A megújuló energiaforrásból előállított villamos energia felhasználásának támogatása?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EUB-nak abban a kérdésben kellett döntést hoznia, hogy ellentétes-e az uniós joggal, ha a jogalkotó a fotovoltatikus energia támogatásának csökkentését írja elő.

Az Európai Bíróság ítélete a Federazione nazionale delle imprese elettrotecniche ed elettroniche (Anie) és társai (C‑798/18), és az Athesia Energy Srl és társai (C‑799/18) kontra Ministero dello Sviluppo Economico  ügyben[1]

1. Bevezetés

Az olaszországi Lazio tartomány közigazgatási bírósága, a Tribunale amministrativo regionale per il Lazio az a     fotovoltaikus energia ágazatban működő üzemeltetők részére megállapított ösztönzők tárgyában, a  fotovoltaikus berendezések számos olaszországi üzemeltetője és elektrotechnikai és villamosenergia‑ipari vállalkozások országos szövetsége, a Federazione Nazionale delle Imprese Elettrotecniche ed Elettroniche (Anie) valamint az Athesia Energy Srl és társai és az olasz gazdaságfejlesztési  minisztérium, a Ministero dello Sviluppo economico és egy, tőkéjét tekintve  teljes egészében te minisztérium tulajdonában álló energiaszolgáltatási menedzser részvénytársaság a Gestore dei servizi energetici (GSE) SpA között folyamatban levő  jogvitákban előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordult az Európai Unió Bíróságához (a továbbiakban: EUB).

A jogvitában észrevételeket terjesztett elő: a cseh, a német, a görög és a spanyol kormány, továbbá az   Európai Bizottság.

A felek közti vita abból származott, hogy a fotovoltaikus energia ágazatának fellendülésére tekintettel az olasz jogalkotó 2014‑ben csökkenteni kívánta az ezen ágazatban működő üzemeltetők részére megállapított ösztönzőket. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek e reformnak az uniós joggal való összeegyeztethetőségére, pontosabban az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) a vállalkozás szabadságáról szóló 16, illetve a tulajdonhoz való jogról szóló 17. cikke[2] által esetlegesen szabott korlátokra, továbbá a valamint az Energia Charta Egyezmény[3] 10. cikkének az EUMSZ 216. cikk (2) bekezdésével[4] összefüggésben történő értelmezésére vonatkoztak.

Az ügyek sajátosságát jelentette, hogy a GSE az üzemeltetőkkel olyan megállapodásokat kötött, amelyek húszéves időtartamra ösztönzők folyósítását írták elő egy olyan támogatási rendszer keretében, amely a megújuló energia felhasználásának támogatása tárgyában elfogadott egymást követő uniós irányelvek[5] olasz jogba történő átültetésére irányult. Az olasz jogalkotó által végrehajtott reformot ebbe a sajátos jogszabályi keretbe illesztették be azzal a céllal, hogy az üzemeltetők számára hátrányosan módosítsák azon ösztönzőket, amelyek rendelkezésre bocsátása e megállapodások alapján előírásra került, azonban még nem volt esedékes[6].

Az EUB előtt határozatának meghozatala idején, három azonos, ugyanezen bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem volt folyamatban[7].

2. A tényállás[8]

Az Anie az Olaszországban termékeknek és/vagy szolgáltatásoknak az elektrotechnikai és elektronikai ágazatban vagy az ezekhez kapcsolódó ágazatokban történő előállítása területén működő vállalkozásokat képviseli olyan „Felsőszintű szövetségnek” minősül, amelynek keretében ágazati szövetségeket hoznak létre, melyek között az Anie Energie Rinnovabili szövetség is szerepel, amelynek célja a megújulóenergia‑ágazat iparának védelme. A további felperes olyan társaságokból és egyéni vállalkozókból áll, amelyek egy vagy több, Olaszország területén különböző településeken található, 200 kW‑nál nagyobb teljesítményű fotovoltaikus létesítmény tulajdonosai és üzemeltetői, és amelyek a fotovoltaikus átalakításból származó villamosenergia‑termelés után járó ösztönző tarifában való részesülés érdekében a GSE‑vel 20 évre szóló, magánjogi szerződéseknek minősülő megállapodásokat kötöttek. E felperesek így a 387/2003. sz. törvényerejű rendelet 7. cikkében és a 28/2011. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 25. cikkében előírt ösztönző intézkedésekben részesültek. A GSE olyan állami tulajdonban lévő társaság, amely a ministero dell’Economia e delle Finanze [gazdasági és pénzügyminisztérium, Olaszország] kizárólagos ellenőrzése alatt áll, és amely az energetikai ágazatban számos közjogi jellegű funkciót lát el.

