Emberi Jogok az EJEB gyakorlatában IV. – A kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalma

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Élethez való, tisztességes eljáráshoz való jog, mozgásszabadság, kártalanításhoz való jog bírói hiba esetén – csak néhány olyan fogalom, amely jelen műben kibontásra vár. A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Emberi jogi kézikönyv az EJEB gyakorlata alapján című kiadványban Dr. Dudás Dóra Virág egészen az alapoktól építi fel az Emberi Jogok Európai Egyezményének megismerését, rendszerét, kialakulási körülményeit, fejlődését, alapértékeit és fókuszát, kikényszerítési mechanizmusát, azt, hogy az Egyezményt hogyan kell alkalmazni. Betekintést nyújt a strasbourgi bíróság szerepéről és működéséről, továbbá elmélyül az abszolút, erős, minősített, gyenge, kiegészítő jogok magyarázatában. Az alábbiakban a műnek a kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmának témakörével foglalkozó részéből olvashatnak egy részletet.

„3. cikk – Kínzás tilalma – Senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.”

A kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalma a demokratikus társadalmak egyik legfontosabb értéke. Nyomban az élethez való jogot követően, az Egyezmény 3. cikkében rögzített tömör parancsa olyannyira abszolút természetű, hogy az Egyezmény 15. cikke értelmében még háború vagy szükséghelyzet esetén sem lehet alóla kivételt tenni, és az EJEB gyakorlata szerint semmiféle mérlegelési mozgástere nincs az államoknak abban, hogy alkalmaznak-e ilyen bánásmódot. Annak megítélése változhat ugyan – és változott is az idők folyamán –, hogy mi minősül kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak, ami azonban az EJEB gyakorlata értelmében annak minősül, az minden körülmények között tilos, mert az ember méltó természetével teljességgel ellentétes. Ezért a 3. cikk nem is tartalmaz kivétel szabályt, bár a 2. cikkben említett esetek bizonyos körülmények között itt is életre hívhatók.

1. A jog tartalma

A 3. cikkből fakadó negatív kötelezettség a kínzástól, embertelen, megalázó bánásmódtól vagy büntetéstől való tartózkodás, pozitív kötelezettség pedig az ilyen bánásmód elleni védelem megfelelő jogi szabályozással, védőintézkedésekkel, kivizsgálással és felelősségrevonással.

Ez a szerkezet a 2. cikkéhez hasonló, azzal a különbséggel, hogy a 3. cikk szövegszerűen csak a meg nem engedett bánásmód tilalmát tartalmazza, míg valamennyi pozitív kötelezettséget az EJEB olvasott bele, a 2. cikk mintájára. A tilalom abszolút természetének hangsúlyozása érdekében kivétel szabály sem került a 3. cikkbe. Azt csak rendkívül ritka esetben lehet beleolvasni, az élethez való jog alóli kivételek analógiájára.

2. A védelem tárgya

A 3. cikk tárgya az emberi méltóság és a testi épség védelme. Az élethez való joghoz hasonlóan ez a védelem is kizárólag emberekre vonatkozik, nem pedig egyéb élőlényekre vagy jogi személyekre.

Az emberi méltóság azt jelenti, hogy minden emberi lénynek joga van ahhoz, hogy puszta léténél fogva értékeljék és tiszteletben tartsák. A testi épség pedig az ember fizikai testének sértetlenségét, valamint azt jelenti, hogy minden embernek joga van ahhoz, hogy maga rendelkezzen a saját teste fölött.

3. A tiltott bánásmód formái

Az emberi méltóság és testi épség elleni súlyos támadások megvalósítják a 3. cikk sérelmét. Mindegy, hogy kínzás, embertelen vagy megalázó-e a kifogásolt bánásmód, azonos módon bekövetkezik az egyezménysértés. Csak az adott állam presztízse és az áldozatnak megítélt jóvátétel összege szempontjából van jelentősége, hogy az EJEB kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak minősít-e egy magatartást.

Annak megítélése, hogy mi minősül kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek, változott az idők folyamán. Az egyes társadalmak és kultúrák, de maguk az egyének is eltérően ítélhetik meg, hogy mi az, ami már nem elfogadható. Európán belül azonban egységesült a megközelítés, és az egységesítést szolgálja az EJEB gyakorlata is, amely egyre szigorúbban ítéli meg az emberi méltóság és testi épség elleni támadásokat. Így, ami egykor még csak embertelen bánásmódnak minősült, azt ma már kínzásként értékelheti,[1] és embertelennek vagy megalázónak tekint már olyasmit is, amit korábban nem ítélt egyezménysértőnek. A tűrésküszöb tehát egyre alacsonyabb.

