Magyarázat a compliance jogszabályairól II. – Adó- és versenyjogi compliance 4.

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Wolters Kluwer Magyarázat a compliance jogszabályairól című könyvszériájának második kötetébe.

A compliance jogszabályi környezetének teljességre törekvő, magyarázatszerű feldolgozására hazánkban elsőként vállalkozott a Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Magyarázat a compliance jogszabályairól című könyvsorozat, melynek második kötetében az adójogi, majd a versenyjogi compliance kérdéseit járhatja körül az olvasó. Az alábbiakban a műnek az versenyjogi compliance-szel foglalkozó részéből olvashatnak egy részletet. A részlet szerzője dr. Horányi Márton.

A sorozat első része itt, a második itt, a harmadik pedig itt olvasható.

Csoporton belüli megállapodások

Nem esik a tilalom alá az olyan megállapodás, amely egymástól nem független, így különösen azonos vállalkozáscsoportba tartozó vállalkozások között jön létre [lásd a Tpvt. 11. § (1) bekezdés utolsó mondatát és az Európai Unió Bíróságának a Viho-ügyben hozott ítéletét (Európai Unió Bírósága C-73/95., Viho-ügyben 1996. október 24-én hozott ítélete, ECLI:EU:C:1996:405)].

Egy vállalkozáscsoportba azok a vállalkozások tartoznak, amelyek ugyanazon végső irányító önálló irányítása alatt állnak [Tpvt. 15. § (2) bek.].

Fontos, hogy a közösen irányított vállalkozások nem tartoznak azonos vállalkozáscsoportba az irányítóikkal, így a közös vállalat és a közösen irányító anyavállalatok között létrejövő megállapodások a versenykorlátozó megállapodások tilalma alá tartoznak. Ez praktikusan azt jelenti, hogy egy teljes funkciójú közös vállalat („FFJV”) és az őt közösen irányító két, egymástól független anyavállalat viszonylatában ugyanúgy alkalmazandó a kartelltilalom, mint bármely egyéb, független versenytárs vállalkozások között. Ennek megfelelően az FFJV és az anyavállalatok között (és természetesen a két anyavállalat közti viszonylatban) nem oszthatók fel a vevők, értékesítési területek, beszerzési források stb. Továbbá, amennyiben az FFJV és az anyavállalat(ok) között versenytársi viszony van, a felek között a tulajdonosi viszony ellenére sem oszthatók meg szabadon versenyjogi szempontból szenzitív információk, mivel az tiltott információkartellhez vezetne (az információk versenyjogi tűzfal mellett természetesen megoszthatók, ami által a tulajdonosi jogok gyakorlása is biztosított az irányadó versenyjogi keretek között).

A közös vállalatok kapcsán alkalmazandó versenyjogi korlátok mindazonáltal nem érintik annak a lehetőségét, hogy az anyavállalatok az FFJV alapításakor (vagy a működése érdemi kiterjesztése során, de semmiképp sem ad hoc módon az alapítást követően bármikor) versenytilalmat vállaljanak az FFJV tevékenységének védelme érdekében, ami kapcsolódó versenykorlátozásként a megfelelő területi és tevékenységbeli korlátok között az FFJV feletti közös irányítás fennálltának teljes időszakára jogszerűen biztosítható. A versenyjog FFJV és anyavállalatai közti alkalmazása szintén nem akadályozza az alapító anyavállalatokat abban, hogy az FFJV tevékenységét az alapításkor egy olyan területre korlátozzák, amelyen az anyavállalatok nincsenek jelen. Ez a korlát azonban nem jelenti azt, hogy az anyavállalatok az FFJV számára abszolút módon megtilthatnák a működési területén kívülre történő értékesítést más EGT-tagállamok irányába, így az anyavállalatok számára semmiképp nem adható abszolút védelem az FFJV értékesítéseivel szemben.

