Jogszabályfigyelő 2020 – 9. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkünkben a 2020/28–33. számú Magyar Közlönyök újdonságai közül válogattunk.

áE heti összeállításunkban a kormányhivatalok működésével összefüggő módosításokról, valamint a kapcsolattartás végrehajtása iránti nemperes eljárás 2020. március elsejétől hatályos újabb, illetve a hatálybalépés előtt módosított szabályairól olvashatnak.

 

Tartalom:

A kormányhivatalok működésével összefüggő módosítások

Költségfeljegyzési jog a kapcsolattartás végrehajtása iránti nemperes eljárásban

A kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti eljárás

 

A kormányhivatalok működésével összefüggő módosítások

Pontosan negyven kormányrendelet módosítását tartalmazza az alábbiakban hivatkozott, 2020. február 29. napján kihirdetett, a kormányhivatalok működését érintő első rendeletcsomag. A módosítások többsége gyakorlatilag szövegcserés módosítás, ezek között azonban megbújnak érdemi változások is. A rendeletcsomag – néhány kivétellel – 2020. március elsején lép hatályba.

Ugyanezen a napon és ugyancsak a Magyar Közlöny 2020/33. számában, ráadásul ugyanazon cím alatt megjelent egy másik kormányrendelet is, amely szintén a kormányhivatalok működésével kapcsolatos módosításokat tartalmaz. Ebben a rendeletcsomagban [31/2020. (II. 29.) Korm. rendelet] 22 további kormányrendelet módosítása szerepel, amelyek – egy kivétellel – ugyancsak 2020. március elsején lépnek hatályba.

Joganyag: 30/2020. (II. 29.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosítás; 31/2020. (II. 29.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról

Módosította:

Megjelent: MK 2020/33. (II. 29.)

Hatályos: 2020. 03. 01., 2020. 03. 02., 2020. 07. 01., 2020. 09. 01. [30/2020. (II. 29.) Korm. rendelet]; 2020. 03. 01., 2020. 09. 01. [31/2020. (II. 29.) Korm. rendelet]

Megjegyzés: több kormányrendelet módosítását tartalmazó két rendeletcsomag

Költségfeljegyzési jog a kapcsolattartás végrehajtása iránti nemperes eljárásban

A polgári nemperes eljárások szabályainak a módosításával összhangban 2020. március elsejétől a költségfeljegyzési jog kedvezményének a hatályát a kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti nemperes eljárásra is kiterjesztette a Parlament az alábbiakban hivatkozott törvénymódosítással.

Joganyag: 2017. évi CXXVIII. törvény a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról

Módosította: 2020. évi I. törvény

Megjelent: MK 2020/30. (II. 26.)

Hatályos: 2020. 03. 01.

Megjegyzés: kis terjedelmű módosítás

A kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti eljárás

A 2020. évi I. törvény még a hatálybalépése előtt módosította az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvénynek azon szakaszát, amely beiktatta a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló 2017. évi CXVIII. törvény 7/A. alcímét (és amely a kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti eljárás szabályait állapította meg). A most tárgyalt módosítás következtében tehát a kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti eljárás szabályai új szöveggel léptek hatályba 2020. március 1. napjával.

Változás, hogy az eredeti szöveggel ellentétben az eljárás lefolytatására csak a kapcsolattartással érintett gyermek lakóhelye (tartózkodási helye) szerinti bíróság rendelkezik illetékességgel (a jogosult lakóhelye/tartózkodási helye szerinti bíróság viszont nem.)

Joganyag: 2017. évi CXVIII. törvény bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló

Módosította: 2020. évi I. törvény

Megjelent: MK 2020/30. (II. 26.)

Hatályos: 2020. 03. 01.

Megjegyzés: kis terjedelmű módosítás


Kapcsolódó cikkek

2020. február 24.

Jogszabályfigyelő 2020 – 8. hét

Alábbi cikkünkben, tekintve, hogy a 2020/23–27. számú Magyar Közlönyökben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, az elfogadásra váró törvényjavaslatok közül válogattunk.
2020. február 17.

Jogszabályfigyelő 2020 – 7. hét

Alábbi cikkünkben, tekintve, hogy a 2020/21–22. számú Magyar Közlönyökben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, a Parlament és a Kúria honlapjáról válogattunk.