A fotovoltaikus létesítmények villamosenergia‑termelését ösztönző olasz szabályozást módosította a 2014. október 16‑i és 17‑i miniszteri rendelettel végrehajtott 91/2014. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet[9] 26. cikke, amelynek az alapeljárások felperesei Lazio tartomány közigazgatási bírósága előtt a megsemmisítését kérték.

A kérdést előterjesztő bíróság megállapításai szerint, a 91/2014. sz., törvényerejű rendelet 26. cikke a 200 kW feletti teljesítményű létesítményekre vonatkozó ösztönzők módosítását írta elő az ösztönzők begyűjtéséhez és kifizetéséhez szükséges idővel való gazdálkodás optimalizálása, valamint a megújuló energiaforrások támogatási politikája fenntarthatóságának növelése érdekében. E rendelkezések az olasz jogalkotó az érintett ágazat gazdasági szereplői számára előírta, hogy az említett rendelkezés (3) bekezdésében előírt választási lehetőségek valamelyike alapján térjenek át egy eltérő tarifarendszerre. E választási lehetőségek mindegyike vitathatatlanul hátrányosan érintette e gazdasági szereplőknek a GSE‑vel megkötött ösztönzési megállapodásokban létrehozott pozícióját, mivel az ösztönző tarifa időtartamát vagy összegét illetően új elemeket illeszt be a megállapodásokba.

A kérdést előterjesztő bíróság rámutatott arra, hogy az előírt ösztönző tarifákat 2014. második félévétől kezdve állandó havi részletekben, az egyes berendezéseknek az előállítás naptári évében becsült éves átlagos termelőkapacitása 90 százalékának megfelelő mértékben kell kifizetni, és a ténylegesen előállított mennyiség szerinti kiigazítást ezt követően végzik el. Így e rendelkezés módosította a hatályos szerződéses feltételeket, és a „tényleges termelés” kritériumát az „éves átlagos termelőkapacitás” kritériumával váltotta fel, annak figyelembevétele nélkül, hogy a szóban forgó ösztönzők kedvezményezettjei eltérő feltételek mellett csatlakoztak a támogatási rendszerhez.

A felperesek szerint, a 2014. október 16‑i és 17‑i miniszteri rendeletek hátrányosan érintették a fennálló jogviszonyokat, és jogos bizalmuk tekintetében súlyos sérelmet okoztak. Ezenfelül, a jogbiztonság elvének és a 2009/28 irányelvnek a megsértésére hivatkoztak, mivel a 91/2014. sz. törvényerejű rendelet 26. cikke visszaható hatállyal kedvezőtlenebb ösztönző intézkedéseket vezetett be,  amelyek a már megvalósított beruházások eredeti feltételeit megszüntethetik, ezért ezen intézkedések alkalmazását mellőzni kell azon részükben, amelyben azok ellentétesek az elsődleges és a másodlagos uniós joggal.

A gazdaságfejlesztési minisztérium az e miniszteri rendeletekkel szemben benyújtott keresetek elutasítását kérte.

A kérdést előterjesztő bíróság ezért e cikk alkotmányosságának kérdésével az alkotmánybírósághoz, a Corte costituzionale-hoz fordult, amelynek itéleti megállapítása szerint, e rendelkezés az olasz alkotmánnyal nem ellentétes. Nézete szerint, a vitatott rendelkezés olyan intézkedés, amely a fennálló ellentétes érdekek közötti igazságos egyensúly megteremtése tekintetében azon közérdeket szolgálja, amely a megújuló forrásból származó energia termelése támogatásának és a villamos energia végső felhasználóit ezzel kapcsolatban terhelő költségek csökkentésének az összeegyeztetéséhez fűződik. Az ösztönző rendszer módosítása nem volt előre láthatatlan, és hirtelen sem, így a gondos és körültekintő gazdasági szereplő a támogatási rendszerek átmeneti és változékony jellegére tekintettel figyelembe vehette volna a lehetséges jogalkotási fejleményeket.

Úgy vélte, hogy az alkotmánybíróság határozatával nem döntött el egyes, a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő jogviták rendezése szempontjából releváns kérdéseket. Megítélése szerint az uniós jogra tekintettel tisztázni kell, hogy a nemzeti jogalkotó beavatkozhat‑e a megújuló energia felhasználásának előmozdítására irányuló támogatási rendszer keretében megállapított ösztönzők összegei csökkentése érdekében még akkor is, ha ezen ösztönzők folyósítását a kedvezményezettekkel kötött megállapodásokban már előirányozták. A jogviták megoldása szempontjából releváns kérdésekről, és előzetes döntéshozatal céljából kérdést kell terjeszteni az EUB elé annak megállapítása érdekében, hogy az uniós jog értelmében a nemzeti jogalkotó elfogadhat‑e olyan intézkedést, amely nemcsak az érintett ágazat vállalkozásaira alkalmazandó általános ösztönző rendszert érinti hátrányosan, hanem azokat a megállapodásokat is, amelyeket e vállalkozások egyénileg kötöttek egy állami tulajdonban álló vállalkozással annak érdekében, hogy egy 20 éves időszakra vonatkozóan konkrét ösztönző intézkedéseket határozzanak meg. Továbbá kétségei voltak azt illetően, hogy e rendelkezések összeegyeztethetők‑e a Chartának a vállalkozás szabadságára és a tulajdonhoz való jogra vonatkozó 16. és 17. cikkével, valamint az Energia Charta 10. cikkével.

