Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szakvélemény szabad mérlegelése a bíróság szakismeretének hiányában csupán annyit jelent, hogy a bírónak a szakvélemény logikai egységét, meggyőző erejét a per adataival való összhangját vagy ellentmondását kell értékelnie.
Az alapügy
Ami a tényállást illeti egy hatósági eljárásban a felperes egészségi állapotát 54%-os mértékűnek, állapota alapján B2 minősítési kategóriába tartozását állapították meg. A bíróság a perben kirendelt igazságügyi orvosszakértői szakvéleményre alapítottan megállapította, hogy a felperes össz-szervezeti egészségkárosodásának mértéke 52%-os, így C2 minősítési csoportba tartozik.
Egy másik ügyben pedig a társadalombiztosítási szervek megállapították, hogy a felperes egészségi állapotának mértéke 56%-os, állapota alapján B2 minősítési kategóriába tartozik. A bíróság a perben beszerzett igazságügyi orvosszakértő szakvéleménye alapján, amely a felperes egészségi állapotát 48%-os mértéknek véleményezte, a társadalombiztosítási szervek határozatait megsemmisítette és az elsőfokú közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte.
A Kúria döntése
A Kúria rögzítette: a Pp. 300. § (2) bekezdése értelmében a perben az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény szerinti szakértőt vagy az abban meghatározott eseti szakértőt lehet alkalmazni, ami azt jelenti, hogy a Pp. alkalmazásában csak ezek minősülnek igazságügyi szakértőnek; a hatósági eljárásban eljáró első- és másodfokú orvosi bizottságok véleményei nem minősülnek a Kp. 80. §-a által meghatározott más eljárásban kirendelt igazságügyi szakértő által adott szakvéleménynek.
A Pp.-ben a törvényhozó új alapokra helyezte a szakértői bizonyítást: a szakértőt bizonyítási eszközként, a szakvéleményt bizonyítékként szabályozza [Pp. 268. § (2) bekezdés, 279. § (3) bekezdés], a szakértői bizonyítást az egyik bizonyítási módnak tekinti [Pp. 267. §]. A szakértővel történő bizonyítás továbbra is nélkülözhetetlen, ha releváns tények észlelése vagy értékelése speciális ismereteket kíván. A bíróság a szakvélemény szakmai szempontú megítélésére nem képes, a bíróság szabad mérlegelési joga szakkérdésben nem érvényesül, a szakvélemények közötti, szakmai kérdésben fennálló ellentmondást a bíró értékelő tevékenysége keretében nem szüntetheti meg. A bíróság a szakvéleménnyel kapcsolatban általában azt tudja vizsgálni, hogy az aggálymentes-e, azaz a logika és az általános intelligencia alapján meggyőző erővel bír-e. További szakértői bizonyítás elrendelését a fél alappal akkor indítványozhatja, ha annak szükségességét a Pp. 316. § (1) bekezdés a)-d) pontokban felsorolt ok megjelölésével és az arra vonatkozó indokok előadásával megfelelően alátámasztja. Ha a szakvélemény nem aggályos, úgy a Pp. kifejezetten kizárja, hogy a bíróság ugyanarra a szakkérdésre új szakértőt rendeljen ki. Ebben az esetben a bíróságnak a rendelkezésre álló aggálymentes szakvélemény alapján kell érdemi döntést hoznia.
A bíróságnak ítéletében a szakvéleményt – mint bizonyítékot – a többi bizonyítékhoz hasonlóan értékelnie kell. A szakvélemény szabad mérlegelése a bíróság szakismeretének hiányában csupán annyit jelent, hogy a bírónak a szakvélemény logikai egységét, meggyőző erejét a per adataival való összhangját vagy ellentmondását kell értékelnie. A bíróság hivatalból is vizsgálja, hogy a szakvélemény aggályos-e, ha igen, úgy erre fel kell hívnia a felek figyelmét [Pp. 317. § (1) bekezdés d) pont] és csak ezt követően kerülhet sor a szakvélemény kiegészítésére (Pp. 313. §), majd ennek esetleges eredménytelenségét követően a további indítványok megtételére.
