Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az egyszerű okiratnak törvényben meghatározott alaki bizonyító ereje nincs, anyagi bizonyító ereje a bíróság mérlegelésétől függ. Ha az eredeti okirat az annak becsatolására köteles fél érdekkörében megsemmisült, annak hiányát a bizonyító fél terhére kell értékelni – a Kúria eseti döntése.
Ami a tényállást illeti, az ügyvéd foglalkozású alperes látta el az engedményező védelmét egy büntetőügyben. Köztük a díjazást tekintve olyan írásos megállapodás született, hogy az engedményező megfizetett 1 500 000 forint munkadíjat és 5 000 000 forint sikerdíjat, azzal, hogy a sikerdíj abban az esetben járt, ha az engedményezőt felmentik. Elmarasztaló ítélet esetén az alperes a sikerdíjat egy összegben, nyolc napon belül tartozott visszafizetni. A pénzátadásról egyetlen okirat készült. A büntetőeljárás az engedményező jogerős marasztalásával zárult. A felperes mint engedményes és az engedményező között engedményezési szerződés jött létre, melynek keretében az engedményező a sikerdíj 5 000 000 forintja erejéig fennálló követelését ellenérték fizetése nélkül a felperesre engedményezte (aki egyben az engedményező élettársa volt).
A felperes az 5 000 000 forint és kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes ellenkérelme szerint a felperes által követelt összeget az átvételt követő pár napon belül visszafizette. Ezt tartalmazza álláspontja szerint az engedményező által aláírt megbízás és tényvázlat elnevezésű irat.
Az első- és másodfokú eljárás
Az elsőfokú bíróság elutasította a keresetet. Az eljárás során a bíróság csak az egyik tanúvallomását talált elfogulatlannak. Nyilatkozata valóságtartalmát a megbízás és tényvázlat kézzel írott tartalma is alátámasztotta, amit az engedményező is aláírt. Az engedményező a megbízás és tényvázlat irattal kapcsolatban azt adta elő, hogy a kézzel írott rész utólag került rá, bár a megbízási tényvázlaton lévő aláírás valódiságát nem vitatta. A kirendelt szakértő szerint igazságügyi okmányszakértői módszerekkel nem állapítható meg, hogy a vizsgált okiraton valamennyi kézírás azonos időben készült-e. A bíróság álláspontja szerint azt a felperesnek kellett bizonyítani, hogy az okirat keretezett részébe foglalt nyilatkozatok az engedményező aláírását követően kerültek az okiratra. Az igazságügyi szakértő okmányszakértői módszerekkel nem tartotta megállapíthatónak, hogy a kézírások azonos vagy eltérő időben készültek, így ennek bizonyítatlanságát az elsőfokú bíróság a felperes terhére értékelte. A lefolytatott bizonyítási eljárás során a perben felajánlott többi bizonyíték értékelésével arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a sikerdíjat az engedményezőnek visszafizette.
A másodfokú bíróság megváltoztatta az ítéletet és kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek az 5 000 000 forintot és annak kamatát. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság abból helyesen indult ki, hogy az alperest terhelte annak kétséget kizáró bizonyítása, hogy az engedményezőtől kapott sikerdíjelőleget a kifizetés feltételeként meghatározott eredmény meghiúsulása előtt visszafizette, míg a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az okirat keretezett részébe foglalt nyilatkozatok az engedményező által történt aláírást követően kerültek az okiratra. A bíróság úgy látta, a felperes a rá háruló bizonyítási kötelezettségnek az alperesi magatartás miatt nem tudott eleget tenni. A bizonyítás sikerének feltétele ugyanis a megbízás és tényvázlat megnevezésű dokumentum megléte volt, ami az alperes érdekkörében megsemmisült. A bíróság szerint, ha az alperes abban a hiszemben is volt, hogy az alapeljárás jogerősen befejeződött, az ügyvéd foglalkozású alperestől elvárható lett volna, hogy az egyetlen példányban létező eredeti okiratot, különös tekintettel a magas pertárgyértékre, megőrizze. A bíróság a bizonyítékok mérlegelése körében nem tehetett mást, mint hogy az eredetben megsemmisített okirat keretezett részét figyelmen kívül hagyta. A tanúkkal kapcsolatban kiemelte, hogy pusztán a baráti viszony nem jelenti azt, hogy a tanútól ne lenne elfogulatlan nyilatkozat elvárható. Összességében megjegyezte, hogy egyik tanú nyilatkozata sem volt alkalmas arra, hogy kétséget kizáróan alátámassza a peres felek előadását. Egyéb bizonyítékok hiányában kizárólag az az okirat állt rendelkezésre, ami azt tartalmazta, hogy az alperes átvett 5 000 000 forintot az engedményezőtől, az nem nyert bizonyítást, hogy azt az alperes az engedményezőnek visszafizette volna.