A vonatkozó tűrésküszöb de minimis szabályként nyert megfogalmazást az EJEB gyakorlatában. E szerint ahhoz, hogy egy rossz bánásmód a 3. cikk hatálya alá essen, el kell érnie egy minimum súlyossági szintet. Ez a súlyossági szint nem állandó, hanem az eset összes körülményétől, így a bánásmód tartamától (pl. folyamatos vagy ismétlődő), fizikai és mentális hatásától, valamint egyes esetekben az áldozat nemétől, életkorától és egészségi állapotától is függ.[2] Figyelembe kell venni a bánásmód vagy büntetés természetét és körülményeit, valamint végrehajtásának módját és mikéntjét is annak megítéléséhez, hogy eléri-e a minimum súlyossági szintet.[3]

A de minimis szabály relatív természetéből és a joggyakorlat alakulásából (az Egyezmény „élő jog” természetéből) következően az EJEB nem adott egyértelműen meghatározott definíciót arra nézve, hogy mi minősül kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak. Az egyes ügyekben adott meghatározásait utóbb felülírta, bővítette, módosította az eset megítélésétől függően. Döntéseiből azonban leszűrhető, hogy jelenleg mit kell kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak tekinteni, és hogy milyen ismérvek alapján lehet-e három kategóriát elhatárolni egymástól. Ezen elhatárolási törekvések ellenére is el kell azonban fogadni, hogy az egyes kategóriák egymásba csúszhatnak, és hogy a tilalom szempontjából nincs jelentősége, melyikük valósult meg. Olykor az EJEB sem végez precíz besorolást, hanem összefoglalóan a 3. cikkbe ütköző bánásmódot állapít meg.

Az egyes tiltott magatartásformák elhatárolásánál kiindulópont lehet az EJEB azon megfigyelése, miszerint minden kínzás egyben embertelen és megalázó bánásmód, és minden embertelen bánásmód egyben megalázó is.[4] A legnagyobb kategória tehát a megalázó bánásmód, amelyen belül egy kisebb halmaz az embertelen bánásmód, mindkettőn belüli még kisebb kategória pedig a kínzás.

3.1. Kínzás

A kínzás különösen súlyos és kegyetlen, akaratlagosan elkövetett embertelen bánásmód, amely szándékoltan okoz nagyon súlyos (very severe) testi és/vagy lelki fájdalmat vagy szenvedést.

Korábban az EJEB csak az olyan kegyetlenségeket tekintette kínzásnak, amelyek valamely konkrét cél (pl. információ vagy vallomás kicsikarása, büntetés kimérése vagy megszégyenítés) érdekében történtek.[5] Ám utóbb belátta, hogy a kínzásnak nem feltétlenül eleme a konkrét célzat. Elég, ha maga a kegyetlenség szándékos, nem szükséges, hogy bárminek is az elérését szolgálja. E szándékosságon pedig azt kell érteni, hogy bizonyos készülésre és erőfeszítésre van szükség a kivitelezéséhez (míg az embertelen bánásmód puszta hanyagsággal is megvalósulhat).[6]

A kezdeti időkben az EJEB igen súlyos testi és lelki szenvedést is megkövetelt ahhoz, hogy valamit kínzásnak minősítsen.[7] Az enyhülést a Salmouni ügy hozta, amelytől kezdve már jóval alacsonyabban húzta meg a tűréshatárt. Ebben az ügyben már kínzásnak ítélte a fogvatartott verését, orális szexre kényszerítését, forrasztólámpával és fecskendővel való fenyegetését, holott mindezek összessége még csak embertelen bánásmódnak minősült volna a korábbi gyakorlata alapján.[8]

Példák fizikai kínzásra a „falaka” (a talpak verése) vagy a test teljes összeverése,[9] a „palesztin akasztás” (felfüggesztés hátrakötözött kéznél fogva),[10] a hatósági személy által elkövetett szexuális erőszak (akár csak egyszeri aktus),[11] a fogvatartott kegyetlen módszerrel történő kényszertáplálása,[12] valamint az elektromos sokkolás vallomás kicsikarása érdekében.[13]

Olyan eddig nem volt, hogy az EJEB pusztán lelki szenvedés alapján, fizikai szenvedés nélkül megállapított volna kínzást. A fizikai erőszakkal kombinált lelki kínzás eseteire volt példa azonban fogvatartottak esetében a szemek bekötése,[14] a családtagok bántalmazásával való fenyegetőzés,[15] a meztelenül való felvonultatás,[16] a megjátszott kivégzés,[17] továbbá a kivégzéstől való félelem a halálsoron.[18]

