A megfelelő ügyintézéshez való jog

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi írásában a szerző az Európai Unió Bíróságának a PI és a Landespolizeidirektion Tirol-ügyben hozott ítéletét[1] elemzi.

A PI kontra tiroli tartományi rendőrkapitányság, a Landespolizeidirektion Tirol-ügyben a tiroli regionális közigazgatási bíróság, a Landesverwaltungsgericht Tirol előzetes döntéshozatal iránti kérelmét a PI által üzemeltetett kereskedelmi létesítmény, egy masszázsszalon bezárása jogszerűségének tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették az Európai Unió Bírósága (EUB) elé.

A kérelem az EUMSZ 15. cikk (2) bekezdésének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 41., 47. és 52. cikkének értelmezésére vonatkozott.

A Charta „A megfelelő ügyintézéshez való jog” című 41. cikke kimondja:

„(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék.

(2) Ez a jog magában foglalja:

1. a) mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák,
2. b) mindenkinek a jogát arra, hogy a személyére vonatkozó iratokba a bizalmas adatkezeléshez, illetőleg a szakmai és üzleti titokhoz fűződő jogos érdekek tiszteletben tartása mellett betekintsen,
3. c) az igazgatási szervek azon kötelezettségét, hogy döntéseiket indokolják.

[…]”

A Chartának „A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog” című 47. cikke kimondja:

„Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.

Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez.

[…]”

A Chartának „Az ártatlanság vélelme és a védelemhez való jog” című 48. cikke a (2) bekezdésében a következőképp rendelkezik:

„Minden gyanúsított személy számára biztosítani kell a védelemhez való jogának tiszteletben tartását.”

A Charta „Alkalmazási kör” című 51. cikke, az (1) bekezdésében ekképpen rendelkezik:

„E Charta rendelkezéseinek címzettjei – a szubszidiaritás elvének megfelelő figyelembevétele mellett – az Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. […]”

A Chartának „A jogok és elvek hatálya és értelmezése” című 52. cikke a következőket mondja ki:

„(1) Az e Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

(2)      A Charta által elismert, a Szerződések egyes rendelkezéseiben szabályozott jogok csak az ott meghatározott feltételek és korlátozások mellett gyakorolhatók. […]

(7) Az Unió és a tagállamok bíróságainak kellően figyelembe kell venniük e Charta értelmezésére vonatkozó iránymutatásként készült magyarázatokat.”

A jelen ügyben hozott ítélet sajátosságai közül ki kell emelni, hogy az EUB a Landesverwaltungsgericht Tirol előzetes döntéshozatal iránti kérelmében előterjesztett kérdéseket – abból a célból, hogy a nemzeti bíróság részére olyan hasznos választ adjon, amely számára lehetővé teszi az előtte folyamatban lévő ügy elbírálását – átfogalmazta.

Mivel a kérdést előterjesztő bíróság ténylegesen a Charta 15. cikke (2) bekezdésének, valamint 41., 47. és 52. cikkének értelmezésére korlátozta is kérdését, e körülmény nem képezte akadályát annak, hogy az EUB a nemzeti bíróság részére az uniós jognak az előtte folyamatban lévő ügy elbírálásához hasznos, valamennyi értelmezési szempontját megadja, függetlenül attól, hogy a nemzeti bíróság kérdései megfogalmazásában utalt‑e azokra, vagy sem.

Az EUB megállapításai szerint a tárgyi ügyben előterjesztett kérdések nem magára a prostitúcióval kapcsolatos tevékenységekre vonatkozó nemzeti szabályozás jogszerűségének kérdésére irányulnak, hanem arra, hogy egy kereskedelmi létesítménynek bizonyos eljárásjogi garanciák nélküli bezárása összeegyeztethető‑e az uniós joggal, mivel feladata az uniós jog minden olyan rendelkezésének értelmezése, amelyre a nemzeti bíróságoknak az eléjük terjesztett jogviták eldöntése érdekében szükségük van, még akkor is, ha e bíróságok az általuk feltett kérdésekben nem jelölik meg kifejezetten ezeket a rendelkezéseket[2].

A tényállás[3]

PI bolgár állampolgár, aki Ausztriában, Innsbruckban önálló vállalkozói tevékenységet végzett, masszázsszalont üzemeltetett, az innsbrucki városi tanács, a Stadtmagistrat Innsbruck által 2011. február 9-én kiadott iparűzési engedély alapján masszázsszolgáltatásokat kínált.

