A homofób kommentelés akár büntetőjogi eszközökkel is üldözhető


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kérelmező egy közéleti vita során egy online cikkhez homofób hozzászólást fűzött. Az izlandi bíróság jogerősen pénzbüntetésre ítélte, amely során mérlegelte a szükséges szempontokat, így az elítélés nem sértette az Egyezményt – állapította meg az EJEB.

A cikk a Strasbourgi Figyelő blogon jelent meg.

Az alapügy

2015-ben az izlandi Hafnarfjörður város helyi önkormányzata elfogadott egy kezdeményezést, amely egyrészt bővítette a homoszexuális, meleg, biszexuális és transznemű (LGBT) emberek számára az elemi- és középiskolákban elérhető lelki gondozást, másrészről a témával kapcsolatos oktatásra is nagyobb hangsúlyt helyezett. A kérdésről heves közéleti vita alakult ki. A kérelmező egy, a témával foglalkozó cikkhez fűzött online hozzászólásában a jelenséget trágár stílusban undorítónak, szexuális devianciának minősítette, amit nem kell magyarázni senkinek. A kommentelő szerint e deviáns, állatok módjára közösülő emberek maradjanak otthon, a gyermekeket nem szabadna kitenni annak, hogy a jelenséggel találkozzanak.

Az iskolákat érintő program végrehajtásában is szerephez jutó LGBT egyesület a hozzászólásokkal kapcsolatban feljelentést tett az izlandi büntetőtörvény azon szakaszára hivatkozva, amely tiltja a valamely védett tulajdonság (így szexuális irányultság vagy nemi identitás) miatt emberek nyilvános fenyegetését, lealacsonyítását és megszégyenítését.

A vádemelést követően az elsőfokú bíróság felmentette a kérelmezőt. Értékelése szerint a kérelmező a véleménynyilvánítás szabadsága által védett kijelentést tett, amely nem érte el a büntetőtörvényi tilalom megsértéséhez szükséges durvaságot, továbbá a kérelmező szándéka sem terjedt ki a bűncselekmény elkövetésére.

A fellebbezés folytán eljáró Izlandi Legfelsőbb Bíróság azonban megállapította a kérelmező felelősségét, és 300.000 forintnak megfelelő összegű pénzbüntetést szabott ki. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott, hogy a büntetőszabály a Faji Megkülönböztetés Valamennyi Formájának Kiküszöböléséről Szóló Egyezmény (ICERD) Izland általi ratifikálásához köthető jogi reform keretében került be a büntetőtörvénybe, figyelemmel az interneten terjedő gyűlöletbeszéd visszaszorítását célzó törekvésekre és ajánlásokra is. A csúcsbíróság rögzítette, hogy a kérelmezőt az izlandi alkotmány és az Egyezmény alapján is megilleti a véleménynyilvánítás szabadsága, ennek azonban korlátját képezi többek között más emberek magánélethez való joga és a szexuális orientáción és identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni védelem is. A kérelmező által használt kifejezésekkel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy azok régebben talán elfogadhatónak minősültek, mára azonban egyértelműen előítélettel teli és becsületsértő az alkalmazásuk. A kérelmező a hozzászólást is szándékosan tette közzé nyilvánosan, így a fellebbviteli fórum a tudati oldal hiányára alapított felmentési okot is megalapozatlannak értékelte.

A kérelmező az ítélet ellen a Bírósághoz fordult. Kérelme szerint a büntetés sértette az Egyezmény 10. cikkében garantált véleménynyilvánítás szabadságához való jogát és a 14. cikkben rögzített diszkriminációtilalommal is szembe ment, mert más véleményekhez képest az ő álláspontjának kifejezésére szigorúbb szabályok vonatkoznak.

Az EJEB döntése

Az EJEB gyakorlata a gyűlöletbeszéd két kategóriáját különbözteti meg. A nagykamarai Perinçek-ügy alapján a súlyosabb kategóriába azok a kijelentések tartoznak, amelyek erőszak szítására vagy gyűlölet felkorbácsolására alkalmasak. Az ilyen kommunikáció veszélyezteti az Egyezményben biztosított jogokat. Az ebbe a kategóriába tartozó gyűlöletbeszédet az Egyezményben biztosított jogokkal való visszaélést tiltó 17. cikk alapján az Egyezmény (és így a 10. cikk) védelmére érdemtelennek minősíti. E küszöböt azonban az EJEB magasan húzza meg. A jelen ügyben, bár a kérelmező kijelentései kétségtelenül előítéletekkel terheltek voltak, a Kamara úgy ítélte meg, hogy az érintett hozzászólások nem tartoznak a gyűlöletbeszéd legsúlyosabb kategóriájába, ezért az ügyben a 17. cikk nem alkalmazható.

A gyűlöletbeszéd másik kategóriájába a valamely védett tulajdonságú közösséghez tartozás miatti kirekesztő, lealacsonyító és becsületsértő kijelentések tartoznak, amelyek azonban erőszakra vagy gyűlölet szítására közvetlenül nem alkalmasak. Ezek a véleménynyilvánítási jog körébe tartoznak. Ez azt jelenti, hogy a 10. cikk védelme kiterjed rájuk, azaz bármilyen korlátozás csak jogszabály alapján, az Egyezményben felsorolt okokból fogadható egy demokratikus társadalomban szükséges (azaz a védendő konkurens jogokkal arányos) mértékben. A gyűlöletbeszéd elleni fellépés igénye azonban olyan legitim cél, ami az e kategóriába tartozó kommunikációval szemben szélesebb körben enged teret az állami korlátozásnak. Az Egyezménynek való megfelelést az EJEB az adott ügy összes körülménye alapján állapítja meg, figyelembe véve a közlés tartalmát és a közzététel módját.

A jelen ügyben az EJEB úgy ítélte meg, hogy az izlandi Legfelsőbb Bíróság valamennyi releváns szempontot figyelembe vett, nem rekesztette ki a kérelmező hozzászólásait a véleménynyilvánításhoz való jog védelme alól. Mások, így a hozzászólásokkal érintettek jogainak védelme az Egyezmény 10. cikke alapján is legitim alapja a korlátozásnak, amit a magánéletet is védő 8. cikk is megerősít. A hozzászólások értékelése során az izlandi fellebbviteli fórum arra jutott, hogy azok “komolyak, kirívóan sértőek és előítéletekkel terheltek” voltak. A szankció mértékét is figyelembe véve az EJEB arra jutott, hogy a hazai bíróság a vizsgált szempontokat releváns érvek súlyozásával tette mérlegre. Erre tekintettel nem látta szükségesnek a döntés felülbírálatát és egyhangú döntéssel mellőzte az egyezménysértés megállapítását.

A kérelmezőnek a hozzászólása véleménytartalmára tekintettel történt hátrányos megkülönböztetésre alapított panaszát a Bíróság nyilvánvalóan alaptalannak minősítette.

(ejeb.atlatszo.hu)




Kapcsolódó cikkek