A nagyfokú feszültség és érzelmek hatása alatt történő rövid idejű elkövetés az ellen hat, hogy az EJEB kínzásnak ítéljen egy adott cselekményt.[19]

 3.2. Embertelen bánásmód

Az embertelen bánásmód testi sértést, avagy nagyfokú (intense) testi vagy lelki szenvedést okozó rossz bánásmód.[20] Következményében enyhébb a kínzásnál (nem nagyon súlyos, hanem csak nagyfokú a kiváltott szenvedés), és nem szükséges hozzá a szenvedés vagy embertelenség akaratlagos kívánása.[21]

Puszta lelki szenvedés okozása is minősülhet embertelen bánásmódnak, testi szenvedés okozása nélkül. Ilyen lehet például a kínzással való valós és közvetlen fenyegetés,[22] a pszichés vallatási technikák,[23] a lakóhely lerombolása más hajlék biztosítása nélkül,[24] valamint egy közvetlen családtaggal szembeni durva bánásmód.[25]

Az embertelen bánásmód azonban fizikai formát is ölthet, például tettlegesség, szexuális erőszak, gyermekbántalmazás, embertelen fogvatartási körülmények, vagy valamely külföldi olyan országba való kiadatása vagy kiutasítása formájában, ahol rossz bánásmód valós veszélye fenyeget.

Tettlegességre az EJEB elé került ügyek többségében fogvatartásban vagy rendőrségi őrizetben, többnyire vallatás során került sor. A korai ügyekben az EJEB a súlyos, ma már feltétlenül kínzásként kezelendő vallatási technikákat tekintette embertelen bánásmódnak.[26] Később a fogvatartott személyekkel szembeni erőszak tekintetében szigorodott az álláspontja. Kimondta, hogy bármely fizikai erőszak, amelyet nem az áldozatának saját viselkedése tesz „feltétlenül szükségessé”, csökkenti az emberi méltóságot, és ezért sérti az Egyezmény 3. cikkét.[27] Bármely rendőr, börtönőr vagy más hasonló személy által elkövetett bántalmazás embertelen bánásmódnak minősülhet, ha nem a 2. cikk 2. bekezdésben meghatározott valamely legitim célt (pl. szökés megakadályozását) szolgálja, és az okozott szenvedés túlmegy a szabadságmegvonással általában együtt járó szinten.[28]

Az őrizetbevétel vagy fogvatartás során megvalósított rossz bánásmóddal kapcsolatban hasonlóak a bizonyítási szabályok, mint az élet elvételénél. Orvosi és egyéb bizonyítékok szükségesek a sérülés igazolásához.[29] Ha a fogvatartott egészsége megromlott, avagy rajta testi sértés vagy pszichés trauma jelei láthatók, a fogvatartást foganatosító szervet terheli annak bizonyítása, hogy mindez nem a fogvatartás tartalmával vagy tényével függ össze. Ha pedig a rossz állapot összefüggésben van a fogvatartással, az államot terheli annak bizonyítása, hogy a fogvatartó szerv nem alkalmazott erőszakot, vagy, hogy az alkalmazott erőszak nem „túlzott”, hanem „feltétlenül szükséges” volt.[30] Eredetileg továbbá az embertelen bánásmód viszonyában került kimondásra az élethez való jognál már említett azon szabály, hogy ha valaki jó egészségben kerül őrizetbe vagy fogvatartásba, ám szabadulásakor sérülés nyomait viseli, az állam kötelezettsége, hogy erre elfogadható magyarázatot adjon.[31] Rendszeres orvosi vizsgálat szükséges a fogvatartás teljes tartama alatt, a szabadításkori nem elegendő.[32] Az „autóajtó” magyarázat sem meggyőző.[33] Folyamatosan és naprakészen dokumentálni kell az őrizetbe vett személlyel kapcsolatos eseményeket annak érdekében, hogy bizonyítható legyen a megfelelő bánásmód.[34]

A szexuális erőszak enyhébb (nem különösen kegyetlen) formái nem kínzásként, hanem embertelen és megalázó bánásmódként értékelhetők.[35] Az állam 3. cikk megsértéséért való felelősségét veti fel az ilyen erőszak, ha közhatalmat gyakorló személy követi el, vagy ha a magánszemély által elkövetett erőszak nem büntetendő vagy nem von maga után kellő büntetést.[36]