2017. december 12-én a tartományi rendőrkapitányság két rendőre ellenőrzést hajtott végre PI masszázsszalonjában. Az említett rendőrök, mivel meg voltak győződve arról, hogy e szalonban szexuális szolgáltatásokat – nevezetesen meztelen és erotikus masszázst – kínálnak a vendégeknek, úgy határoztak ugyanazon nap este 20 óra 30 perckor, hogy az ellenőrzött szalont bezárják a rendőrségi törvény 19. §‑ának (2) bekezdésébe ütköző szabálysértés gyanúja miatt. Ennek eredményeként hatósági pecsétet helyeztek el a szóban forgó szalonon. E határozatról PI-t közvetlenül a szalonjának bezárása előtt szóban tájékoztatták. A bezárásról semmilyen megerősítést nem küldtek számára, és semmilyen, a határozat elfogadásának indokolását tartalmazó dokumentumot nem kapott.

2017. december 13-án PI ügyvédet bízott meg érdekeinek képviseletével, aki a következő napokban megkísérelte a rendőrségi iratanyagba történő betekintést. A hatóság megtagadta e hozzáférést azon indokkal, hogy az olyan közigazgatási intézkedések esetében, mint a PI-vel szemben hozott intézkedések, a hozzáférés nem engedélyezett, tekintettel arra, hogy vele szemben nem indult büntetőeljárás[4].

2017. december 14-én PI a 2017. december 12-ei határozat megsemmisítését kérte, és 2017. december 29-én a tartományi rendőrkapitányság úgy határozott, hogy helyt ad e kérelemnek. Az e közigazgatási hatóság által hozott határozat nem tartalmazott indokolást, sem a bezárást, sem a 2017. december 12-ei határozat megsemmisítéséhez vezető okokat illetően.

PI 2017. december 18-án keresetet nyújtott be a tiroli regionális közigazgatási bírósághoz, a Landesverwaltungsgericht Tirolhoz, kérve, hogy e bíróság állapítsa meg, hogy masszázsszalonjának bezárása jogellenes volt.

Mivel a tartományi rendőrkapitányság nem közölte e bírósággal az ügy szempontjából releváns ténybeli és jogi elemeket, a kérdést előterjesztő bíróság maga állapította meg e tényállást. Megállapításai szerint, a nemzeti jogszabályokkal összhangban, egy kereskedelmi létesítménynek – mint például PI masszázsszalonjának – bezárásáról szóló határozat az elfogadásától fejti ki hatásait. Mivel e szabályozás célja az illegális prostitúció elleni harc, szükséges, hogy az illetékes hatóságok karhatalmi és kényszerintézkedéseket hozhassanak[5]. Az ilyen határozatot az érintett személy kérésére megsemmisítheti a közigazgatási hatóság, a jelen esetben a tartományi rendőrkapitányság, jövőbeni hatállyal, vagy egy olyan bíróság, a jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság, amely e határozat jogszerűségét vizsgálhatja.

Ellentétben azonban más olyan nemzeti eljárásokkal, amelyek keretében a hatóságok karhatalmi és kényszerintézkedések meghozatalára vonatkozó jogkörüket gyakorolják, az ügyre vonatkozó szabályozás nem írja elő, hogy az említett hatóságoknak e jogkörük gyakorlását követően írásban indokolniuk kell határozatukat. Az e jogkör gyakorlása során hozott határozat indokolására vonatkozó kötelezettség célja az érintett hatóság arra való kötelezése, hogy beavatkozásának jogszerűségét újra megvizsgálja.