E körülmények között Lazio tartomány közigazgatási bírósága eljárását felfüggesztette, és az egyes ügyekben, – amelyeket a későbbiekben egyesítettek,- előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesztett az EUB elé.

III. Az EUB értékelése és ítélete

III.1  A kérdést előterjesztő bíróság arra várt választ, hogy a 2009/28 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének a) pontját, a Chartának a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvével összefüggésben értelmezett 16. és 17. cikkét, valamint az Energia Charta,  a befektetések támogatásáról, védelméről és kezeléséről szóló 10. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a fotovoltaikus napenergiát hasznosító létesítmények által termelt energiára vonatkozó, korábban közigazgatási határozatokban biztosított, valamint az említett létesítmények üzemeltetői és egy állami tulajdonban lévő társaság között kötött ad hoc megállapodásokban megerősített ösztönzők csökkentését, vagy azok kifizetésének az elhalasztását írja elő.

Megállapítása szerint a 91/2014. sz., törvényerejű rendelet 26. cikke módosította a 200 kW‑ot meghaladó teljesítményű létesítményekre vonatkozó, korábbi szabályozás[10] által nyújtott ösztönzőket az ösztönzők begyűjtéséhez és kifizetéséhez szükséges idővel való gazdálkodás optimalizálása, valamint a megújuló energiaforrások támogatási politikája fenntarthatóságának a növelése érdekében. E cikk (2) bekezdésében azt írta elő, hogy az ösztönző tarifákat 2014 második félévétől kezdve állandó havi részletekben, az egyes berendezéseknek az előállítás naptári évében becsült éves átlagos termelőkapacitása 90%‑ának megfelelő mértékben kell kifizetni, és a ténylegesen előállított mennyiség szerinti kiigazítást ezt követően végzik el. Továbbá előírta, hogy a (3) bekezdésében előírt választási lehetőségek valamelyike alapján egy olyan tarifarendszerre kell áttérni, amely az ösztönző folyósítása időtartamának a 24 évre való kiterjesztése az éves kifizetéseknek a meghatározott százaléklábbal való arányos csökkentése mellett, a 2015‑től 2019‑ig tartó időszakra vonatkozó összegek csökkentése a kifizetéseknek a későbbi időszakban való növelésével való ellentételezés mellett, vagy a tarifának a létesítmények névleges teljesítményéhez viszonyítva meghatározandó százaléklábbal való csökkentése.

Álláspontja szerint, ez a cikk ellentétes lehet az uniós joggal, mivel csökkentette a tarifákat, és módosította a  korábbi szabályozás alapján már biztosított, és a GSE által a fotovoltaikus létesítményekkel egyénileg megkötött, a konkrét ösztönző tarifákat és az azokat érintő kifizetési módot 20 éves időtartamra megjelölő megállapodásokban megerősített ösztönzők kifizetésének a módját.

III.2 Az EUB a vitatott ösztönző rendszer által végrehajtani kívánt 2009/28 irányelvet illetően megállapította, hogy annak célja, hogy közös keretet hozzon létre a megújuló energiaforrásokból történő energiatermelés támogatására, többek között úgy, hogy kötelező nemzeti célkitűzéseket állapít meg a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiának a teljes bruttó energiafogyasztásban képviselt összarányára vonatkozóan.  Az irányelv 3. cikke (3) bekezdésének a) pontja szerint, a tagállamok többek között támogatási rendszereket alkalmazhatnak célkitűzései elérése érdekében, amelyek értelmében

– egyrészről a tagállamok biztosítják, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított energiának a végső energiafogyasztásban betöltött részaránya 2020‑ban legalább az I. mellékletének A. részében meghatározott nemzeti átfogó célkitűzésnek megfeleljen,

– másrészről hatékony intézkedéseket vezetnek be, amelyek célja annak biztosítása, hogy az ilyen energiaforrásokból előállított energia részaránya egyenlő vagy meghaladja az ugyanezen irányelv I. mellékletének B. részében szereplő ütemterv‑előirányzatban feltüntetett részarányt.