A csoporton belüli megállapodásokhoz hasonló elbírálás alá esnek az olyan vállalkozások közt létrejött megállapodások, amelyeket ugyanazok a vállalkozások irányítanak, és amelyek ezáltal egymástól nem függetlenek [annak ellenére, hogy az ilyen vállalkozások a Tpvt. szempontjából nem tartoznak egy vállalkozáscsoportba; lásd Tpvt. 15. § (1) bek.].

A vállalkozáscsoport lehatárolása kapcsán megemlítendő, hogy a Tpvt. 15. § (3) bekezdése alapján függetlennek – elkülönült gazdasági egységnek – kell tekinteni azokat az állami vagy helyi önkormányzati közvetlen irányítás alatt álló vállalkozásokat, amelyek piaci magatartásuk meghatározásában önálló döntési joggal rendelkeznek. Az önálló döntési jog szempontjából az üzletpolitikához kapcsolódó stratégiai jelentőségű döntéseknek, így különösen az üzleti terv önálló elfogadásának van meghatározó jelentősége. Ennek megfelelően elsődlegesen az vizsgálandó, hogy az üzleti terv elfogadásához szüksége van-e az állami vagy helyi önkormányzati irányítás alatt álló vállalkozásnak a tulajdonosi jogok gyakorlójának a jóváhagyására. Ha igen, akkor a vállalkozás minden más olyan vállalkozással egy vállalkozáscsoportba tartozik, amely felett a tulajdonosi jogok gyakorlója hasonló jogokkal rendelkezik. Ugyanakkor a különböző állami irányítási centrumokhoz tartozó vállalkozások egymástól függetlennek minősülnek. A különböző miniszterek (minisztériumok) jellemzően külön-külön döntési centrumot / gazdasági egységet képeznek az alájuk tartozó olyan vállalkozásokkal, amelyek nem rendelkeznek önálló döntési joggal a piaci magatartásuk meghatározásában.  

Egyoldalú magatartás kontra megállapodás

A versenykorlátozó megállapodások tilalmának megsértése kizárólag akkor merülhet fel, ha megállapítható, hogy akarategység jött létre két, egymástól független vállalkozás között. Az akarategység létrejöttének módja és megjelenítési formája irreleváns, azonban maga az akarategység nélkülözhetetlen tényállási eleme a versenykorlátozó megállapodások tilalmának (lásd Európai Unió Törvényszéke T-41/96., Bayer v Bizottság-ügyben 2000. október 26-án hozott ítélete, ECLI:EU:T:2000:242, 69. pont).

Akarategység (angolul az ún. „concurrence of wills”) hiányában megállapodásról nem lehet szó, és a Tpvt. 11. §-ának, illetve az EUMSZ 101. cikkének megsértése sem merülhet fel. A tisztán egyoldalú magatartások kapcsán kizárólag a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának a megsértése vizsgálható.

A független vállalkozások közti (jogellenes) megállapodás és a (jogszerű) egyoldalú magatartás elhatárolásán alapul többek közt az ún. kvóta management rendszerek alkalmazásának a lehetősége. Az akarategység fennálltának, illetve hiányának megállapíthatósága ugyanakkor kiemelten tényállás-specifikus és versenyjogi szempontból szenzitív kérdés. Ennek megfelelően a legnagyobb körültekintéssel szükséges eljárni, amennyiben egy vállalkozás az akarategység hiányára kívánja alapítani magatartásának jogszerűségét.

Mindemellett az akarategység létrejötte objektív kérdés, és a versenyfelügyeleti eljárásban a bizonyítási teher a hatóságot terheli azzal, hogy a gyakorlatban a bizonyítási teher könnyen átfordul az eljárás alá vontra, akinek az eljárás során kell ellenbizonyítással élnie, és meggyőzően bemutatnia, hogy – adott esetben a látszat ellenére is – miért nem állapítható meg az akarategység fennállta (lásd pl. a Versenytanács 22/2015 VJ.-ügyben hozott határozatát, amely azért szüntette meg az eljárást, mivel az eljárás alá vontak előadásait is figyelembe véve nem volt megállapítható az akarategység létrejötte a feltételezett versenykorlátozó megállapodás kapcsán).