A kérdést előterjesztő Landesverwaltungsgericht Tirol úgy vélte, hogy az illetékes hatóság által hozott határozat indokait kifejtő írásos dokumentum hiányában az ilyen határozat címzettje meg lenne fosztva az ügye irataiba való betekintésnek, az e hatóság által beszerzett bizonyítékok megismerésének, és az ezzel kapcsolatos álláspontja kifejtésének lehetőségétől. E címzett csak közvetett módon, az e hatóság által hozott intézkedések ellen benyújtott kereset kapcsán szerezhet tudomást azon indokokról, amelyek alapján e hatóság úgy vélte, hogy jogellenes cselekményt követtek el. Ezen túlmenően a szóban forgó határozattal szembeni jogorvoslati lehetőségek nem elegendők. A rendőrségi törvény 19a. §-a (4) bekezdésének megfelelően csak két esetben kerülhet sor arra, hogy az illetékes hatóság visszavonja a szóban forgó kereskedelmi létesítmény bezárására vonatkozó határozatát: ha e határozat címzettje fel tud mutatni bordélyházi engedélyt, vagy biztosítani tudja, hogy a bordélyház üzemeltetését a bezárásra vonatkozó határozat visszavonása után nem kezdik újra.

Ugyanakkor a 2017. december 12-ei határozatot illetően a kérdést előterjesztő bíróság nem vizsgálhatja az e határozat alapjául szolgáló tényállás megalapozottságát, mivel e bíróság hatáskörébe csupán annak értékelése tartozik, hogy egy rendőr a jelen esetben alapos okkal feltételezhette‑e a jogellenes tevékenységet.

E körülmények között a Landesverwaltungsgericht Tirol az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett az EUB elé.

Az EUB értékelése és ítélete

A kérdések kapcsán az ügyben észrevételeket előterjesztő osztrák kormány szerint a rendőrségi törvény lehetővé teszi az illetékes hatóság számára az érintett intézkedések visszavonását. Mivel a tartományi rendőrkapitányság jelen ügyben a PI szalonjának bezárására irányuló intézkedését visszavonta, és elrendelte a szalonon elhelyezett hatósági pecsét levételét, ezért a tartományi rendőrségi törvény, az LGBl erre vonatkozó rendelkezése[6] nem alkalmazandó mivel a kereset tárgya a 2017. december 12-ei hatósági határozat bírósági, és nem közigazgatási felülvizsgálata. A kérdést előterjesztő bíróság a kérdéseit az EUB együttesen vizsgálta.

Ezzel szemben az EUB arra emlékeztetett, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás tárgya a PI szalonjának bezárását elrendelő, 2017. december 12-ei határozat jogszerűségének vizsgálata, mivel e határozat ellen azt megelőzően nyújtottak be keresetet, hogy azt 2017. december 29-én a tartományi rendőrkapitányság megsemmisítette. Állandó ítélkezési gyakorlata szerint a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell[7]. Tekintettel arra, hogy leginkább az előterjesztő bíróság tudja a nemzeti jogra tekintettel értékelni PI eljáráshoz fűződő érdekének fennállását, az észrevétellel érintett kérdéseket elfogadhatónak ítélte.

Álláspontja szerint a tárgyi ügyben – még ha a kérdést előterjesztő bíróság ténylegesen a Charta 15. cikke (2) bekezdésének, valamint 41., 47. és 52. cikkének értelmezésére korlátozta is kérdését – az EUB-nak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége, és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása alapján meghatároznia az említett jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a jogvita tárgyára figyelemmel szükséges[8].

A kérdést előterjesztő bíróság a jogvita elbírálásához arra várt választ, hogy az uniós joggal ellentétes-e az olyan nemzeti szabályozás, amely úgy rendelkezik, hogy egy olyan kereskedelmi létesítményt, határozattal, azonnali hatállyal bezárathat egy nemzeti hatóság azon az alapon, hogy feltételezhető, hogy e létesítményben az előírt engedély nélküli prostitúció zajlik, azonban az e létesítményt üzemeltető személy számára bizonyos eljárási jogokat nem biztosít.

Az EUB szerint az ügy tényállása szerinti tevékenység az EUMSZ 57. cikk értelmében PI szalonjának tevékenysége szolgáltatásnak minősül, ezen túlmenően egy masszázsszalonnak valamely másik tagállam területén való üzemeltetése az EUMSZ 49. és azt követő cikkeivel összhangban a letelepedés szabadsága és a szolgáltatásnyújtás szabadsága hatálya alá tartozik.