Az EUB megállapítása szerint, a tagállamok a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia felhasználásának támogatása érdekében nem kötelesek támogatási rendszerek elfogadására, mivel mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek azzal kapcsolatban, hogy milyen intézkedéseket tekintenek megfelelőnek az összesített, kötelező nemzeti célkitűzések eléréséhez. Állandó ítélkezési gyakorlatból következik, amennyiben a tagállamok ily módon olyan intézkedéseket fogadnak el, amelyekkel az uniós jogot hajtják végre, tiszteletben kell tartaniuk e jog általános elveit, amelyek körébe tartozik többek között a jogbiztonság és a bizalomvédelem elve is[11].

Vagyis, az irányelv 3. cikke (3) bekezdésének a) pontjával nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a tarifák csökkentésével módosítja a támogatási rendszert, és megváltoztatja a fotovoltaikus létesítmények villamosenergia‑termelését érintő ösztönzők kifizetésének módját, feltéve, hogy e szabályozás ezeket az elveket tiszteletben tartja.

III.3. Az EUB a Charta 16. és 17. cikkét illetően megállapította, hogy a 387/2003. sz., törvényerejű rendelet a 2001/77 irányelvet hajtja végre, a 28/2011. sz., törvényerejű rendelet pedig az előbbi irányelvet hatályon kívül helyező 2009/28 irányelvet ültette át az olasz jogba. Mivel a törvényerejű rendeletek rendelkezései az uniós jogot hajtják végre, így az alapeljárásokra alkalmazandó. Következésképpen az alapvető jogok védelmének a Charta által előírt szintjét ezen átültetés során el kell érni, függetlenül attól a mérlegelési mozgástértől, amellyel a tagállamok ezen átültetés tekintetében rendelkeznek[12].

Az EUB ítélkezési gyakorlatból következik, hogy  a Charta 17.  cikke által nyújtott védelem nem a puszta kereskedelmi érdekekre vagy lehetőségekre vonatkozik, amelyek esetlegessége magának a gazdasági tevékenységnek a lényegéhez tartozik, hanem az olyan vagyoni értékű jogokra terjed ki, amelyekből a jogrendre tekintettel olyan megszerzett jogi helyzet következik, amely lehetővé teszi, hogy a jogosult e jogait saját maga javára önállóan gyakorolja[13].   Ezért a jelen ügyben azt értékelte, , hogy a Charta 17. cikkének (1) bekezdésében biztosított garanciák kiterjednek‑e a fotovoltaikus energia előállítására irányuló, ösztönzőkre, amelyek összegét még nem fizették ki, de amelyeket egy létező támogatási rendszer keretében biztosítottak[14].

Azt, hogy ezen ösztönzők vagyoni értékkel rendelkezőknek tekinthetők‑e, az Emberi Jogok Európai Bíróságának[15] (a továbbiakban: EJEB) vonatkozó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a Charta 52. cikkének (3) bekezdése értelmében figyelembe kell venni, hogy a „javaknak” 1. cikkében szereplő fogalma önálló terjedelemmel rendelkezik, amely nem korlátozódik a fizikai javak tulajdonjogára, és egyes más, eszközöknek minősülő jogokat és érdekeket is „vagyoni jogoknak” lehet tekinteni[16]. Megállapítása szerint, a „javak” fogalma bizonyos feltételek mellett magában foglalhat vagyoni értékű jogokat, a követeléseket is ideértve[17].

A jelen ügyben a GSE által az érintett fotovoltaikus létesítmények üzemeltetőivel a törvényerejű rendeletek előírásai alapján kötött megállapodások egyedileg ad hoc jelleggel jöttek létre, megjelölve a konkrét ösztönző tarifákat, és azok kifizetésének időtartamát, így a megállapodások által megerősített ösztönzők nem puszta kereskedelmi érdekeknek vagy lehetőségeknek minősültek, hanem vagyoni értéket képviseltek.

Ugyanakkor ahhoz, hogy az ügyek tárgyát képező ösztönzőkhöz való jog a Charta 17. cikkében biztosított védelem hatálya alá tartozhasson, meg kell még vizsgálni azt a kérdést is, hogy e jog az ezen ítélkezési gyakorlat értelmében vett megszerzett jogi helyzetnek minősül‑e[18].     Miként az  EUB korábbi ítéletében[19]emlékeztetett arra, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a jövőbeni jövedelmek csak abban az esetben tartoznak a Charta 17. cikkében biztosított védelemben részesíthető „javak” körébe, ha azokat már realizálták, ha végrehajtható követelés tárgyát képezik, vagy ha olyan sajátos körülmények állnak fenn, amelyek alapján az érintett részéről vagyoni érték szerzésére vonatkozóan jogos bizalom ébredhet[20].

A továbbiakban az érintett nemzeti szabályozást érintően megvizsgálta a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének terjedelmét.     Állandó ítélkezési gyakorlata szerint a jogbiztonság elve, amelyből a bizalomvédelem elve következik, megköveteli egyfelől azt, hogy a jogszabályok világosak és pontosak legyenek, másfelől pedig azt, hogy az alkalmazásuk a jogalanyok számára előrelátható legyen, különösen abban az esetben, ha a magánszemélyekre és vállalkozásokra nézve kedvezőtlen következményeik lehetnek.

