állított sérelmének a lényege úgy foglalható össze, hogy annak ellenére sem tudta megfelelő jogcímmel rendelkezve az objektív határidőn belül visszaigényelni az általa jogszerűen megfizetett vagyonátruházási illetékelőleget, hogy sosem szerezte meg az ingatlan tulajdonjogát, tehát sosem keletkezett tényleges vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettsége. A visszatérítési kérelem sikertelenségének az oka olyan körülményre vezethető vissza (az eladó felszámolásának az elhúzódására), amelynek az öt éves objektív határidőn belül való befejezésére az indítványozónak befolyása nem volt. Ez a helyzet az Alkotmánybíróság mérlegelése szerint alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vetett fel, ami azt jelenti, hogy csak érdemi vizsgálat alapján volt eldönthető az, hogy az indítvánnyal támadott határidő a tulajdonhoz való jogot, illetve a diszkrimináció tilalmát sértő módon akadályozta-e, hogy az indítványozó számára az illetékelőleget visszatérítsék a vagyonszerzés elmaradása ellenére.

Vizsgálata során az AB emlékeztetett arra, hogy az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése alapján „[a] törvény előtt mindenki egyenlő.” E szabályból az következik, hogy valamely megkülönböztetés alaptörvény-ellenessége akkor állapítható meg, ha a jogszabály alkotmányos indok nélkül tesz különbséget a szabályozás szempontjából egymással összehasonlítható helyzetben lévő – ún. homogén csoportba tartozó – jogalanyok között.

Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a jelen ügy vonatkozásában a kérelemre nyitva álló határidő szempontjából a visszatérítésre jogosult alanyok homogén csoportot alkotnak. Mindazon ismérvek, amelyek elválasztják e személyeket a törlésre jogosultaktól, ugyanolyan erősen össze is kötik őket/azokat. Mindannyian az illetékelőleg alanyai, jogszerűen jártak el, befizették a kiszabott összeget, ezzel a törvényi határidő kezdetét vette, majd megnyílt a visszatérítéshez való joguk, amit kérelem benyújtásával érvényesíteni is kívántak. Az egyetlen megkülönböztető ismérv közöttük a kérelem benyújtásának az időpontja, ami teljes mértékben eseti jellegű jogi tény. Ez az időpont annak esetlegessége miatt nem alkalmas arra, hogy az Alkotmánybíróság csoportképző ismérvként kezelje. Így összehasonlítható egymással például az a személy, aki az ötödik év utolsó napján, és az, aki a rá következő napon nyújtja be az illetékelőleg visszatérítésére irányuló kérelmét. Mindezek alapján az AB megállapította, hogy a sérelmezett szabályozás észszerű indok nélkül tett különbséget a visszatérítésre jogosult alanyok homogén csoportján belül, és megállapította a szabályozás alaptörvény-elleneségét, továbbá alkalmazási tilalmat rendelt el a folyamatban lévő ügyekben.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Szabó Marcel volt.

---