Feltételezve, hogy PI tevékenységi körébe tartozik egyebek mellett egy olyan létesítmény üzemeltetése, amelyben prostitúcióval kapcsolatos szolgáltatásokat kínálnak, emlékeztetett arra, hogy a prostitúció díjazás ellenében nyújtott szolgáltatásnak minősül[9], míg a bordélyház üzemeltetése az EUMSZ 49. cikk, valamint a 2006/123 irányelv 9–15. cikke értelmében a letelepedés szabadságának hatálya alá tartozik, amennyiben azt a szolgáltató azt határozatlan ideig, állandó infrastruktúrán keresztül végzi[10]. PI a tevékenységét határozatlan ideig, állandó infrastruktúrán keresztül végzi, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia, e tevékenység az EUMSZ 49. cikk, valamint a 2006/123 irányelv 9–15. cikke értelmében a letelepedés szabadságának hatálya alá tartozik. Az alapeljárásban alkalmazandó nemzeti szabályozás szerint a prostitúció gyakorlását engedélyhez kell kötni[11].

Az EUB megállapításai szerint, a tárgyi ügyben előterjesztett kérdések nem magára a prostitúcióval kapcsolatos tevékenységekre vonatkozó nemzeti szabályozás jogszerűségének kérdésére irányulnak, hanem annak kérdésére, hogy egy kereskedelmi létesítménynek bizonyos eljárásjogi garanciák nélküli bezárása összeegyeztethető‑e az uniós joggal. Így a tényállás adta körülmények között az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre az EUMSZ 49. cikkre, és nem pedig a 2006/123 irányelvre tekintettel kell választ adni[12].

A Charta 15. cikkének (2) bekezdése, amelyre az első kérdés irányult, biztosítja egyebek mellett a letelepedés és szolgáltatásnyújtás jogát az Unió valamennyi tagállamában. E rendelkezésre való hivatkozás, e szabadság a Charta 16. cikkére tekintettel történő tiszteletben tartásának értékelését is jelenti. Az EUB szerint, a Charta 41. cikkének szövegéből – amelyre a második és a harmadik kérdés irányul – egyértelműen kiderül, hogy annak címzettjei nem a tagállamok, hanem kizárólag az Unió intézményei, szervei és hivatalai[13]. Ebből következően a Charta 41. cikke jelen ügyben nem releváns.

Az EUB összegzése szerint a kérdést előterjesztő bíróság a választ arra kereste, hogy az EUMSZ 49. cikket, a Charta 15. cikkének (2) bekezdését, valamint 16., 47. és 52. cikkét és a megfelelő ügyintézéshez való jog alapelvét úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely úgy rendelkezik, hogy egy közigazgatási hatóság azonnali hatállyal bezárathat egy kereskedelmi létesítményt azon az alapon, hogy feltételezhető, e létesítményben az ezen nemzeti szabályozás által megkövetelt engedély nélkül zajlik prostitúció, amennyiben e szabályozás először is nem követeli meg, hogy az ilyen határozat ténybelileg és jogilag indokolt és írásbeli legyen, valamint azt a címzettnek megküldjék, másodszor előírja, hogy az érintett címzettnek az e határozat megsemmisítése iránti kérelme viszont indokolt legyen, és harmadszor korlátozza azokat az indokokat, amelyek alapján az illetékes közigazgatási szerv megsemmisítheti az említett határozatot[14].

A jelen ügyben az a nemzeti szabályozás, amely úgy rendelkezik, hogy egy közigazgatási hatóság azonnali hatállyal bezárathat egy kereskedelmi létesítményt azon az alapon, hogy feltételezhető, hogy e létesítményben az ezen nemzeti szabályozás által megkövetelt engedély nélkül zajlik prostitúció, negatív következményekkel járhat a forgalomra és a szakmai tevékenység folytatására, különösen az érintett szolgáltatásokban részesülő ügyfelekkel való kapcsolatokat illetően. Ennélfogva alkalmas arra, hogy a más tagállamokból érkező, Tirol tartományban, a tárgyi ügyben szóban forgóhoz hasonló szakmai tevékenység gyakorlása céljából letelepedni szándékozó személyeket akadályozza vagy visszatartsa,[15] ezért, a vizsgált osztrák szabályozás az EUMSZ 49. cikk értelmében vett letelepedés szabadsága korlátozásának minősül.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Chartában biztosított alapvető jogokat az uniós jog által szabályozott valamennyi tényállásra alkalmazni kell, így azokat tiszteletben kell tartani, amikor egy nemzeti szabály e jog hatálya alá tartozik[16]. Az érintett nemzeti szabályozást csak akkor lehet az előírt kivételnek tekinteni, ha összhangban van az EUB által védelemben részesített alapvető jogokkal[17]. Tárgyi ügyben, amennyiben az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás, az EUMSZ 49. cikk értelmében a letelepedés szabadsága korlátozásának minősül, egyben a Charta 15. cikkének (2) bekezdésében, illetve 16. cikkében rögzített letelepedés, illetve vállalkozás szabadsága gyakorlásának korlátozását is magában foglalja.