Azt, hogy az igazságügyi szakértő szakvéleménye mikor tekinthető aggályosnak a Pp. 316. § (1) bekezdés a)-d) pontjai határozzák meg. Így a perben kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleménye aggályos, ha az hiányos, homályos, ellentmondásos vagy egyébként kétséges. Ez utóbbi eset azt jelenti, hogy a szakvélemény abban az esetben is aggályos, ha ugyan nem hiányos, nem homályos, nem ellentmondásos, azonban a per adatait, a szakvélemény egyedi sajátosságait figyelembe véve a bizonyítékok alapján a bíróságnak nyomatékos kétsége áll fenn a szakvélemény helyességével kapcsolatban. Ezért a bíróságnak mindig egyedileg, a körülményeket és a szakvéleményt értékelve kell állást foglalnia abban a kérdésben, hogy a szakvélemény helyességéhez nyomatékos kétség fér-e. A bíróságra fokozott követelmény hárul azzal, hogy az ítéletben arra is ki kell térnie, ha a perbeli adatok, bizonyítékok ellenére a szakvéleményt aggálytalannak értékeli. A felülvizsgálni kért jogerős ítéletben a bíróság nem adta indokát annak, hogy a szakértő szakvéleményét az alperes által benyújtott szakmai nyilatkozat, mint bizonyíték ismeretében miért tartotta aggálytalannak.
A Kúria a minősítési kategóriák megállapíthatósága körében kifejtette: a komplex minősítés során keletkező összefoglaló véleményben mind az egészségkárosodás, mind az egészségi állapot mértéke, mind a kategóriához kapcsolódó kód, mind pedig az Mmtv. 3. § (2) bekezdése szerinti besorolás szerepel.
Amennyiben a személy rehabilitálhatóságát a rehabilitációs hatóság a komplex minősítés során megállapítja, az rehabilitációs javaslatot is tartalmaz. A minősítési kategóriába történő besorolás szoros összefüggésben van a megváltozott munkaképességű személyek ellátásának formáján túl az összegével is, ezért alapvető fontosságú, hogy a komplex minősítés megfelelően rögzítse a vizsgált személy egészségi állapotát, a rehabilitáció lehetőségeit és körültekintően meghatározza a rehabilitáció lehetséges irányát. A perben a felperes minősítése alapjául szolgáló egyik, nevezetesen az egészségi állapotára vonatkozó kritériumot érintő megállapítás megdőlt, az igazságügyi orvosszakértő az első-, másodfokú orvosi bizottságok által a felperes egészségi állapotát 54%-ban meghatározó szakvéleményével szemben 48%-osnak véleményezett. Ez a NEFMIr. és Mmtv. együttes értelmezése kapcsán nem jelenthette a felperes további vizsgálata nélküli B2 minősítési kategóriából a C2 minősítési kategóriába történő átsorolását, a 31-50% közötti (felperes esetében 48%) egészségi állapothoz kapcsolódó kategóriába soroláshoz az Mmtv. 3. § (2) bekezdés a) és b) pontjaiban foglalt további feltételek tisztázása nem mellőzhető.
Abban a kérdésben, hogy a társadalombiztosítási szerv által csatolt ilyen tartalmú nyilatkozatok ténylegesen alkalmasak-e arra, hogy a perben kirendelt szakértő szakvéleménye megalapozottságát illetően aggályokat keltsenek, ekként van-e helye a fél indítványára további szakértői bizonyítás elrendelésének, általános jellegű iránymutatás nem adható, erről a bíróságnak a konkrét eset összes körülményei alapján, a perben rendelkezésre álló bizonyítékok egybevetésével kell állást foglalnia.
A bíróság a perben kirendelt igazságügyi orvosszakértő szakvéleményét azért értékelte aggálytalannak, mert az alperes a Pp. 316. § (1) bekezdés a)-d) pontjai közül egyiket sem jelölte meg konkrétan; a másodfokon eljárt orvosszakértő orvosszakmai nyilatkozata az aggályosság alátámasztására – hiányossága miatt – nem volt alkalmas. A bíróság utóbbi megállapítása iratellenes, mivel az alperes a perben kirendelt szakértő szakvéleményét a másodfokú orvosszakértő főorvos által adott, a NEFMIr. 1. számú melléklete rendelkezéseivel alátámasztott indokok és érvek előadásával kívánta cáfolni. Önmagában azon az alapon, hogy az alperes a Pp. 316. § (1) bekezdés a)-d) pontok valamelyikét konkrétan nem jelöli meg általában nem lehet a szakvélemény aggálytalanságát megállapítani. Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
