Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A III. Wolters Kluwer Versenyjogi Konferencia közelgő kezdetének apropóján a rendezvény egyik előadójával, Dr. Sükösd Péter Versenyjogi csoportvezető ügyvéddel, a DLA Piper Posztl, Nemescsói, Györfi-Tóth és Társai Ügyvédi Iroda munkatársával beszélgettünk.
A jogászi hivatás választásában nagy szerepe volt édesapámnak, dr. Sükösd Ferencnek, aki a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Alkotmányjogi Tanszékének oktatója volt. Nagy hatással volt mind rám, mind az ikertestvéremre – aki egyébként szintén jogász lett – az a lelkesedés, szeretet és alázat, amivel a jogászi szakmához állt, és áll mind a mai napig. Ami az ügyvédi munkakör kiválasztását illeti, tekintettel arra, hogy mind a hatósági (közel 10 évig dolgoztam a Gazdasági Versenyhivatal, az Európai Bizottság Verseny Főigazgatósága, valamint az OECD Verseny Divíziója kötelékében), mind a jogtanácsosi (több mint 7 évig dolgoztam jogi és compliance-vezetőként a British American Tobacco-nál és a METRO Cash & Carry-nél) szerepben kipróbáltam már magam, elérkezettnek láttam az időt, hogy tapasztalataim ügyvédként hasznosítsam, tisztában vagyok ugyanis azzal, hogy mik a hatósági és üzleti oldal elvárásai.
Egyrészt azért, mert az angliai egyetemi tanulmányaim alatt ez volt a fő szakirányom, másrészt, mert talán ez áll a legközelebb az üzleti élethez, melyből kifolyólag egy folyamatosan alakuló, fejlődő jogágról beszélünk.
A következőkre vagyok a leginkább büszke:
– Egyetemi tanulmányaim alatt kétszer is Köztársasági Ösztöndíjas lettem.
– A munkám során olyan versenyfelügyeleti eljárások vizsgálója lehettem, melyek az eljárás alá vont személye, az ügy típusa vagy az azzal járó sajtóvisszhang miatt újdonságnak számítottak akkoriban, és ezáltal alakították a versenyjogi jogalkalmazást.
– Végül, de nem utolsósorban, természetesen a jogtanácsosi pályafutásom megkoronázásaként értékelem a Wolters Kluwer Év Jogásza díjat, melyet 2018-ban kaptam meg „compliance” kategóriában.
Elsősorban abban, hogy teljesen új szemszögből közelít meg hagyományos jogi témákat, amelyek ennek ellenére is abszolút relevánsak az üzleti élet szereplőinek.
Ha szabadidőm engedi, festek, festményeimmel nemzetközi kiállításokon veszek részt.
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!