A korai időkben az EJEB tipikusan embertelen bánásmódnak tekintette a rossz fogvatartási körülményeket, azonban ma már – kevés kivételtől eltekintve[37] – inkább a megalázó bánásmód körébe sorolja az ilyen eseteket, a szenvedés helyett a megaláztatásra helyezve a hangsúlyt. Olyan is előfordul továbbá, hogy nem különíti el a két kategóriát, hanem együttesen embertelen, megalázó bánásmódot állapít meg az elégtelen börtönviszonyok kapcsán. A fogvatartottak megfelelő orvosi ellátásának hiánya azonban embertelen bánásmód, ha következtében egészségügyi vészhelyzet vagy komoly és elhúzódó fájdalom keletkezik.[38]

A strasbourgi esetjogban nincs éles különbség embertelen bánásmód és embertelen büntetés között. A büntetéseket magukban foglaló ügyekben az EJEB gyakran összevontan állapítja meg az embertelen bánásmódot és büntetést.[39] Önmagában egy bíróság által bűncselekmény elkövetése miatt kiszabott büntetés nem sérti a 3. cikket, azonban hosszánál vagy végrehajtási módjánál fogva minősülhet embertelennek.[40]

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

[1] Az 1978-ban meghozott Írország ítéletben például az EJEB az ún. „öt vallatási technikát” (falhoz állítás, csuklyázás, zajnak kitétel, alvás-, étel- és italmegvonás) csak embertelen bánásmódnak tekintette, mert a kínzás megállapításához hiányolta a szenvedés intenzitását.

[2] Írország ítélet, 162. bekezdés.

[3] Soering ítélet, 100. bekezdés.

[4] „Görög ügy” (Dánia, Norvégia, Svédország, Hollandia kontra Görögország), 3321/67, 3322/67, 3223/67, 3344/67, 1969.XI.5.

[5] Denizci kontra Ciprus, 25316-25321/94 és 27207/95, 2001.VIII.23.

[6] Aksoy kontra Törökország, 37546/08, 1996.XII.18., 64. bekezdés.

[7] Lásd az 1978-as Írország ítéletet, amelyben az EJEB az „öt vallatási technikát” még csak embertelen bánásmódnak minősítette.

[8] Selmouni kontra Franciaország, 25803/94, 1999.VII.28.

[9] A „görög ügyben” hozott ítélet.

[10] Aksoy ítélet.

[11] Aydin kontra Törökország [GC], 23178/94, 1997.XI.25.

[12] Nevmerzhitsky kontra Ukrajna, 54825/00, 2005.IV.5.

[13] Mikheyev kontra Oroszország, 77617/01, 2006.I.26.

[14] Aydin ítélet.

[15] Akkoc kontra Törökország, 22947/93 és 22948/93, 2000.X.10.

[16] Aydin ítélet.

[17] Ilascu és mások kontra Moldávia és Oroszország [GC], 48787/99, 2004.VII.8.

[18] Ilascu és mások ítélet.

[19] Egmez kontra Ciprus, 30873/96, 2000.XII.21., 78. bekezdés.

[20] Kudla kontra Lengyelország [GC], 30210/96, 2000.X.26, 92. bekezdés.

[21] Írország ítélet, Denizci ítélet.

[22] Campbell és Cosans kontra Egyesült Királyság, 7511/76, 7743/76, 1982.II.25., 26. bekezdés.

[23] Lásd az Írország ítéletet az „öt vallatási technika” kapcsán.

[24] Selcuk és Asker kontra Törökország, 23184/94, 23185/94, 1998.IV.24.

[25] Mubilanzila Mayeka és Kaniki Mitunga kontra Belgium, 13178/03, 2006.X.12.

[26] Lásd az Írország ítéletet és a „görög ügyben” született ítéletet.

[27] Ribitsch kontra Ausztria, 18896/91, 1995.XII.4., 38. bekezdés.

[28] Ribitsch ítélet.

[29] Ribitsch ítélet.

[30] Satik és mások kontra Törökország, 31866/96, 2000.X.10.

[31] Selmouni ítélet, 87. bekezdés.

[32] Algür kontra Törökország, 32574/96, 2002.X.22.

[33] Ribitsch ítélet.

[34] Zayev kontra Oroszország, 36552/05, 2015.IV.16.

[35] Aydin ítélet.

[36] M. C. kontra Bulgária, 39272/98, 2003.XII.4.

[37] Lásd pl. az orvosi ellátással és a magánzárkával kapcsolatos eseteket.

[38] McGlinchey és mások kontra Egyesült Királyság, 50390/99, 2003.IV.29.

[39] Pl. Keenan ítélet.

[40] Lásd a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés, vagy a kegyetlen módon kivitelezett halálbüntetések esetét.