Ugyanakkor a Charta 52. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi az általa biztosított jogok gyakorlásának korlátozását, feltéve hogy a korlátozásra a törvény által, e jogok és szabadságok lényeges tartalmának, valamint az arányosság elvének tiszteletben tartásával kerül sor, továbbá a korlátozás elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja[18].

Az osztrák kormány szerint e nemzeti szabályozás a prostitúcióhoz kapcsolódó bűncselekmények megelőzése és az emberi egészség védelme szempontjából szükséges. Mivel a prostitúció gyakorlása Tirol tartományban nem tiltott, ellenőrzés és közérdeket szolgáló korlátozások alá esik. E célból az osztrák szabályozás e tevékenységet többek között engedélyhez köti. Ezen túlmenően, az e tevékenységet folytató személyeknek különleges egészségügyi követelményeknek kell megfelelniük, és rendszeres ellenőrzéseknek kell alávetniük magukat a nemi úton terjedő betegségek, beleértve a HIV/AIDS, valamint a tuberkulózis felderítése céljából. Mivel az illegális prostitúció elkerüli az említett ellenőrzést, e kormány szerint kockázatot jelent az azt folytató személyek, valamint ügyfeleik egészségére, és általánosságban a társadalomra nézve[19].

E tekintetben az EUB arra emlékeztetett, hogy a prostituáltakkal szembeni bűncselekmények, különösen az emberkereskedelem, a kényszerprostitúció és a kiskorúak prostitúciója elkövetésének megelőzése közérdeken alapuló nyomós indokot képez[20], továbbá állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnően, a közegészség védelme az uniós jog által elismert, közérdeken alapuló nyomós indoknak minősül[21]. Az egészség védelmét a Charta 35. cikke is biztosítja. A jelen esetben a prostitúcióval kapcsolatos szolgáltatások akár csupán rövid időn keresztül történő nyújtása egy nem bejegyzett, és ennélfogva az adott tagállam hatósága által kiállított engedéllyel nem rendelkező kereskedelmi létesítményben nem teszi lehetővé az érintett létesítményben folytatott e tevékenységeknek az illetékes hatóságok általi megfelelő ellenőrzését, és következésképpen növelheti annak kockázatát, hogy az e létesítményben ilyen tevékenységet végzők bűncselekmények áldozataivá váljanak[22].

A letelepedés szabadságának azon korlátozását, amely felhatalmazza az illetékes közigazgatási hatóságokat, hogy azonnali hatállyal bezárathassanak egy kereskedelmi létesítményt azon az alapon, hogy feltételezhető, hogy e létesítményben az említett szabályozás által megkövetelt engedély nélkül zajlik prostitúció, úgy kell tekinteni, hogy azt közérdeken alapuló nyomós indokok igazolják, és az alkalmas az e szabályozás által elérni kívánt célok, nevezetesen a prostituáltakkal szembeni bűncselekmények elkövetésének megelőzésére, valamint a közegészség védelmére irányuló célok megvalósítására[23].

Azonban kérdéses, a nemzeti közigazgatási hatóságok arra vonatkozó lehetősége, hogy azonnali hatállyal bezárathassanak egy kereskedelmi létesítményt azon az alapon, hogy feltételezhető, hogy e létesítményben a nemzeti szabályozás által megkövetelt engedély nélkül zajlik prostitúció, arányosnak tekinthető‑e az előző pontban kifejtett célokkal. E tekintetben e célokkal arányosnak tekinthető az a nemzeti szabályozás, amely úgy rendelkezik, hogy egy közigazgatási hatóság dönthet úgy, hogy a fentebb hivatkozott indokok alapján azonnali hatállyal bezárat egy kereskedelmi létesítményt. Ugyanakkor az osztrák szabályozás egy létesítmény bezárását ténybeli és jogi, írásbeli, és a címzettnek megküldött indokolás nélkül teszi lehetővé, ezzel egyidejűleg megkövetelve azonban, hogy a bezárásra vonatkozó határozat megsemmisítése iránti kérelmét az érintett indokolja.