A jogbiztonság elve megköveteli, hogy a szabályozás tegye lehetővé az érdekeltek számára az ennek alapján őket terhelő kötelezettség terjedelmének pontos ismeretét, és azt, hogy egyértelműen megismerhessék jogaikat és kötelezettségeiket, és ezeknek megfelelően járhassanak el.

A bizalomvédelem elvére minden olyan gazdasági szereplő hivatkozhat, amelyben valamely nemzeti hatóság megalapozott várakozásokat keltett. Amikor azonban a gondos és körültekintő gazdasági szereplő képes előre látni az olyan intézkedés elfogadását, amely érintheti az érdekeit, ezen intézkedés meghozatalát követően erre az elvre nem hivatkozhat, továbbá, a gazdasági szereplők nem helyezhetnek jogos bizalmat az olyan fennálló helyzet fennmaradásába, amelyet a nemzeti hatóságok a mérlegelési jogkörük keretein belül módosíthatnak[21].

A kérdést előterjesztő bíróság kizárólagos feladata annak vizsgálata, hogy az ügyek tárgyát képező nemzeti szabályozás ezen elveknek megfelel‑e. Annak érdekében hogy  az EUB e bíróság számára hasznos választ tudjon adni, különösen ki emelte, hogy a fotovoltaikus létesítmények által előállított villamos energiát illetően a 387/2003. sz. törvényerejű rendeletet alkalmazására vonatkozó miniszteri rendeletek olyan konkrét ösztönző tarifát állapítottak meg, amelynek az összege csökken, és amelynek a tartama lehetővé teszi a befektetési költségek méltányos megtérülésének a biztosítását. E rendeletek meghatározták az ösztönzőkben részesíthető valamennyi létesítmény összesített elektromos teljesítményének a felső határát is.

A 28/2011. sz., törvényerejű rendeletet illetően lényegében ugyanezt állapította meg, amikor korábbi ítéletében rámutatva arra, hogy az e rendelet alapján elfogadott nemzeti jogi rendelkezések a jellegüknél fogva előre jelezték a gondos és körültekintő gazdasági szereplők számára, hogy a fotovoltaikus napenergiát hasznosító létesítményekre alkalmazandó ösztönző rendszert a nemzeti hatóságok bizonyos körülmények megváltozásának figyelembevétele érdekében kiigazíthatják, sőt megszüntethetik.    E rendelet a 25. cikke szerint, a villamos energia fotovoltaikus létesítményekkel való termelésére vonatkozó ösztönzést miniszteri rendelet szabályozza, amely meghatározza az ösztönző tarifában részesíthető ilyen létesítmények összesített elektromos teljesítményének az éves felső határát, és a technológiák és a létesítmények költségei csökkenésének, a más tagállamokban alkalmazott ösztönző intézkedéseknek, valamint a létesítmények helye jellegének a figyelembevételével előírja e tarifákat.

A GSE‑vel kötött megállapodások az érintett fotovoltaikus létesítmények tulajdonosaival kötött, 2012. december 31. előtt végrehajtott megállapodások csupán a GSE által elfogadott korábbi közigazgatási határozat formájában biztosított ösztönzők kifizetésének a gyakorlati feltételeit írták elő, e megállapodásokat az olasz alkotmánybíróság a  Corte costituzionale, közigazgatási aktust követően kötött közjogi szerződéseknek minősítette.

III.4. Az EUB a 2012. december 31. után üzembe helyezett létesítmények ösztönzőit illetően kiemelte, hogy ezen ösztönzőket a GSE és az érintett létesítményekért felelős jogalanyok között a villamosenergia‑és gázügyi hatóság által meghatározott mintaszerződés alapján kötött magánjogi szerződések útján „biztosították”.

Az érintett fotovoltaikus létesítmények üzemeltetői és a GSE között kötött megállapodásokat mintaszerződések alapján írták alá, és azok önmagukban nem biztosítottak ösztönzőket e létesítmények számára, hanem kizárólag az ösztönzők kifizetésének a módját jelölték meg, és a GSE  – a 2012. december 31. után megkötött megállapodásokat érintően – fenntartotta annak a jogát, hogy e megállapodások feltételeire vonatkozóan  az esetleges szabályozási fejlemények tükrében egyoldalúan módosítsa. Vagyis e tényezők a gazdasági szereplők számára kellően egyértelmű jelzésként szolgáltak az érintett ösztönzők módosíthatóságára vagy megvonhatóságára vonatkozóan.

Ezenfelül, a 91/2014. sz., törvényerejű rendelet intézkedései a már kifizetett ösztönzőket nem érintik, kizárólag  a hatálybalépésétől kezdve, és csupán az előírt, de még nem esedékes ösztönzőkre alkalmazandók, vagyis nem visszaható hatályúak.

