Jogszabályfigyelő 2023 – 19. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkünkben a 2023/67–71. számú Magyar Közlönyökben megjelent újdonságok közül válogattunk.

E heti összeállításunkban közbeszerzési, fogyasztóvédelmi és igazságügyi törvénymódosításokról olvashatnak.

 

Tartalom:

  1. A közbeszerzési törvény módosítása
  2. Elérhetőbb fogyasztóvédelem
  3. Igazságügyi törvénymódosítások

 

A közbeszerzési törvény módosítása

Elsősorban uniós jogharmonizációs kötelezettség teljesítése érdekében került sor a közbeszerzési törvény 2023. május 3-án elfogadott módosítására, amelynek keretében – egyebek mellett – a jogorvoslati határidők szabályai is megváltoztak. Ezen felül gazdasági körülmények, így például az árak gyors változása is indokolta, hogy keretmegállapodások és dinamikus beszerzési rendszerek esetén eltérést engedjenek a szerződéskötési moratórium alól – derül ki az alábbiakban hivatkozott törvény tervezetéhez készített végső előterjesztői indokolás általános részéből.

A részletes indokolás szerint eredménytelenné nyilvánítható a jövőben az eljárás abból az okból is, hogy a nyertes ajánlat szerinti szerződéskötés súlyosan sértené a hatékony és felelős gazdálkodás elvét. Az eredménytelenség okát ugyanakkor megfelelő bizonyítékokkal alá kell támasztani. „A módosítások értelmében rugalmasabbá válik a közbeszerzési eljárások jogszerűségének helyreállítása olyan esetben, amikor ennek szükségességét az ajánlatkérő az eljárás eredményének megküldését követően észleli” (lásd: Végső előterjesztői indokolás 4-5. §).

Mindezeken túlmenően számos egyéb előírás, rendelkezés is változik. A módosítások többsége 2023. szeptember 1-jén lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti a közbeszerzési eljárás veszélyhelyzeti eltérő szabályairól szóló 357/2022. (IX. 19.) Korm. rendelet.

 

Elérhetőbb fogyasztóvédelem

A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény mellett a piacfelügyelet szabályait és a cselekvő fogyasztóvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseket is módosította a Parlament az alábbiakban hivatkozott törvénycsomag elfogadásával.

Alapvetően a békéltető testületi eljárásokat érintik a változások, amelyeknek a lényege a következőképpen foglalható össze: főszabályként online útra terelődnek az eljárások (fogyasztók azonban kérhetnek személyes meghallgatást); 200 ezer forint alatti ügyekben alávetési nyilatkozat hiányában is kötelezést tartalmazó határozatot hoz a békéltető testület az elmarasztalt vállalkozással szemben; az illetékes törvényszéktől kérhető e határozat hatályon kívül helyezése; regionális illetékességgel ruházzák fel a békéltető testületeket; a vármegyeszékhelyek mellett a megyei jogú városokban is biztosítják a személyes meghallgatás lehetőségét (ezek: Baja, Esztergom, Érd, Dunaújváros, Hódmezővásárhely, Nagykanizsa, Sopron); változnak a békéltető testületi tagok és az elnökök kiválasztásának a szabályai; értesítési kötelezettség terheli a fogyasztót a vállalkozás teljesítésének az elmaradásáról, illetve a vállalkozást a békéltető testület által előírtak teljesítéséről.

Az új békéltető testületi eljárási szabályokról részletesen írtunk a Jogszabályfigyelő 2023 – 14. heti számában.

  • Joganyag: 2023. évi XX. törvény az elérhetőbb fogyasztóvédelem érdekében szükséges törvények módosításáról
  • Módosította:
  • Megjelent: MK 2023/70. (V. 11.)
  • Hatályos: 2023. 06. 25., 2024. 01. 01.
  • Megjegyzés: 3 törvény módosítását tartalmazó törvénycsomag

 

Igazságügyi törvénymódosítások

Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, az Abtv., a Bszi., a Bjt. és a Be. szabályait is érinti az az alábbiakban hivatkozott törvénycsomag, amely a magyar helyreállítási és ellenállóképességi tervhez kapcsolódó módosítások címet viseli. A változások négy sarokkő köré csoportosíthatók a törvényjavaslathoz fűzött végső előterjesztői indokolás szerint, amelyek a következők: az Országos Bírói Tanács szerepének és hatásköreinek a megerősítése az Országos Bírósági Hivatal elnöki hatáskörének az ellensúlyozása érdekében; a bírói testületek szerepének erősítése a Kúriát érintő igazgatási döntéseket illetően (ügyelosztási rend, Kúria elnökére vonatkozó követelmények, döntéseit övező biztosítékok bővítése);  közhatalmat gyakorló szervek (hatóságok) általi alkotmányjogi panasz lehetőségének kivezetése; az Európai Unió Bírósága előtti előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezési jogosultságának a garantálása a bírák részére.

  • Joganyag: 2023. évi X. törvény egyes igazságügyi tárgyú törvényeknek a magyar helyreállítási és ellenállóképességi tervhez kapcsolódómódosításáról
  • Módosította:
  • Megjelent: MK 2023/69. (V. 10.)
  • Hatályos: 2023. 06. 01.
  • Megjegyzés: 5 törvény módosítását tartalmazó törvénycsomag

 


Kapcsolódó cikkek

2023. május 8.

Jogszabályfigyelő 2023 – 18. hét

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2023/64–66. számú Magyar Közlönyökben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, a Parlament május havi ülésterve szerint elfogadásra váró törvényjavaslatok közül válogattunk.