A felülvizsgálati kérelem tartalma
Az alperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A Kúria megállapításai
A Kúria hangsúlyozta, hogy a Pp. a szabad bizonyítás elvét fogalmazza meg, de ez csak annyit jelent, hogy a bíróság a polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás felderítésére alkalmas. E rendelkezések nem érintik a törvényes vélelmeket, ideértve azokat a jogszabályokat is, amelyek szerint valamely körülményt az ellenkező bizonyításáig valónak kell tekinteni. Mind a felperesnek, mind az alperesnek lehetősége volt az álláspontja alátámasztásául szolgáló bizonyítékokat megjelölni, bizonyítási indítványt tenni. Megállapította, hogy a szabad bizonyítás elve nem sérült; amit az alperes valójában sérelmezett, az a jogerős ítéletben megnyilvánuló bizonyítást mérlegelő tevékenység volt.
Kiemelte, hogy a másodfokú bíróság a tanúvallomásokat egybevetette, és megindokolta, hogy miért jutott arra a következtetésre, hogy egyik tanú vallomása sem alkalmas arra, hogy kétséget kizáróan alátámassza a peres felek előadását. Ez a bírói mérlegelés nem volt sem iratellenes, sem okszerűtlen. Nem vitatott felperesi állítás volt, hogy az alperes 5 000 000 forint sikerdíjat átvett. Ezt az alperes elismerte. Vitás az volt, hogy azt az alperes az általa állított módon visszafizette. Az alperes a visszafizetés ténye bizonyítására csatolta a Megbízás és tényvázlat (polgári ügyre) megnevezésű iratot, aminek tartalma szerint az engedményező az 5 000 000 forintot az alperestől hiánytalanul átvette. A felperes és a tanúként kihallgatott engedményező előadása az volt, hogy az okiratnak a pénzvisszafizetést tartalmazó szövegrésze azt követően került az okiratra, hogy azt az engedményező aláírta. A Kúria kiemelte, hogy az irat nem minősül teljes bizonyító erejű magánokiratnak, mivel az irányadó Pp.-ben szabályozott kritériumoknak nem felel meg. Teljes bizonyító erejű az okirat, ha ügyvéd (jogtanácsos) az általa készített okirat szabályszerű ellenjegyzésével bizonyítja, hogy a kiállító a nem általa írt okiratot előtte írta alá, vagy aláírását előtte saját kezű aláírásának ismerte el, illetőleg a kiállító minősített elektronikus aláírásával aláírt elektronikus okirat tartalma az ügyvéd által készített elektronikus okiratéval megegyezik. A bírósághoz benyújtott okiraton az alperes mint ügyvéd ellenjegyzése nem szerepel, tehát az nem teljes bizonyító erejű magánokirat.
A benyújtott irat egyszerű okirat, aminek törvényben meghatározott alaki bizonyító ereje nincs. Anyagi bizonyító ereje a bíróság mérlegelésétől függ: attól, hogy az adott körülmények között annak milyen jelentőséget tulajdonít. Az okiratban foglalt nyilatkozat tartalmi valóságát – figyelemmel arra, hogy azt a felperes kétségbe vonta – az alperesnek kellett volna bizonyítani, mivel az ő érdekében áll, hogy a sikerdíj visszafizetését a bíróság valónak fogadja el. A bizonyítás nem történt meg, és mert alperesi érdekkörben az eredeti okiratot megsemmisítették, ez már el sem végezhető. Az eredeti okirat hiányát a becsatolásra köteles bizonyító fél terhére kellett értékelni. Önmagában az okirat archivált másolata a visszafizetést nem bizonyítja. A jogerős ítélet ezért a bizonyítékok helyes mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy a visszafizetés ténye nem állapítható meg, így a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Az ismertetett döntés (Kúria Pfv. V. 21.880/2018.) a Kúriai Döntések 2020/9. számában 271. szám alatt jelent meg.
Releváns jogszabályhely: 1952. évi III. törvény 191. § (1) bekezdés, 199. §.