Az ügyekre vonatkozó nemzeti szabályozásból egyértelműen megállapítható hogy azok alkalmazása elvben előrelátható volt, e rendelkezéseket megfelelő módon kihirdették, azok kellően pontosak voltak, és a felperesek azok tartalmát megismerték. Következésképpen egy gondos és körültekintő gazdasági szereplő nem hivatkozhat arra, hogy az említett szabályozás módosításaival megsértették a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét.

Miként a főtanácsnok indítványában rámutatott:.   „ … a fotovoltaikus berendezések üzemeltetői és a GSE között létrejött megállapodásokkal előírt ösztönzők jövőbeli folyósításához való jog nem tekinthető kellően véglegesnek olyan mértékben, hogy az ezen ösztönzők összegeinek csökkentése és folyósításuk részletes szabályainak módosítása a már ezen üzemeltetők tulajdonát képező „javak” kisajátításának felelne meg. A 91/2014. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet 26. cikkének 2. és 3. bekezdése csak azon ösztönzők összegeinek a módosítására irányul, amelynek folyósítása e megállapodások alapján már előírásra került, azonban még nem volt esedékes, a már teljesített kifizetéseket azonban nem érinti”[22].

Az EUB ítéleti megállapítása szerint, az érintett fotovoltaikus létesítmények üzemeltetőinek azon állítólagos joga, hogy az alapügyek tárgyát képező ösztönzőkben a GSE‑vel általuk kötött megállapodások teljes időtartama alatt változatlan módon részesüljenek, nem minősül megszerzett jogi helyzetnek, és arra nem terjed ki a Charta 17. cikkében előírt védelem, így ezen ösztönzők összegének vagy a kifizetésük módjának a 91/2014. sz., törvényerejű rendelet 26. cikkéhez hasonló nemzeti rendelkezés általi módosítása nem tekinthető a tulajdonhoz való, a Charta 17. cikkében elismert jog megsértésének[23].

III.5  Miként az EUB emlékeztetett, a Charta 16. cikke rögzíti a vállalkozás szabadsága magában foglalja a gazdasági vagy kereskedelmi tevékenység gyakorlásának szabadságát, a szerződési szabadságot és a szabad versenyt, továbbá a partner megválasztásának, valamint a szolgáltatás ára meghatározásának szabadságát[24].

A jelen ügyben a felperesek szerint, a 91/2014. sz. törvényerejű rendelet 26. cikkének (2) és (3) bekezdése sérti a GSE‑vel kötött megállapodásokban előírt ösztönzők kedvezményezettjeinek szerződési szabadságát, valamint azon jogukat, hogy a gazdasági és pénzügyi forrásaikkal szabadon rendelkezzenek, mivel e törvényerejű rendelet módosította ezen ösztönzők biztosításának a feltételeit.

A felperesek és a beavatkozó felek szerint, a 91/2014. sz., – amely arra irányul, hogy a fotovoltaikus berendezések üzemeltetői számára kedvezőtlenül módosítsa azon ösztönzők összegeit, amelyek rendelkezésre bocsátása az általuk a GSE‑vel kötött megállapodások alapján előírásra került, azonban még nem volt esedékes,- sérti a tulajdonhoz való jogukat.

Nézetük szerint e rendelet azzal a hatással jár, hogy megfosztja őket e joguktól, mivel a fotovoltaikus berendezések megépítésének és üzembe helyezésének költségeit, amelyek alapján ezen összegeket megállapították, ezek az üzemeltetők már teljes mértékben megfizették. E tekintetben hangsúlyozták a „befektetői bizalom” megtartásának és a befektetői „kiszámíthatóság” biztosításának szükségességét.

Megfontolásaik szerint, e rendelet ezen üzemeltetők vállalkozási szabadságát korlátozza.

Az EUB megállapításai szerint,

– egyrészt a 2012. december 31. előtt üzembe helyezett létesítmények tulajdonosaival kötött megállapodások kizárólag a korábbi közigazgatási határozatok által biztosított ösztönzők kifizetésének gyakorlati feltételeit írták elő, és

– másrészt az ezen időpontot követően üzembe helyezett létesítményekre vonatkozó ösztönzőket a GSE és az érintett létesítmények üzemeltetői között kötött mintaszerződések megerősítették, amelyek egyoldalúan meghatározták ezen ösztönzők kifizetésének módját.

Ebből következően megállapította, hogy a felperesek a GSE‑vel kötött megállapodások tartalmát illetően nem rendelkeztek tárgyalási jogkörrel.