Az akarategység fennálltának objektív mivolta egyben azt is jelenti, hogy valamely fél szubjektív megítélése e tekintetben bár releváns szempont, de nem döntő bizonyíték, azaz nem elegendő, ha az egyik fél vagy egy harmadik személy pusztán állítja a megállapodás létrejöttét, annak ellenére, hogy a megállapodás ténylegesen nem jött létre [lásd pl. a Versenytanács 84/2013. VJ.-ügyben hozott határozatát, amely azért szüntette meg az eljárást, mert nem volt megállapítható a feltételezett – és egyes szereplők által állított – megállapodás kapcsán az akarategység létrejötte; lásd továbbá a Törvényszék. CD-Contact Data- (Európai Unió Törvényszéke T-18/03., CD-Contact Data-ügyben 2009. április 30-án hozott ítélete, ECLI:EU:T:2009:132, 51. pont) ügyben hozott ítéletét, amelyben a Törvényszék rögzíti, hogy a feltételezett jogsértés versenyfelügyeleti eljárásban történő valamely fél általi elismerésére nem alapítható a kifogásolt megállapodás, illetve az azzal kapcsolatos akarategység létrejöttének bizonyítása].

A megállapodások megjelenési formái

A versenyjog nem csak a formális, írott szerződések útján létrejött versenykorlátozó megállapodásokat tiltja. A tilalom kiterjed bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodásra, függetlenül attól, hogy az a felekre kötelező-e vagy sem. Így nem releváns, hogy a megállapodást a vállalkozás képviseletére jogosult munkavállalók kötötték-e vagy sem (minden munkavállaló magatartása betudható a vállalkozásnak), és a kifejezetten nem kötelező érvényű, hanem csupán ún. gentleman’s agreement típusú megállapodások is tiltottak. Ennek megfelelően a megállapodás kikényszeríthetősége sem feltétele a megállapodás létrejöttének.

A fentiekre tekintettel egy egyszerű levél- (e-mail-) váltás vagy egy egyszeri szóbeli egyeztetés is eredményezheti egy megállapodás létrejöttét versenyjogi szempontból, még akkor is, ha csak az egyik fél tárja fel szándékait, oszt meg versenyjogi szempontból szenzitív információkat anélkül, hogy attól a másik fél elhatárolódna. Versenytársak között akár egyetlen egy, egyoldalú jelzés vagy érzékeny információ átadása is jogsértő lehet, mivel kifejezett elhatárolódás hiányában vélelmezett, hogy azt a versenytárs figyelembe veszi saját piaci magatartásának alakítása során.

A fenti kiterjesztő jogértelmezéssel összhangban nem releváns a megállapodás fennálltának megállapíthatósága szempontjából az sem, hogy azt a gyakorlatban alkalmazták-e, hatályba lépett-e, egyenrangú felek közt jött-e létre, vagy valamely fél belekényszerült-e abba (bár ez jelentős bírságcsökkentő tényező lehet). Az sem mentesít a felelősség alól, ha valamely fél egyoldalúan nem hajtja végre a megállapodást, vagy „csal” a megállapodás alatt, csak színlelve a többi fél felé az együttműködési szándékát.

Mentesít ugyanakkor a jogsértés megállapíthatósága alól, ha a megállapodás kifejezett állami kényszer alapján jött létre. Állami kényszerre azonban csak akkor lehet sikerrel hivatkozni a jogsértés alóli mentesülésként, ha az érintett vállalkozás(ok) számára valóban nem volt mód jogszerűen, azaz nem versenykorlátozó módon eljárni. Ha az állami beavatkozás meghagyja a nem versenykorlátozó cselekvés lehetőségét, vagy ha az állami beavatkozás nem jelöli ki kötelezően a követendő magatartást (hanem pl. csak informális preferenciát kommunikál a végrehajtó hatalom), akkor a versenykorlátozó magatartásért teljes mértékben az érintett vállalkozások viselik a felelősséget, és legfeljebb – de nem szükségszerűen – bírságcsökkentő tényezőként kerülhet figyelembe vételre az állami ráhatás.