Az EUB ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a Charta 47. cikkében biztosított bírósági jogorvoslat hatékonysága megköveteli, hogy az érintett – akár magának a határozatnak a szövege, akár ezen indokok kérésére történő közlése alapján – megismerhesse a rá vonatkozóan hozott határozat alapjául szolgáló indokokat, az illetékes bíróság azon hatáskörének sérelme nélkül, hogy a szóban forgó hatóságtól megkövetelje azok közlését, annak érdekében, hogy lehetővé tegye számára jogai lehető legjobb feltételek mellett történő védelmét, és az ügy teljes ismeretében annak eldöntését, hogy hasznos-e az illetékes bírósághoz fordulni, valamint ahhoz, hogy utóbbinak teljes mértékben lehetővé tegye a szóban forgó nemzeti határozat jogszerűségére vonatkozó felülvizsgálat gyakorlását[24].

A bármely eljárásban történő meghallgatáshoz való jog, amelyet a Charta 47. és 48. cikke ír elő, amely szerves részét képezi az uniós jog általános elve, a védelemhez való jog tiszteletben tartásának, amely azt is magában foglalja, hogy a közigazgatási szerv a megkövetelt figyelemmel hallgassa meg az érintett személy által ily módon kifejtett észrevételeket, gondosan és pártatlan módon megvizsgálva az adott ügy valamennyi releváns elemét, és részletesen indokolva határozatát, az a kötelezettség tehát, hogy a határozatot kellően egyedi és konkrét módon kell megindokolni annak lehetővé tétele érdekében, hogy az érintett megérthesse azokat az elutasítási okokat, amelyek a kérelme ellen szólnak, a védelemhez való jog tiszteletben tartása elvéből[25].

A címzettjeik érdekeit jelentősen sértő határozatok címzettjei védelemhez való jogának tiszteletben tartására irányuló kötelezettség ily módon főszabály szerint a tagállamok hatóságaira hárul akkor, amikor az uniós jog hatálya alá tartozó intézkedéseket hoznak[26]. A nemzeti közigazgatási hatóságok határozatainak indokolására vonatkozó kötelezettség különös fontossággal bír olyan esetben, ahol a letelepedés szabadsága korlátozásának, valamint a letelepedés, illetve vállalkozás szabadsága korlátozásának indokoltságát és arányosságát kell vizsgálni.

Egyfelől a nemzeti bíróságoknak a korlátozó szabályozás elfogadását és végrehajtását kísérő körülményeket a tagállam illetékes hatóságai által annak bizonyítása érdekében szolgáltatott bizonyítékok alapján kell átfogóan értékelniük, hogy az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés által biztosított valamely alapvető szabadság akadályozásának igazolására alkalmas célok állnak fenn, és hogy ezen akadályozás arányos[27].

Másfelől, míg e bíróságok a nemzeti eljárási szabályok alkalmazásával kötelezhetők a szükséges intézkedések meghozatalára annak érdekében, hogy előmozdítsák ilyen bizonyítékok benyújtását, arra nem kötelezhetők, hogy az említett hatóságok helyébe lépjenek azon igazolások megadása érdekében, amelyet az említett hatóságok kötelesek megadni. Amennyiben az említett hatóságok a nemlétezésük vagy a tétlenségük miatt nem adnak ilyen igazolást, a nemzeti bíróság minden olyan következtetést levonhat, amely az ilyen mulasztásból következik[28].

A jelen esetben az osztrák szabályozás, mivel nem írta elő, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló kereskedelmi létesítmény azonnali hatállyal történő bezárását elrendelő határozat ténybelileg és jogilag megfelelően indokolt és írásbeli legyen, valamint azt a címzettnek megküldjék, nem felel meg az ítélkezési gyakorlat által meghatározott fenti követelményeknek. Ez a szabályozás nem biztosítja, hogy e határozat címzettje megismerhesse a rá vonatkozóan hozott határozat alapjául szolgáló indokokat, és ezzel lehetővé tegye számára jogai védelmét, és annak eldöntését, hogy hasznos‑e az illetékes bírósághoz fordulni.

