Jogszabályfigyelő 2021 – 18. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkünkben a 2021/78–83. számú Magyar Közlönyök legfontosabb újdonságai közül válogattunk.

E heti összeállításunkban a koronavírus-járvánnyal és a védelmi intézkedések feloldásával kapcsolatos jogszabályok mellett a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának a létrehozásáról, illetve a védjegyek, földrajzi árujelzők, a szerzői jogok és a közös jogkezelés szabályainak a módosításáról is olvashatnak.

 

Tartalom:

  1. Versenyképesség-növelő támogatás
  2. Védelmi intézkedések feloldásának negyedik fokozata
  3. Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága
  4. Védjegyek, földrajzi árujelzők
  5. Szerzői jogok és a közös jogkezelés szabályainak a módosítása
  6. Kilakoltatási moratórium meghosszabbítása
  7. Védettségi igazolványok kölcsönös elfogadása 

 

Versenyképesség-növelő támogatás

Magyarországi székhellyel rendelkező, legalább 50 főt foglalkoztató közép-, nagyvállalkozások részére állapít meg uniós támogatást az alábbiakban hivatkozott módosítás. A támogatás a 7/2020. (IV. 16.) KKM rendelet 3. számú melléklete szerinti tevékenységekhez vehető igénybe. Változtak továbbá versenyképesség-növelő támogatás tekintetében vállalt beruházás keretében beszerzett tárgyi eszközökre és immateriális javakra vonatkozó szabályok.

  • Joganyag: 7/2020. (IV. 16.) KKM rendelet a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásról
  • Módosította: 11/2021. (V. 9.) KKM rendelet
  • Megjelent: MK 2021/83. (V. 9.)
  • Hatályos: 2021. 05. 10.
  • Megjegyzés: közepes terjedelmű módosítás 

 

Védelmi intézkedések feloldásának negyedik fokozata

Tekintettel arra, hogy a 2021. május 10. napjától az oktatás rendes munkarendben működik, ugyanezen időponttól megtarthatók lesznek a testnevelés órák, sportszakkörök, tovább folythat a sportoktatás. A koronavírus ellen védett személy felügyelete alatt álló tizennyolcadik életévüket be nem töltöttek pedig karanténkötelezettség nélkül térhetnek haza Magyarország területére.

  • Joganyag: 233/2021. (V. 6.) Korm. rendelet a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának negyedik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról
  • Módosította:
  • Megjelent: MK 2021/82. (V. 6.)
  • Hatályos: 2021. 05. 10.
  • Megjegyzés: 4 jogszabály módosítását tartalmazó jogszabálycsomag 

 

Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága

Az Országgyűlés a 2021. április 27-i ülésnapján fogadta el a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (a továbbiakban: Hatóság) létrehozásáról szóló törvényt. A Hatóság a dohánytermék-kiskereskedelem engedélyezésével, hatósági ellenőrzésével, felügyeletével és szabályozásával, a dohánykiskereskedelem-ellátási tevékenység és a dohánytermék-nagykereskedők egyes tevékenységei hatósági ellenőrzésével, felügyeletével és szabályozásával, az önálló bírósági végrehajtói szervezetrendszer, illetve a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar feletti felügyelet gyakorlásával és szabályozásával, a szerencsejáték-szervezés engedélyezésével, hatósági ellenőrzésével, felügyeletével és szabályozásával, valamint a felszámolói névjegyzék, valamint a felszámoló szervezetek más hatósági nyilvántartásainak a vezetésével, a felszámolók egyes tevékenységeinek a szabályozásával, a felszámolói szervezetrendszer feletti hatósági felügyelet és hatósági ellenőrzés gyakorlásával és szabályozásával kapcsolatos feladatokat lát el. Önálló szabályozó szervként csak jogszabálynak van alárendelve. Fontos továbbá, hogy a Hatóság a koncessziós eljárásokkal, koncessziós szerződésekkel összefüggő jogviták rendezése érdekében működteti a Koncessziós Állandó Választottbíróságot, közreműködik a koncessziós szerződésekkel kapcsolatos egységes joggyakorlat kialakításában (koncessziós nyilvántartásokat vezet, közzétételi kötelezettségeket teljesít, figyelemmel kíséri a koncessziókat, állásfoglalást ad ki a koncessziós eljárásokban, részt vesz a koncessziós jogszabályok előkészítésében stb.), a Hatóság keretében ún. Koncessziós Tanács is működik.

A Hatóság a hatósági eljárások során általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény és a speciális jogszabályok rendelkezései alapján jár el.

Külön fejezet foglalkozik a Koncessziós Állandó Választottbíróság szervezetének, működésének szabályait.

Kiemelendő, hogy a Hatóság a Szerencsejáték Felügyelet, az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. általános és egyetemes jogutódjaként működik.