Érdemes kiemelni, hogy a Gazdasági Versenyhivatal gyakorlata alapján már a megállapodás tervezetekben megjelenő versenykorlátozó kikötések kapcsán is megállapítható lehet a tiltott versenykorlátozó megállapodás létrejötte, akár még akkor is, ha a tervezet sosem kerül véglegesítésre, elfogadásra a felek által, hanem attól kifejezetten elálltak (lásd a Gazdasági Versenyhivatal határozatát a 2/2015. VJ Jász Plasztik/Alcufer, MÉH FE-Group-ügyben, amelyben a megállapított jogsértést a Kúria is fenntartotta). Bár ez a hatósági gyakorlat vitatható, mégis rámutat annak fontosságára, hogy az esetlegesen versenyjogi kérdéseket felvető szerződéses klauzulákra vonatkozóan a felek már a szerződéstervezetről folytatott tárgyalások során megfelelő versenyjogi tanácsot vegyenek igénybe, és amennyiben egyes, a tárgyalások során felmerült klauzulákról kiderül, hogy azok versenykorlátozók lehetnek, akkor ezektől a versenyjogi kockázat csökkentése érdekében még akkor is el kell határolódni, ha maga a szerződéstervezet végül sosem kerül véglegesítésre.

Összehangolt magatartás

A versenykorlátozó megállapodások tilalma magában foglalja a versenykorlátozó összehangolt magatartások tilalmát is. Az összehangolt magatartás olyan magatartásra utal, amely bár a megállapodás szintjét még nem éri el, azonban már létrejön egy olyan tudati összehangolás a felek közt, amely megalapozhatja a versenyjogi felelősséget.

A gyakorlatban nem releváns az, hogy egy magatartás megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak minősül-e, a hatóságok nem kötelesek eldönteni, hogy az adott magatartás melyik kategóriába esik, elegendő a magatartás vagylagos kvalifikálása versenykorlátozó megállapodásként, illetve összehangolt magatartásként.

Tipikus összehangolt magatartási forma a tiltott információcsere. Tiltott információcsere kapcsán nem jön létre megállapodás a részt vevő felek közt pl. az árak emelése, összehangolása tárgyában, azonban a versenytársak közti kapcsolat és információcsere csökkenti a piaci versenyből eredő bizonytalanságot, és ezáltal elősegíti a versenytársak közti versenyellenes koordinációt.

Az összehangolt magatartás tilalmának a lényege a versenyjog azon elvárása, hogy a versenytárs vállalkozások a versenyből eredő kockázatokat ne helyettesítsék az egymás közti praktikus együttműködéssel (lásd pl. az Európai Unió Bírósága C-8/08., T-Mobile Netherlands BV-ügyben 2009. június 4-én hozott ítélete, ECLI:EU:C:2009:343, 26. pont).

Összességében tehát nincs szükség megállapodás létrejöttére a jogsértés megállapításához, hanem elég egy olyan kapcsolat fennállta a vállalkozások között, amely befolyásolhatja a (horizontális megállapodások esetén: versenyző) piaci magatartásukat, vagy felfedheti valamely versenytárs jövőbeli magatartását, amely esetben vélelmezett az, hogy az információt a fogadó fél figyelembe is veszi a saját piaci magatartásának kialakítása során (lásd az Európai Unió Bírósága C‑199/92. P., Hüls kontra Bizottság-ügyben 1999. július 8-án hozott ítélete, ECLI:EU:C:1999:358).

Ezzel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy az esetjog alapján nem releváns az, hogy az összehangolt magatartásnak ténylegesen lesz-e bármilyen negatív hatása a piaci versenyre. A tényleges hatás bekövetkezte pusztán többletelem a bizonyítás szempontjából, és a bírságkiszabás során lehet releváns szempont. A jogsértés megállapíthatóságához elegendő az, ha a magatartás alkalmas arra, hogy versenykorlátozó hatást fejtsen ki.

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

---