Az EUB megállapítása szerint az a követelmény, mely szerint egy létesítmény bezárását elrendelő határozat megsemmisítése iránti kérelmet az érintett személynek megfelelően kell indokolnia, aránytalan, tekintettel arra, hogy ugyanezen szabályozás nem írja elő az ilyen határozat indokolásának kötelezettségét. E tekintetben annak megkövetelése a közigazgatási határozat címzettjétől, hogy e határozat megsemmisítése iránti kérelmét indokolja, míg e határozat maga nem tartalmaz indokolást, sérti e címzettnek a hatékony jogorvoslathoz, a bírósághoz forduláshoz, valamint a védelemhez való jogát[29].

Az EUB azon indokoknak a rendőrségi törvény 19a. §-ának (4) bekezdésében meghatározott korlátozását illetően, amelyek alapján egy közigazgatási szerv megsemmisítheti az adott kereskedelmi létesítmény bezárására vonatkozó határozatát, emlékeztetett arra, hogy e határozat visszavonható, ha a címzettje fel tud mutatni bordélyházi engedélyt, vagy biztosítani tudja, hogy a bordélyház üzemeltetését e visszavonás után nem kezdik újra.

E korlátozás nem tűnik aránytalannak a jogszabály által követett célokkal, nevezetesen a prostituáltakkal szembeni bűncselekmények elkövetésének megelőzésével, valamint a közegészség védelmével, és mivel e célok igazolják egy kereskedelmi létesítmény azonnali hatállyal, azon indokkal történő bezárásának lehetőségét, hogy az illetékes hatóság azt feltételezi, hogy e létesítményben a megkövetelt engedély nélkül zajlik prostitúció, a rendőrségi törvény 19a. §-ának (4) bekezdésében meghatározott korlátozást úgy kell tekinteni, mint az engedély nélküli bordélyház‑üzemeltetés érintett szabályozás általi tilalmának logikus következményét[30].

Az EUB a feltett kérdésekre adott válasza szerint, az EUMSZ 49. cikket, a Charta 15. cikkének (2) bekezdését, valamint 16., 47. és 52. cikkét továbbá a megfelelő ügyintézéshez való jog alapelvét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint egy közigazgatási hatóság azonnali hatállyal bezárathat egy kereskedelmi létesítményt azon az alapon, hogy feltételezhető, hogy e létesítményben az ezen nemzeti szabályozás által megkövetelt engedély nélkül zajlik prostitúció, amennyiben e szabályozás egyfelől nem követeli meg, hogy az ilyen határozat ténybelileg és jogilag indokolt és írásbeli legyen, valamint azt a címzettnek megküldjék, másfelől előírja, hogy az említett címzettnek az e határozat megsemmisítése iránti kérelme viszont indokolt legyen[31].

Lábjegyzetek:

[1] 2019. május 8-ai PI és a Landespolizeidirektion Tirol C‑230/18. sz. ügy, ítélet ECLI:EU:C:2019:383 (Ítélet)

[2] 2010. október 14-ei Fuß-ítélet, C‑243/09, EU:C:2010:609, 39. pont, 2017. október 19-ei Otero Ramos-ítélet, C‑531/15, EU:C:2017:789, 39. pont

[3] Ítélet 22-36. pont

[4] Az 1976. július 6-ai tiroli tartományi rendőrségi törvény, a Tiroler Landespolizeigesetz LGBl. 60/1976.) az LGBl. 56/2017. számában kihirdetett módosítása 19. §-ának (3) bekezdése lehetővé teszi, hogy egy hatóság szervei előzetes hatósági eljárás nélkül hajtsanak végre közvetlen karhatalmi és kényszerintézkedéseket, így különösen egy üzlet helyszíni bezárását anélkül, hogy ezen intézkedések esetében csak ideiglenes intézkedésekről lenne szó.