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról szóló törvény módosítja egyebek mellett a koncessziós törvény, a szerencsejáték törvény, a csődtörvény, a végrehajtási törvény szabályait is. 

  • Joganyag: 2021. évi XXXII. törvény a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról
  • Módosította:
  • Megjelent: MK 2021/81. (V. 6.)
  • Hatályos: 2021. 07. 01., 2021. 09. 30., 2021. 10. 01
  • Megjegyzés: új jogszabály 

 

Védjegyek, földrajzi árujelzők

Módosult a mezőgazdasági termékek, élelmiszerek, borászati termékek, szeszes italok földrajzi árujelzőinek uniós oltalmára, illetve az eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nemzetközi lajstromozására vonatkozó szabályozás.

  • Joganyag: 1997. évi XI. törvény a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról
  • Módosította: 2021. évi XXXVI. törvény
  • Megjelent: MK 2021/81. (V. 6.)
  • Hatályos: 2021. 05. 25., igazságügyért felelős miniszter által a Magyar Közlönyben közzétett egyedi határozata szerinti nap
  • Megjegyzés: közepes terjedelmű módosítás 

 

Szerzői jogok és a közös jogkezelés szabályainak a módosítása

A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, illetve a szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016. évi XCIII. törvény jogharmonizációs célú módosításait tartalmazza az alábbiakban hivatkozott, 2021. június 1-jétől hatályos törvény.

A törvénymódosítás általános indokolása szerint a módosítás folytán a szabad felhasználás körébe esik tudományos kutatási céllal, kutatóhelyek és kulturális örökségvédelmi intézmények által végzett szöveg- és adatbányászat, illetőleg az általános hatályú szöveg- és adatbányászat. Rendezi a módosítás a kulturális örökségvédelmi intézmények archiválási célú többszörözési tevékenységét, illetve szabályozza a kulturális örökségvédelmi intézmények által a gyűjteményük állandó részét képező, kereskedelmi forgalomban nem elérhető művek felhasználását. „A szerzői jogok szempontjából jól működő piac megteremtését célzó intézkedések bevezetése körében két intézkedés szerepel, egyrészről a sajtókiadványok online felhasználása körüli szerzői jogi kérdések rendezése, másrészről pedig a védelem alatt álló tartalmak tartalommegosztó szolgáltatók (platformok) általi felhasználása körüli szerzői jogi kérdések rendezése. […] A szerzők és előadóművészek helyzetének erősítése érdekében hozott rendelkezések a szerzők és az előadóművészek számára felhasználási engedéllyel és átruházással érintett jogaik tekintetében gondoskodnak a méltányos díjazás folytonos biztosításáról, és a megfelelő szerződési pozíció megteremtéséről.”

A törvény az uniós jogharmonizációs módosítások mellett a gyakorlati tapasztalatokon alapuló változásokat is tartalmaz.  

  • Joganyag: 2021. évi XXXVII. törvény a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény és a szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016. évi XCIII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
  • Módosította: –
  • Megjelent: MK 2021/81. (V. 6.)
  • Hatályos: 2021. 06. 01.
  • Megjegyzés: 2 jogszabály módosítását tartalmazó jogszabálycsomag 

 

Kilakoltatási moratórium meghosszabbítása

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény rendelkezéseinek eltérő alkalmazása cím alatt rendelte el a Kormány az ingatlanok kiürítésének tilalmát a veszélyhelyzet megszűnéséig. Természetesen személy adósok esetében a lakóingatlan árverezését ugyancsak felfüggesztették a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig. A rendelet rendelkezéseit az e rendelet hatálybalépésének napján folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

  • Joganyag: 229/2021. (V. 5.) Korm. rendelet az ingatlanok árverezésére és kiürítésére a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó eltérő intézkedésekről
  • Módosította:
  • Megjelent: MK 2021/80. (V. 5.)
  • Hatályos: 2021. 05. 06.,2021. 05. 20.
  • Megjegyzés: új jogszabály 

 

Védettségi igazolványok kölcsönös elfogadása

A védettségi igazolások kölcsönös elfogadásáról szóló kétoldalú megállapodást kötött országok listája: Bahreini Királyság, Horvát Köztársaság, Montenegrói Köztársaság, Szerb Köztársaság, Szlovén Köztársaság. 

Joganyag: 7/2021. (IV. 29.) KKM rendelet védettségi igazolások kölcsönös elfogadásának megállapításáról

Módosította: 10/2021. (V. 5.) KKM rendelet

Megjelent: MK 2021/80. (V. 5.)

Hatályos: 2021. 05. 06.

Megjegyzés: kis terjedelmű módosítás jogszabály


Kapcsolódó cikkek