Jogszabályfigyelő 2024 – 19. hét
Alábbi cikkünkben a 2024/50–53. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos tevékenységek ellátásának szabályszerűségét értékelte az Állami Számvevőszék a 2020. év vonatkozásában, az ellenőrzésben elkészült a jelentéstervezet és befejeződött annak minőségbiztosítása. Az ellenőrzés megállapításai vonatkozásában az ellenőrzött szervezetek vezetőit észrevételezési jog illeti meg.
Az Állami Számvevőszék (továbbiakban: ÁSZ) évente, így 2020 vonatkozásában is értékelte az állami vagyon felett tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek tulajdonosi joggyakorlásának szabályszerűségét. Ellenőrzött szervezetek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a Nemzeti Földügyi Központ, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Az Országgyűlés felé történő beszámolás tekintetében a Nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.
Az ellenőrzés utóellenőrzést is tartalmazott. Ennek keretében az ÁSZ az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos tevékenységek 2018-ra vonatkozó ellenőrzéséről készült, (19202 számú) jelentés javaslatainak és megállapításainak hasznosulását értékelte az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., valamint az Országos Kórházi Főigazgatóság (Állami Egészségügyi Ellátó Központ jogutódja) vonatkozásában.
Az ellenőrzöttek részére az ÁSZ az ellenőrzés megállapításai vonatkozásában észrevételezési jogot biztosít az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény előírásaiban foglaltaknak megfelelően. Ezért az ÁSZ az ellenőrzött szervezetek vezetői és a felelősként megjelölt személyek részére megállapításait megküldte. Ha az ellenőrzöttek élni kívánnak jogukkal, az ellenőrzés megállapításaira tizenöt napon belül írásban tehetnek észrevételt. Az ÁSZ a határidőben beérkezett észrevételeket értékeli és az elfogadott észrevételeket figyelembe veszi a számvevőszéki jelentés összeállításakor. Garanciális szabály, hogy a figyelembe nem vett észrevételeket a Számvevőszék a jelentésében feltünteti és megindokolja, hogy azokat miért nem fogadta el.
Alábbi cikkünkben a 2024/50–53. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.
Az Országgyűlés 2024. április 30-án szavazta meg az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A salátatörvény számos jogszabályt módosít, többek között a közjegyzőkről, a bírósági végrehajtásról, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a polgári perrendtartásról szóló törvényt.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!