Miként a főtanácsnok indítványában rámutatott:”…míg a Charta 16. cikke többek között a valamely szerződésben részes felek szerződési autonómiájának megőrzésére irányul, e rendelkezésnek ezzel szemben nem célja, hogy e felek számára az e szerződéssel biztosítottakon túlterjedő jogokat teremtsen vagy lehetővé tegye számukra, hogy a szerződésben már rögzítettektől eltérő feltételeket követeljenek meg. Amennyiben a másik szerződő fél által meghatározott szerződésmintáról van szó, a szerződési szabadság lényegében annak eldöntésében áll, hogy elfogadják‑e a szerződés feltételeit, vagy sem. Nem kétséges, hogy a GSE és a fotovoltaikus berendezések üzemeltetői között létrejött megállapodások egyáltalán nem írnak elő az ösztönzők megváltoztathatatlanságához való jogot ez utóbbiak javára[25].

Az EUB megerősítette, hogy mivel ez esetben az egyik szerződő fél által készített mintaszerződésről volt szó, a másik fél szerződési szabadsága lényegében annak eldöntésére irányul, hogy az ilyen szerződés feltételeit elfogadja‑e, vagy sem. Továbbá, a 2012. december 31. után kötött megállapodásokat illetően a GSE fenntartotta magának a jogot, hogy ezen utóbbi megállapodások feltételeit egyoldalúan módosítsa.  Következésképpen az alapügyek tárgyát képező nemzeti szabályozás nem tekinthető a megállapodások feleit megillető, a Charta 16. cikke értelmében vett szerződési szabadságba való beavatkozásnak[26].

Nem állapítható meg, hogy 91/2014. sz. törvényerejű rendelet 26. cikke korlátozta volna az érintett fotovoltaikus létesítmények üzemeltetőinek azon jogát, hogy szabadon felhasználhassák a rendelkezésükre álló forrásokat, mivel az ösztönző tarifák nem tekinthetők ilyen forrásoknak, tekintve, hogy csupán előírt, de még nem esedékes ösztönzőkről van szó.

Az EUB fentieken alapuló megállapítása szerint, a 91/2014. sz. törvényerejű rendelet 26. cikkéhez hasonló nemzeti rendelkezés nem tekinthető a Charta 16. cikke biztosított vállalkozás szabadsága megsértésének.

III.6   A kérdést előterjesztő bíróság továbbá arra kereste a választ, hogy ezen rendelkezések összeegyeztethetők‑e az Energia Charta 10. cikkével. Az EUB a kérdés kapcsán megerősítette, hogy a Charta az európai uniós intézményekre és a tagállamokra kötelező.

Az Energia Charta 10. cikke értelmében minden szerződő fél, ezen egyezmény rendelkezéseivel összhangban, stabil, méltányos, kedvező és átlátható feltételeket segít elő és alakít ki „más szerződő felek” befektetői számára, hogy azok befektessenek területén. Az e cikkben meghatározott feltételeket más szerződő felek befektetői számára kell biztosítani. A jelen ügyben azonban az EUB rendelkezésére álló iratokból nem tűnt ki, hogy egy vagy több érintett befektető más szerződő felek befektetője lenne, vagy hogy e cikk megsértésére ilyen befektetői minőségben hivatkoztak volna.

Ennek fényében, az EUB ítéleti megállapítása szerint, az Energia Charta 10. cikke az alapügyekben nem volt alkalmazható, így a nemzeti szabályozásnak az e rendelkezéssel való összeegyeztethetőségét az EUB-nak nem kellett vizsgálnia.

A fentiek összességére tekintettel az EUB-nak az előterjesztett kérdésre adott válasza szerint, a 2009/28 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének a) pontját, és a Chartának a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvével összefüggésben értelmezett 16. és 17. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely a fotovoltaikus napenergiát hasznosító létesítmények által termelt energiára vonatkozó, korábban közigazgatási határozatokban biztosított, valamint az említett létesítmények üzemeltetői és egy állami tulajdonban lévő társaság között kötött ad hoc megállapodásokban megerősített ösztönzők csökkentését, vagy azok kifizetésének az elhalasztását írja elő, nem ellentétes a fenti rendelkezésekkel, amennyiben e szabályozás már előírt, de még nem esedékes ösztönzőket érint.

[1] 2021. április 15-i a Federazione nazionale delle imprese elettrotecniche ed elettroniche (Anie) és társai (C‑798/18), és az Athesia Energy Srl és társai (C‑799/18), kontra a Ministero dello Sviluppo economico, és a  Gestore dei servizi energetici (GSE) SpA egyesített ügyek ECLI:EU:C:2021:280 (a továbbiakban: Ítélet)

[2] 16. cikk A vállalkozás szabadsága

A vállalkozás szabadságát, az uniós joggal és a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban, el kell ismerni.

17. cikk A tulajdonhoz való jog

(1)   Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogszerűen szerzett tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen, és azt örökül hagyja. Tulajdonától senkit sem lehet megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből, a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellő időben fizetett méltányos összegű kártalanítás mellett történik. A tulajdon használatát, az általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni.

