Mintegy 180 jogszabály módosul az új Ptk-hoz kapcsolódóan


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2014. március 15-étől hatályos új polgári törvénykönyvhöz (Ptk.) kapcsolódó törvénymódosításokat fogadott el az Országgyűlés kedden.


A módosítás mintegy száznyolcvan jogszabályt érint, köztük a gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatásról szóló törvényt, egészségügyi törvényeket, agrár- és környezetvédelmi és az önkormányzatokat érintő jogszabályokat.

A jogszabály egyebek mellett bevezeti az örökbefogadás utánkövetését, hogy terápiával, személyes tanácsadással segíthessék mind az örökbefogadott, mind az örökbefogadó problémáinak megoldását. A szülők eldönthetik, hogy maguk választanak közvetítőt teljes költségtérítés mellett, vagy a megyei gyermekvédelmi szolgálatoknál dolgozó mediátorokat veszik igénybe.

Az egészségügyi törvényekben átvezetik a támogatott döntéshozatalt mint új jogintézményt.

Változnak a kérelemre történő művi meddővé tétel feltételei. A negyven évesnél idősebb vagy a három, vér szerinti gyermeket nevelő – cselekvőképes vagy korlátozottan cselekvőképes – felnőttek kérhetik családtervezési célból a nemző-, illetve fogamzásképességet megakadályozó művi meddővé tételt. Az előterjesztő közigazgatási és igazságügyi miniszter e feltételek bevezetését a meddőség visszafordíthatatlanságával, valamint népesedéspolitikai okokkal magyarázta.

Az agrár- és környezetvédelmi tárgyú törvényeknél változás, hogy az új Ptk. a közkereseti és a betéti társaságokat jogi személyiséggel ruházza fel. Ezért az ágazati törvényekből is kivezetik a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság kategóriáját.

A módosítások kiterjednek a helyi önkormányzatokkal, az építésüggyel, a rendőrséggel, a katasztrófavédelemmel, az idegenrendészettel, az élet- és vagyonbiztonság védelmével, a temetkezéssel, a kulturális örökségvédelemmel és a kéménysepréssel kapcsolatos szabályozásra is, mert utalást tartalmaznak a Ptk.-ra vagy annak 2014-ben módosuló jogintézményeire.

(forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 8.

A technika legújabb vívmányai a Pp-ben (is)?

Az Országgyűlés 2024. április 30-án szavazta meg az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A salátatörvény számos jogszabályt módosít, többek között a közjegyzőkről, a bírósági végrehajtásról, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a polgári perrendtartásról szóló törvényt.