A lengyel jogot az uniós elé helyező döntést hozott a lengyel alkotmánybíróság
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A lengyel vezetés úgy látja, hogy az Unió nem avatkozhat be ilyen szinten egy nemzet belügyeibe.
A nemzeti jog elsőbbsége mellett foglalt állást a lengyel alkotmánybíróság az európai uniós joggal szemben. A döntés a kormányzó Jog és Igazságosság Párt által indított eljárás eredményeként született. A párt a lengyel jogrendszer reformja, illetve az ezt érő éles uniós kritikák kapcsán tette fel a kérdést az alkotmánybíróságnak, amely úgy döntött, hogy a nemzeti jogot kell elsődlegesnek kell tekinteni az európai uniós joggal szemben.
A többek között a bírói függetlenséget is korlátozó úgynevezett szájkosártörvénynél nem vették figyelembe az Európai Bizottság ajánlásait, ezért Brüsszel az Európai Unió Bírósága elé vitte az ügyet. A lengyel vezetés úgy látja, hogy az Unió nem avatkozhat be ilyen szinten egy nemzet belügyeibe. A döntés nem előzmények nélküli, legutóbb tavaly a német alkotmánybíróság bírálta felül az Európai Unió Bíróságának döntését.
(hu.euronews.com)