(2)   A szellemi tulajdon védelmet élvez.

[3] 1994. december 17 Lisszabon, az Európai Unió nevében jóváhagyta az Energia Charta Egyezmény, valamint az energiahatékonyságról és a kapcsolódó környezeti vonatkozásokról szóló Energia Charta Jegyzőkönyv Európai Közösségek általi elfogadásáról szóló, 1997. szeptember 23‑i 98/181/EK, ESZAK, Euratom tanácsi és bizottsági határozat  (a továbbiakban: Energia Charta). Magyarországon kihirdette, az 1999. évi XXXV. törvény

[4]Miszerint, az Unió által megkötött megállapodások az Unió intézményeire és a tagállamaira kötelezőek.

[5] A megújuló energia felhasználásának támogatásával foglalkozó első irányelvet a belső villamosenergia‑piacon a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia támogatásáról szóló, 2001. szeptember 27‑i 2001/77/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv jelentette. Ezt az irányelvet a megújuló energiaforrásból előállított energia felhasználásának támogatásáról, valamint a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról és azt követő hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. április 23‑i 2009/28/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezte.

[6] Henrik Saugmandsgaard Øe főtanácsnok  Federazione nazionale delle imprese elettrotecniche ed elettroniche (Anie) és társai (C‑798/18), és az Athesia Energy Srl és társai (C‑799/18) kontra Ministero dello Sviluppo Economico  ügyekben tett indítványa ( a továbbiakban: Indítvány) 24-25. pont.

[7] C‑306/19. sz. Milis Energy ügy; C‑512/19. sz. Go Sun és Malby Energy 4 ügy; és a C‑595/19. sz. Fototre ügy. Ezen ügyekben az eljárást befejező határozat meghozatalát a fenti ügyekben történő határozat meghozataláig felfüggesztettek.

[8] Ítélet 11-20. pont.

[9] A 2014. június 24‑i az agrárszektorra, a környezetvédelemre, az oktatási és egyetemi épületek energiahatékonyságának növelésére, a vállalkozások elindítására és fejlesztésére, a villamosenergia‑tarifákat terhelő költségek korlátozására, valamint az európai szabályozásból eredő kötelezettségek haladéktalan meghatározására vonatkozó sürgős rendelkezésekről szóló 91. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet, adecreto‑legge n. 91 – Disposizioni urgenti per il settore agricolo, la tutela ambientale e l’efficientamento energetico dell’edilizia scolastica e universitaria, il rilancio e lo sviluppo delle imprese, il contenimento dei costi gravanti sulle tariffe elettriche, nonché per la definizione immediata di adempimenti derivanti dalla normativa europea, amelyet a 2014. augusztus 11‑i 116. sz. törvény törvénnyé alakított (a továbbiakban: 91/2014. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet).

[10] a 387/2003. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 7. cikke , vagy a 28/2011. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 25. cikke alapján

[11] 2019. július 11‑i Agrenergy és Fusignano Due ítélet, C‑180/18, C‑286/18 és C‑287/18, EU:C:2019:605, 27-28. pont

[12] 2019. július 29‑iPelham és társai ítélet, C‑476/17, EU:C:2019:624, 79. pont.

[13] 2013. január 22‑i Sky Österreich ítélet, C‑283/11, EU:C:2013:28, 34. pont; 2019. május 21‑i Bizottság kontra Magyarország [A mezőgazdasági földterületeken megszerzett haszonélvezeti jogok] ítélet, C‑235/17, EU:C:2019:432, 69. pont.

[14] Ítélet 34. pont.

[15] az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény első kiegészítő jegyzőkönyvének által létrehozott bíróság. Magyarországon kihirdette: az 1993. évi XXXI. tv.

[16] EJEB, 2004. június 22., Broniowski kontra Lengyelország, CE:ECHR:2004:0622JUD003144396, 129. §.

[17] EJEB, 2004. szeptember 28., Kopecký kontra Szlovákia, CE:ECHR:2004:0928JUD004491298, 35. §.

[18] 2013. január 22‑i Sky Österreich ítélet, C‑283/11, EU:C:2013:28, 36. pont.

[19] 2015. szeptember 3‑i Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Bizottság ítélet C‑398/13 P, EU:C:2015:535. 61. pont.

[20] Ítélet 39. pont.

[21]  2019. július 11‑i Agrenergy et Fusignano Due ítélet, C‑180/18, C‑286/18 és C‑287/18, EU:C:2019:605, 30- 31. pont.

[22] Indítvány 54. pont.

[23] Ítélet 54. pont.

[24] 2017. december 20‑i Polkomtel ítélet, C‑277/16, EU:C:2017:989, 50. pont.

[25] Indítvány 70-71.pont.

[26] Ítélet 61. pont.

---