[5] Az LGBl. 56/2017. számában kihirdetett módosítást követő változatának „Tilalom” című 14. §-a a következőképpen rendelkezik: „Tilos: a) szexuális cselekmények üzletszerű tűrése a saját testen vagy szexuális cselekmények üzletszerű végzése (prostitúció) az engedélyezett bordélyház területén kívül (15. §);[…]” E törvény „Bordélyházi engedély” című 15. §-a az (1) bekezdésében előírja: „A bordélyház olyan kereskedelmi létesítmény, ahol prostitúciós tevékenységet folytatnak. Bordélyházat kizárólag engedéllyel (bordélyházi engedély) lehet üzemeltetni.” Az LGBI„Büntetés meghatározása” című 19. §-a a (2) bekezdése szerint: „Aki a 15. § szerinti engedély nélkül üzemeltet bordélyházat, szabálysértést követ el, és 36000 euróig terjedő pénzbírsággal, és e bírság meg nem fizetése esetén négy hétig terjedő szabadságvesztéssel sújtandó.” „A bordélyház felügyelete és bezárása” című 19a. §-a szerint:„(1) Amennyiben a konkrét tények alapján a 19. § (1) vagy (2) bekezdése szerinti szabálysértés megalapozott gyanúja áll fenn, úgy az illetékes hatóság és a közbiztonsági közszolgáltatást nyújtó szervek jogosultak […] belépni a prostitúció jogellenes gyakorlására állítólagosan szolgáló épületekbe vagy helyiségekbe. Az épületek vagy helyiségek tulajdonosai vagy bérlői kötelesek ezt tűrni. Megengedett a közvetlen kényszer alkalmazása.[…](3) Amennyiben a konkrét tények alapján a 19. § (2) bekezdése szerinti szabálysértés megalapozott gyanúja áll fenn és feltételezhető, hogy a bordélyház jogellenes működtetése tovább folytatódik, az illetékes hatóság előzetes eljárás nélkül is jogosult az ennek megakadályozásához szükséges intézkedések megtételére, így különösen a bordélyház bezárásának a helyszínen történő elrendelésére.

[6] LGBI 19a. § (4) bekezdés: „A bordélyházként használt helyiségek addigi üzemeltetőjének vagy tulajdonosának kérelmére az illetékes hatóság köteles határozatban visszavonni a (3) bekezdés alapján tett intézkedéseket, ha a kérelmező a) fel tudja mutatni a bordélyházi engedélyt, vagy b) biztosítani tudja, hogy a bordélyház üzemeltetését a (3) bekezdés szerinti intézkedések visszavonása után nem kezdik újra.”

[7] 2019. február 14-ei Milivojević ítélet, C‑630/17, EU:C:2019:123, 48. pont

[8] 2018. december 19-ei AREX CZ-ítélet, C‑414/17, EU:C:2018:1027, 34. pont

[9]  2001. november 20-ai Jany és társai-ítélet, C‑268/99, EU:C:2001:616, 49. pont

[10]  2015. október 1-jei Trijber és Harmsen-ítélet, C‑340/14 és C‑341/14, EU:C:2015:641, 67–77. pont

[11] Ítélet 48. pont

[12] Ítélet 41. pont

[13]  2018. szeptember 13-ai UBS Europe és társai-ítélet, C‑358/16, EU:C:2018:715, 28. pont

[14] Ítélet 58. pont

[15] 2014. november 5-ei Somova-ítélet, C‑103/13, EU:C:2014:2334, 41–45. pont

[16] 2016. december 21-ei AGET Iraklis-ítélet, C‑201/15, EU:C:2016:972, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat

[17] Iraklis-ítélet, 63. pont

[18] Iraklis-ítélet, 70. pont

[19] Ítélet 67. pont

[20] 2015. október 1-jei Trijber és Harmsen ítélet, C‑340/14 és C‑341/14, EU:C:2015:641, 68. pont

[21] 2018. március 1-jei CMVRO-ítélet, C‑297/16, EU:C:2018:141, 57. pont

[22] Ítélet 72-73. pont

[23] Ítélet 75. pont

[24] 2013. június 4-ei ZZ ítélet, C‑300/11, EU:C:2013:363, 53. pont; 2017. május 16‑i Berlioz Investment Fund-ítélet, C‑682/15, EU:C:2017:373, 84. pont

[25] 2014. november 5-ei Mukarubega-ítélet, C‑166/13, EU:C:2014:2336, 43., 45. és 48. pont

[26] Mukarubega-ítélet, 50. pont

[27] 2018. február 28-ai Sporting Odds ítélet, C‑3/17, EU:C:2018:130, 53. pont

[28]  Sporting Odds-ítélet, 54. pont

[29] Ítélet 86-87. pont

[30] Ítélet 90. pont

[31] Ítélet 91. pont

---